súgó szűrés
keresés

Szávai Géza: Aletta bárkája

Szerző
Szávai Géza
Kiadás éve
2006
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Pont Kiadó
Oldalszám
285
A szócikk szerzője
Pécsi Györgyi

Szávai Géza változatos életművének szinte minden darabját más merész szerkezeti, nyelvi, stílusbeli, műfaji változatosság jellemzi. A matematikai logikai-elmejátékra épülő monumentális Múlt évezred Marienbadban (2009) munkáját például „összetett gráf-regény”nek nevezte Koncz Tamás. A Makámaszútra (2016) pedig a maga mozaikosan összerendezett, keletiesen mesélő, érzéki, ritmusos költői szövegeinek láncolatával éppúgy hibrid műfajú könyv, mint az író legismertebb munkája, a memoár, a szociográfia és a történelmi esszé jellemzőit viselő Székely Jeruzsálem. Az Aletta bárkája regényt viszont egyik vele készült interjúban a szerző a „világzene” analógiájára „világregény”-nek nevezte. Okkal, hiszen a holland és japán szereplőkkel, a 17. századi vallásháborúk dúlta Hollandiába és Japánba helyezett történetnek nincs közvetlen magyar vonatkozása. Ám a kritikák rendre észlelték az Aletta bárkája és a Székely Jeruzsálem problémafölvetésének rokonságát (nemzetiségi, vallási kisebbség kipusztítása, eltűnése), s a regény ilyetén értelmezhetőségének a mai romániai, erdélyi állapotokra való „áthallását”. Az áthallást erősíti a nevek játéka is: Áprily Lajos Tavasz a házsongárdi temetőben című szép verséből ismerős a holland Aletta Van der Maat sorsa, aki hűséges hitvesként halálig követte a barbár keletre, Erdélybe Apáczai Csere Jánost.

Az Aletta bárkája története szerint a vallásháborúk sújtotta Hollandiában a gyereklány Aletta protestáns lelkész apját a katolikus zsoldosok agyonverik, anyját – lánya szeme láttára – brutálisan megerőszakolják. Aletta anyjával csatlakozik Van der Maat lelkészhez, és missziós útra indulnak Japánba. Az Új-Amszterdamban eleinte egy „kis Hollandiában”, holland közösségben élnek. Ám ugyanaz folytatódik, mint amit elhagytak: a misszió a pápista hittérítőkkel versenyezve téríti a japánokat. A legyengült, idegen államoknak kiszolgáltatott sógunátus azonban megsokallja a keresztény befolyást, 1638-ban brutális hajtóvadászatot indít, válogatás nélkül minden európai és japán keresztényt módszeresen lemészárolnak, az ország határait pedig két évszázadra hermetikusan lezárják. A zseniális katonavezér, Kodzsima Miki a missziós közösségből egyedül Aletta életét kíméli meg: nem is ágyasává, hanem mint a ragadozó a zsákmányállatot, ösztönei kiszolgálójává teszi. Ember és állat brutalitásában és túlélési ösztönében nincs különbség. Aletta anyjának tanítása szerint, ha egy kard megy beléd, meghalsz, de ha ezer katona erőszakol is meg barom módjára, életben maradhatsz. Ezt a megalázó, az ember ösztönös állati túlélési törvényét viszi tovább Aletta is, amikor magába engedi a durva Kodzsimát: amíg meghág, még nem öl meg, ismétli. Egy idő után azonban különös, szenvedélyes vonzalom alakul ki köztük, gyermekeik is születnek. Ám a normaszegés az elszigetelődésre berendezkedő országban nem folytatható. Miután Kodzsima ösztönös Noéként gondoskodik a gyermekekről, a nő beleegyezésével lefejezi Alettát, majd szeppukót követ el.

A regény középpontjában a lángoló-vörös hajú Aletta és a barbár fekete ember, Kodzsama Miki rendhagyó szerelme és végzete áll. A történetet a végtelenül magányos és mindvégig hívő Aletta belső, Istenhez intézett szavaiból, töredezett monológjából, konfessziójából ismerjük meg. A regény azonban fejezetenként szabályosan váltakozó, két, ravaszul egymásba tükröződő narrációra épül. A másik narrációs szál egyes szám harmadik személyű elbeszélés. Ebben az írástudó Inoue család három férfinemzedéke fél évszázaddal később forrástöredékek, levelek, legendák és szóbeszédek alapján próbálja megismerni és megörökíteni Kodzsima Miki sajátos japán harcmodorát, amellyel a technikai fölényben lévő hollandokat képes volt legyőzni, és megérteni tiltott viszonyát a holland asszonnyal. Végül beismerik kudarcukat, a múlt megismerése a mindent átjáró belső gyanakvás és a változatlanul eleven idegengyűlölet miatt legföljebb töredékes lehet. De – ezt már csak az olvasó tudja – törvényszerűen nem tárható fel a múlt, ha kutatói valójában mégsem a megértést, hanem a faj igazolását keresik.

Szávai nem a durva, az állati, ösztönszintet fokozatosan meghaladó, majd leheletfinom lírává érő kapcsolat miértjét, hanem összetettségét és hogyanját követi a regényben. Az író a hagyományos és a posztmodern regénytechnika, a személytelen leírás és a lírai konfesszió ötvözésével, az idősíkok, narrátori pozíciók nyugtalan ritmusú váltásával teremti meg az iszonyú szépségű regényvilág feszültségét és atmoszféráját. A regényt sűrűn átszövik az állandó, visszatérő világkép-értelmező szimbólumok (vörös–fekete, kicsi–nagy, kutyák–macskák–tigrisek), illetve a regény egészén végigvonul a hajó–ház–templom–asszonytest–bárka összetartozó szimbólumláncolat. Ezek „hagymarétegekként épülnek a történeti vázra” (Benedek Szabolcs), „hálózatos rendszert” (Koncz Tamás) képeznek, s minden előfordulásukban újabb jelentéssel telítődnek. Az ellentétes és a szórt erőterű szimbólumok a regény végére éppúgy kiegyenlítődnek, egymáshoz simulnak, ahogy a keleti és a nyugati létszemlélet.

Az Aletta bárkája végső kérdése, hogy önfeladás, identitásvesztés nélkül is képes-e az ember egy számára akár minden ízében idegen létszemlélettel, identitással összesimulni úgy, hogy az el- és befogadás kölcsönös gazdagodás legyen, illetve, hogy az öldöklésből kimenekíthető-e, folytatható-e egyáltalán az élet. A nyugati ember az utókor erkölcsi igazolásában reménykedik – „meghalunk és kiderül az igazság” –, a keleti szerint nem biztos, hogy kiderül az igazság, de a lét állandó, az idő végtelen. Ezt az egyetemes létbölcsességet érti meg Aletta, amikor belátja, hogy nincs menekítő bárka, illetve egyetlen bárka létezik, maga az emberi test, amely Noé bárkájaként továbbörökíti – nem az Én életét, hanem – az Életet.

Irodalom

Benedek Szabolcs, Noé és a macskák, Élet és Irodalom, 2007. január 27.

Bíró Béla, Kegyes kegyetlenség, Új Magyar Szó (Bukarest), 2007. február 24.

Fekete J. József, Sorstisztelet, Új Forrás, 2007/7.

Koncz Tamás, Női bárka, Új könyvpiac, 2006/12.