súgó szűrés
keresés

Király László: Az elfelejtett hadsereg

Szerző
Király László
Kiadás éve
1978
Műfaj
vers
Kiadás helye
Bukarest
Kiadó
Kriterion Könyvkiadó
Oldalszám
105
A szócikk szerzője
Cs. Nagy Ibolya

Király László koncentrikus körökben, egyre táguló ívekben éli és írja kötetről kötetre lényegében változatlan alapélményeit (Cs. Gyímesi), s az 1978-ban megjelent Az elfelejtett hadsereg sem annyira tematikai újdonsága, inkább a poézis összegző karaktere, a szemlélet elemeinek finom árnyalódása miatt tekinthető az addigi költői életút legegységesebb, legerőteljesebb verseskönyvének. A filozofikus szintre emelt, intellektuális érvekkel erősen megtámogatott ráismerés-élménynek olyan nagyformátumú, képi és gondolati koncentrációját mutatják a kötet versei, olyan kiemelkedő esztétikumú művekben nyilatkozik meg a kötet érett eszmeisége, melyre a korábbiak csak elvétve szolgáltattak egy-egy példát. Királyt a költői beszéd, az igazmondás, a cselekvés szabadságának kérdéskörei foglalkoztatják a romániai diktatúra legdühöngőbb éveiben is, amikor az egyedüli cselekvési lehetőség számára az, hogy vállalja, s költészete erejével mások számára is közvetíti, másokkal is elfogadtatja az erkölcsi szabadság hitének fontosságát.

A könyv két jelentős ciklusa (Éjféli eső; Határátlépés) ennek a szemléleti elköteleződésnek a jegyében két nagy, de sokfelé ágazó témakört jelez. Egyfelől a személyes és közösségi én, s a személyes idő viszonyát a költői cselekvés, azaz a valóság költői (nyelvi) bemutathatóságának adott lehetőségeihez s lehetetlenségéhez. Valamint mindezek viszonyát az álcázott valóságtükrözés intellektuális-formai megoldásaihoz: mindkét élménykör a szellemi szülőföld útjelző koordinátákkal be nem keríthető területéről való. A szellemi szülőföldemen verhetetlen vagyok, és szabad, vallja, „azt nem lehet megcsúfolni és elfoglalni”. A két ciklus befogadja a most is hangsúlyos szülőföldverseket, a szerettei, a faluja, otthona, a múltja epikus történetekből, háborús és jelenkori családi drámákból, a jövőkép kétségeiből, reményeiből, az alkotói én küzdelmeinek pillanatképekből összeállított tablóját. Alaki értelemben pedig mindez műfajok, versformák, hangnemi változatok kavalkádja: ódák, elégiák, zsoltárok, képversek, lírai próza és ballada, töredék-dráma és lírai pasztell, meg drámai monológ, keserű, fájdalmas, dacos, szarkasztikus, dühös, felszólító, elégikus hangnemi tónusok keveredésében.

A mindennek ellenére való bizakodás, remény, a közösség s a közösség nyelvbe, az anyanyelv megmaradásába vetett hitnek megkapóan szép verse például a Halljátok-e a dalt?, amely mintha Vörösmarty nagy vízióját idézné: nem a nemzethalálról, csak a „szürkülés”-ről, a kényszerűségek szorításában élők közönyéről, a bénító beletörődésről. A versnek a népi hagyományt, a folklórt, a közösség identitástudatát, múlttudatát megteremtő kulturális értékeket, a közösségi örökséget megidéző sorai-képei a mindezt hordozó nyelvet is féltik a nyelvi többség beolvasztó erejétől: „vas-szorítások, penge-hasogatások, megvakíttatások” korát élik, „szomorú szeretteivel”. A veszélyeztetettség idején a veszélyre hívja fel a figyelmet, a költő nem a nyelv közösségmegtartó képességét cáfolja, hanem a nyelvvédelem, az óvás, az ápolás, a nyelvhasználat szükségességét bizonyítja. Hasonló szemléletű az Anyanyelv című költemény is.

Király László történelmi érzékenysége elsősorban a jelenre, a társadalmi problémákra koncentráló figyelemmé változik. A korszak kórképét írja, személyes, de nemzedéki csalódottságokat, hitrombolásokat. A történelmi (vagy kulturális) idő s helyszín többnyire kreatív váz: a jelen társadalmi helyzetének koordinátáit rakja föl rá. A históriai képek látványértéküknél, asszociatív tartalmaiknál fogva most is épp annyira általános közlendők hordozói (mint például a „betemetett hadsereg” és az „elfelejtett hadsereg” kifejezések, melyek az értelmetlen, háborús pusztulás megidézései, de a nemzedéki szétszóródás, szétszóratás, veszteségképzetek általános szimbólumai is), mint amennyire az alig-alig rejtett konkrét utalások tárhelyei. „E csupán tetvekkel melegítő / káromlás-időben, / hol a bölcs beszélő, / s mi értelme az eddigi szónak?!” – kérdezi a költő Az elfelejtett hadseregben. A Janicsártemető már címével is vádol: az ellenséggel sajátjai pusztítására, ölésére szövetkező, átnevelt, „lófarkas zászló”-val, címerrel, címekkel, félholddal, mázsányi arannyal, drágakővel díjazott janicsárok sorsa is csak a halál lehet ebben a „birodalmat” megtartó küzdelemben. Király e kötetbeli lírája a sorsélmény lehetetlenségeinek apoézise, a nem emberhez méltó, a nem költőnek való létezés kényszerformáinak lajstroma. Az Olvassuk Cicerót, Az öreg Pieter Brueghel, Bosch-album, Picasso-vásznak az Ermitázsban drámai monológ-versek Király életművének kiemelkedő alkotásai. E költeményekben Király László pontos, vagy annak tűnő forráshivatkozások, képzőművészeti albumok és tárlatadatok filológiai védettségében a saját korára átköltött tanulságokat, üzeneteket fogalmazza meg. Akár a kötetzáró Henrik király című „töredék” áltörténelmi világában: a mű történelmi közege az Erzsébet-kori Anglia, valóságos ideje a jelen. A drámában – bár valóban vázlatosan, töredékesen – Király László egy diktatórikus rendszer működési mechanizmusát most a hatalom birtoklója (a zsarnok VIII. Henrik) és a hatalom áldozatainak szemszögéből, több oldalról szemlélve is bemutatja (utóbbit legteljesebben a Kobzos figurájában). A dráma e kibontatlan formájában is jelentős alkotás, Görömbei András szerint „hatalmas művészi kiáltás a tisztaságért, a tettek szerinti megítélésért, a besúgók, árulók leleplezéséért.”

Irodalom

Cs.Gyimesi Éva, Az elégikustól a groteszkig – Egy helyzettudat revíziója, Korunk, 1979/9.

Bertha Zoltán, „Az én vezérem is a bensőmből vezérel” (Beszélgetés Király Lászlóval), Magyar Napló, 2008/4.

Görömbei András, Király László: Az elfelejtett hadsereg, Tiszatáj, 1979/8.

Papp Endre, Az irodalom mint etikai fenomén. Király László pályaképe, = Nemzetiségi irodalmak az ezredvégen, szerk. Görömbei András, Debrecen, 2000, Kossuth Egyetemi Kiadó.