súgó szűrés
keresés

Tari István: Akarsz egy Jugoszláviát?

Szerző
Tari István
Kiadás éve
2002
Műfaj
gyűjteményes mű
Kiadás helye
Újvidék
Kiadó
Forum Könyvkiadó
Oldalszám
198
A szócikk szerzője
Toldi Éva

Tari István az 1970-es évek közepétől kezdődően majd két évtizeden át az újvidéki Képes Ifjúság című lap munkatársa volt. Az ifjúsági hetilap nemcsak arról vált ismertté, hogy helyt adott az avantgárd irodalmi alkotásoknak, hanem tényfeltáró törekvéseiről is. A vajdasági magyar szociográfiai irodalom legjobb alkotásai ebből a műhelyből kerültek ki. Tari István Homokba kapaszkodva (1985) című kötete is ide sorolható, a Delibláti-homokpuszta embereinek, kietlen tájainak, növényvilágának leírásával a nagyközönség számára addig ismeretlen életszegmentumra irányította a figyelmet.

Az Akarsz egy Jugoszláviát? című könyv Tari István faktográfiai érdeklődésének újabb dokumentuma. A bácskai és a bánsági magyarság életének sorsfordulóit mutatja be. A kötet műfaja változatos, riportot, dokumentummontázst, naplót, novellát tartalmaz. A szövegek túlnyomórészt én-elbeszélések, visszaemlékezések, vallomások. Meg nem nevezett riportalanyok mesélik életük drámai eseményeit, s eközben nemcsak a jeles családi vonatkozásokat sorolják elő, hanem szűkebb pátriájuk történelmi fordulóira is emlékeznek. Egy-egy élettörténet szociográfiai pillanatfelvétel, mintha maga a történet elmesélője készítene látleletet közösségének jelenbeli helyzetéről és múltjáról.

A könyv címe többjelentésű. Az „Akarsz egy Jugoszláviát?” kérdő mondat nemcsak az országra vonatkozik. A Filter Jugoslavija az egyik legismertebb, az 1960-as években előkelőnek számító fehér filteres cigaretta márkaneve volt. A kérdés tehát legközvetlenebbül azt jelenti, kér-e egy szál cigarettát a megszólított. A metaforikusság és a kihagyásos technika a kötet többi írásában is fel-felbukkan, és ellensúlyozza a traumatikus események szókimondó sorjázását.

Impériumváltásokról szólnak ezek az elbeszélések, győztesek és vesztesek menetelnek végig a tájon, akik majd újra vesztesek és győztesek lesznek, közben pedig az egyszerű ember bűnhődik ártatlanul, gyakran az életével fizet. 1914, 1920, 1941, 1944 – ezek azok a történelmi évszámok, amelyek körül a traumatikus események sűrűsödnek. A titói Jugoszláviában tabutéma volt a felemlegetésük, a kolonizáció, a nemzetiségi kérdés, különösen pedig az 1944-es események, amikor is Vajdaság-szerte ártatlan magyarokat mészároltak le a partizánok nemzeti hovatartozásuk miatt. Ezrek máig feltáratlan tömegsírban nyugszanak. Minden hatalomváltás megtorlással kezdődik, aminek bűntelen emberek esnek áldozatul. Tari István szemtanúi a Sajkás-vidéki vérengzésről vallanak, továbbá arról, hogyan űzték el egész falvak, Mozsor, Csúrog és Zsablya magyarságát. De beszélnek az al-dunai székelyek megpróbáltatásáról is, és a szerző sok történetet szülőfalujában, Zentán jegyzett fel. „Itt felénk a magyar évtizedeken át pisszenni se mert. Titót istenítették a magyarok […], amikor meghalt, azok is megsiratták, akiknek az apját Tito beleegyezésével végezték ki. Senkinek, a gyerekeimnek se meséltem én arról, hogy min mentünk át” – közli az egyik történetmondó.

A tragikus sorsfordulók azonban nemcsak a történelmi múltban történnek, Tari István könyvében egymásra íródnak a történetek, embertelenség embertelenséget követ, ami ily módon a mindenkori kisebbségi sors alapvető léthelyzetévé válik. A címadó történet az országban tapasztalható nemzetek közötti viszonyt a sorkatonák példáján mutatja be, a történet a görög határon szolgáló egyik magyar kiskatona meggyilkolásával végződik. Egy másik pedig már az 1991-ben kezdődő háború színterén játszódik, a horvátországi fronton, ahol megtörtént, hogy magyarok lőttek magyarokra. A publicisztika és a szépirodalom ötvözése drámai erejű szövegeket eredményezett.

A kötetet a szerző háborús naplója zárja, amelyet Szerbia 1999. évi NATO-bombázásának idején vezetett. Felkavaró olvasmány ma is, még ha Óbecsére, ahol Tari István élt, egyetlen bombát sem dobtak le, és még akkor is, ha csupán egy bekezdése szól Újvidékről, ahol viszont 78 napon át bombázták várost. „Börtönnaplónak” nevezi feljegyzését arról az időszakról, amikor egyetlen férfiember sem hagyhatta el az országot, és a kiszolgáltatottság soha nem tapasztalt méreteket öltött.

Az identitásvesztés folyamatát Tari István én-elbeszélőinek nyelvhasználatával is érzékelteti. A szövegek a nyelvi stilizáltság eltérő fokát mutatják. A vallomástevők tájnyelven beszélnek, elbeszélésükbe gyakran kevernek szerb szavakat. Nyelvvesztésükre reflektálnak is: „megtartom magamnak, »za dugo sećanje«, hosszú emlékezésbe, fenét hosszú emlékezésbe, már magyarul se tudok rendesen, ezt a tollat »örök emlékbe« elteszem”. Másutt azt jegyzi meg a történetmondó: „Fura keveréknyelven értekeznek ők. Ha nem tudnék szerbül, nem érteném, miről folyik köztük a szó.” A németországi vendégmunkások leveleiből összeállított montázs pedig az egyidejű nyelv- és identitásvesztést példázza. A következő mondat egyértelműen összegzi az 1970-es években államilag támogatott és sokak által irigyelt kivándorlás másodrendű állampolgárainak sorsát: „Nem ismerek olyan vendégmunkást, aki nem rontotta el az életét”.

Tari István könyvében a nemzetkarakterológia szempontrendszere is felfedezhető. Gyakran nemzeti sztereotípiákat fogalmaz meg, amelyek mégsem teszik előítéletessé, egyoldalúvá megközelítését, mert a vallomások – az elszenvedett traumák ellenére is – arról szólnak, hogy vannak becsületes, jóravaló emberek minden nemzet tagjai között. A magyar hatalomváltás visszásságairól is beszélnek, és bombázásokról szóló naplójegyzetében a szerző azt sem hallgatja el, hogy Taszárról szálltak fel az itteni magyaroknak is oly sok szenvedést okozó repülők. S bizonyára nem véletlen, hogy a könyv utolsó mondataként ezt a dalt halljuk: „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország.”

Irodalom

Vajda Gábor, A kezdetektől a végkifejletig, Magyar Napló,2004/3.

György Attila, Délvidéki szín = Fekete Vince – György Attila – Molnár Vilmos, Olvasólámpa, Székelyföld, 2011/11.

Toldi Éva, Az otthonosság és idegenség alakzatai a rendszerváltozás idején a vajdasági magyar irodalomban, Kortárs, 2009/6.