Falusi Márton: Albérleti fordulónap

Falusi Márton első verseskötete huszonegy éves korában jelent meg. Csak életidőben korai indulás ez – bizonyság rá, hogy a Hazáig látni (2004) poétikai jellemzői máig meghatározzák költészetét: „Ebben a képi világban minden lélegzik, minden része »az« egésznek, egy különös »civilizált természeti költészet« bontakozik ki, amelyben a természetes és mesterséges környezet az együtt lélegzésben válik eggyé, a költői képekben szerves egységet alkotva” (Ekler). Verstechnikai értelemben is szokatlan érettséget mutatott. A strofikus-metrikus versszerkesztés jellemzi túlnyomórészt a Rádnyitva ablak, ajtó (2007) verseit is, míg a 2010-es Fagytak poklaid már nagyobb arányban tartalmaz hosszabb műveket, a daktilikus lüktetésű félhosszú verstől a szabadabban kezelt hosszúversekig. Negyedik verseskötete (és ötödik könyve: 2011-ben Virágvasárnapi zsákbanfutás címmel adta közre esszéit, tanulmányait), az Albérleti fordulónap – a Karácsonyi négysorost és a drámabetétként írt dalszövegeket leszámítva – kizárólag nagy szövegtestekből építkezik, köztük egy szonettkoszorúval (Április, lakodalmi menet).

Lírája már-már provokatívan személyes: a költői én szemléletmódja uralja a versbeszédet. Ez nem jelent felülstilizált, váteszi magatartást, de a fordítottját, az öniróniában szétírt vagy szerepekben feloldódó változatokat is kerüli. Kíméletlenül, naturálisan őszinte. Falusinál nincs olyan élethelyzet, amely ne válhatna lírai tárggyá. „Tíz éve nyűvöm kanapémat, / fonnyadó öl, csípőmnél lyukas. / Fölszedett kilónként süllyed egy-egy centit, / csupa léc és huzat” – emeli versbe a leghétköznapibb tapasztalatot a Gyönyörűen hűtlen című versben. „Élőbb vagy, kecsesebb, hihetőbb szilikonszagu delnők / számszerüsített méretarányainál” – udvarol frivol hangon (Vacsora légörvényben). „Ahogy vasalsz versem közepén, / s ingujjanként csatornát váltasz: / otthonunk himnuszát blattolod” – kapcsolja össze a Kossuth adón hallott Himnuszt párkapcsolattal, lírával, hazával (Lakásom jó Budában). Teljesen kitárulkozik a költői én, mert előtte, csillapíthatatlan világéhségtől hajtva, mindent magáévá hasonít. Ám ez a világ, a környező valóság kettős szűrőn kerül az olvasó elé: egyrészt a lírai alany szüntelenül reflektál a látottakra és mondottakra, másrészt mindezt az alkotás, a vers terébe helyezi. És a valóságsíkok az alapvetően metaforikus versbeszédben, mintha földrengés után, egymásra csúsznak. A „jegyesbanki alapkalap-emelés”-től (Kik azok a menyasszonyok?) a „Betűhernyótalp-vetésig” (Miénk az ég, a föld) és tovább, olyan hagyományosan szép metaforákig, mint az Örökké túl fiatal-ban: „a kazán kék kanárija / tollászkodni kezd sötét kalitkájában”. Bármely mesterség vagy tudományág a vers indikátora lehet: „Egyetlen elektromos készülék se / kapcsolható be kétszer ugyanúgy”, kezdi az allegóriává növesztett verset a gázcsőtörésről, „szól húgyagyú // villanyszerelőnk Hérakleitosszal, / [...] energiajogból fennen kioktat: / állampolgárként az amperhiány // többletfogyasztása orvosolható / harminckét egységig díjtalanul” (Amperhiány).

A Falusi-versben valóság és nyelv, világ és vers forr össze, többnyire hézagmentesen, annak ellenére, hogy a Nagy Lászlótól eltanult extenzív metaforikát a végletekig feszíti, azaz egymástól távoli világ-darabokat kapcsol egybe: „szórólapozni az üdvözülést” (Kik azok a menyasszonyok?), „mintát nem te választasz a történelem / illegális tetoválószalonjában” (Fernsehturm). Azt, hogy „a költő rögeszméi előtt istenek gazsulálnak”, a magát „szintagmák határsértőjeként” (Kik azok a menyasszonyok?) láttató költői én kétség és pátosz nélkül vallja, a másik pillanatban aztán „csettint, robotköltőre kapcsol” (Kísérleti fiatalok balladája). Paronomáziás (rokon hangzású szótövekkel játszó) leleményei is a vers megalkotottságát, ezzel a valóság vers-voltát (s a vers valóságos létezését) jelentik be: „zsarnok zsarátnok” (Amíg a gyertya leég); „átszitálódik szitkaikban” (Április, lakodalmi menet); „Van-e nagyobb perköltség az erkölcsnél?” (Vízkereszt). A költői én, épp mert mindent versnek és versben lát, önironikus kedélye mellett is mindvégig megőrzi méltóságát. Ehhez hozzásegíti ironizáló humora: „csuda-trófea mégis a költő: / plázabölény-kirakatra csapatják műzokogását” (Vacsora légörvényben); „paktumokat szövegeznek kofák és kufárok” (Az évszak); „kit főnöke, magas szeszfok koholtja, / versem romkocsmájából / elszeret” (Holtomiglan alperes). Az Albérleti fordulónapnak, a versbeszéd rendkívüli (egy-két esetben túlzott) bonyolultsága mellett is, áttetsző története van. A cím ideiglenesség és rendszeresség paradoxonja, s a három ciklus három életfordulatot összegez: a Menyasszonyi lebegés témája a szerelembe esés, vőlegénnyé válás, a GMT plusz egy vagy nászút és házasélet „krónikája”, a Gyönyörűen hűtlen szakítás, válás és egy újabb szerelem lenyomata. Az albérletből albérletbe költözködés az örök költői úton levés metaforája.

Mivel valóság és költészet Falusi Márton lírájában egymást feltételező, egymásba oltott létezők, verseit át- meg átszövik a legkülönbözőbb irodalmi (és művészeti) utalások és idézetek. Bár indulásakor elsősorban Nagy László és Csoóri Sándor örökösének mutatta magát, már akkor érezhető volt és időközben fölerősödött Orbán Ottó és Petri György hatása (groteszk metaforika, végletes regiszterkeverés), és az a képesség, hogy sokféle versnyelvet (és versformát) a sajátjává tud alakítani. Költői szókincse rendkívül változatos, társadalom- és történelemszemlélete „korszerűtlenül” eleven, miközben „humora az avantgárd költőkre emlékeztetőn sziporkázik” (Alföldy). Kelemen Lajos jellemzésében „egyazon őszinteségű, egyszerre intim […] és kinyilatkozó […] vershős az övé. Csúfolódó és gondolkodó, epés és komoly, metszően őszinte. […] A lelkületében munkáló vagányos indulat, merész szenvedély, mely kezesebb annál, semhogy felfalná felelősségvállalását, készen van a művészi koncentrációra.”