Mora, Terézia: Az egyetlen ember a kontinensen

A Magyarországról a rendszerváltozás után, tizenkilenc évesen Berlinbe költöző Terézia Mora első kötete, a Seltsame Materie (1999; magyarul: Különös anyag, 2001) erőteljesen tematizálja magyar–osztrák határ menti szülőfalujának jellegzetes helyszíneit és figuráit. Könyvének magyar nyelvű megjelenésekor írta Füzi László: „Egy kocsma, egy templomtorony, egy cukorgyár. Egy uszoda. Egy falu. Ezt a falut-faluképet életem kitörölhetetlen részeként őrzöm magamban, hiszen arra a falura utalnak, amelyikben magam is felnőttem.” A ráismerés tapasztalata és érzelmi telítettsége vezet a következő felismeréséhez: „írásait a magyar irodalom részeként olvastam, mi több, fordításban is magyar nyelven írott elbeszélésekként”. Ugyanakkor a német–magyar kétnyelvűségben felnőtt szerzőnek sokáig kellett várnia arra, hogy a német irodalmi közeg ne magyar kivándorlónak tartsa. Az egyetlen ember a kontinensen című regény (ford. Nádori Lídia) hősei multikulturális közösséget alkotnak. Vannak közöttük angol, amerikai, örmény, görög, orosz szereplők, a főhős, Darius Kopp keletnémet, felesége, Flora Meier pedig magyar. Nemzeti identitása az említés szintjén marad, annyit tudunk meg róla, hogy Magyarországról jött, a filmes szakmában próbált elhelyezkedni, de csak a megalázó titkárnői munkáig jut el, majd béketüntetésekre jár, később egy strandvendéglőben pincérnőként helyezkedik el, s csak időnként vállalkozik fordítói feladatokra, komolyabb értelmiségi munkára. A regény Darius és Flora kapcsolatára összpontosít, nem illeszkedik a migráns irodalom paradigmájába, nem kifejezett törekvése a nemzeti identitás megjelenítése. Amiről szó esik, az viszont sokatmondó. Kiderül, Darius anyjának olyan masszív előítéletei vannak az egykori keleti blokkból érkezőkkel szemben, hogy még a gondolatát sem tudja elviselni annak, hogy a fia onnan származó nővel él együtt. Állandóan sértegeti menyét, csalónak tartja, aki így akar jó partira szert tenni. De nemcsak Flora, hanem Darius is találkozik a nemzeti sztereotípiák kirekesztő hatásával. Főnöke, a londoni Anthony Mills „németgyűlölő”, azért beszél vele minősíthetetlen modorban. Orosz barátja, Juri világosítja fel: „német és keleti soha nem lehet főnök”. Az előítélet mindig a keletebbit, az elmaradottabbnak gondoltat érinti.

A regény pontosan definiálja, mikor és hol játszódik a történet: Darius Kopp a berlini fal lebomtása után hat évvel veszi feleségül Florát. Megjelenik a regényben egy Ulysses Kuhfuss nevű szereplő is, ami egyértelmű, ironikus utalás Joyce Ulyssesére. A regény szerkezete is fenntartja ezt az átvitt értelmű kapcsolatot: amíg az Ulysses egy napba zsugorított elmondása Odüsszeusz kalandjainak, addig Terézia Mora regénye egy hét története: egy péntek nappali történettől a következő péntek éjjelig tart az elbeszélés ideje - az elbeszélt idő pedig napjaink. Az epikus szempontból rövidnek tekinthető időintervallum ellenére a regény cselekményvezetése nagyon mozgalmas. Főhőse Darius Kopp, egy virtuális hálózatokat építő számítógépes cég alkalmazottja. Joggal érzi magát a világ urának is, hiszen a számítógépes világcégek minden földrészen csupán egy embert tartanak munkaviszonyban, s itt ez ő; a tranzakcióikhoz nem szükséges sem székhely, gyakran még alkalmazott sem. A regény története többnyire a virtuális világban játszódik, a főhős internetes oldalakat böngész, vagy saját gondolataival van elfoglalva, munkahelyi taktikáját fontolgatja. Munkaideje sincs, csak havonta kell jelentéseket leadnia a teljesítményéről, valamint prognózist a várható eladásról. Főnökei, a cégtulajdonosok is valahol a világ másik végén találhatók, nemhogy nem ismeri, nem is látta őket sohasem.

Mindegy, mikor dolgozik, ezért gyakran be sem megy a munkahelyére. Elveszíti a realitás és a rend iránti érzékét, ezért sorrendet állít fel elvégzendő feladatairól. A legkényesebbeket mindig utoljára hagyja, s mire odáig jutna, hogy valami lényegeset tegyen, addigra annyira elfárad, hogy ennie kell. Az egyetlen dolog, ami világában nem virtuális, az az étel. Az evés köti a valósághoz. Márpedig Darius Kopp korpulens figura, százhetvennyolc centi magas és  százhat kiló, gyakran elfárad. Hol az evés, hol az étel emésztése okozza fáradalmait. Étel, ital, internet – ez Darius Kopp számára az ideális világ. A virtuális világ annyira beépült a főhős gondolkodásába, hogy meggyőződése: több valóság létezik.

A regényben a leírások párbeszédekkel váltakoznak, amelyek leginkább a főhősnek önmagával folytatott monológjai - mint ahogyan mindannyian gondolkodunk, kommunikálunk, magunkban beszélünk. Ezt egészítik ki a mindentudó elbeszélő kommentárjai. A külső és belső nézőpont váltogatása teszi a regényt lezserré, helyenként viccessé, ugyanakkor figyelemfelkeltően korszerűvé is. A történet akkor vesz fordulatot, amikor egy örmény ügyfél kereken negyvenezer eurót hagy egy dobozban a főhős nevére, hogy kiegyenlítse tartozásának egy részét. A cég éppen ennyivel adós Dariusnak, aki azonban ahelyett, hogy zsebre vágná a pénzt, megkísérli törvényes keretek között befizetni a vállalat számlájára. Ekkor veszíti el végképp a realitásérzékét, főnökeit nem tudja elérni mobiltelefonon, végül pedig a doboz, amelyet az irodában őrizget, eltűnik. Tragédia mégsem lesz, mert a céget felszámolják, a pénzt senki sem keresi, s végül már Darius Kopp, ez a szánalmas, mégis szerethető figura sem biztos benne, hogy létezett-e valaha. A szöveg tétje a valóság és a virtuális világ közötti határ megvonása. Globális és lokális metszéspontján alakul. A lokalitás, az egyén által belátni kívánt terület kontinensnyivé, sőt világméretűvé tágul, viszont kiderül, a globalitás a kisember számára uralhatatlan, és az önidentitás elvesztésével fenyegető káoszhoz vezet.