súgó szűrés
keresés

Fekete Gyula: Az orvos halála

Szerző
Fekete Gyula
Kiadás éve
1963
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
161
A szócikk szerzője
Vasy Géza

A Rákosi-kor ideológiája az új társadalmi rend pozitívnak minősített, új típusú hőseit kívánta középpontba állítani, kedvelte a nagyregényformát, amely elvezethet egy ideális világba. A rendszer iszonyatos torzulásainak, a hazugságoknak, majd a forradalom leverésének is szerepük volt abban, hogy az ötvenes évek derekán feltűnt, majd 1960 után elterjedt a kisregényforma, a feszes szerkezetű, karcsú regény.

Ebben központi szerepet kapott az a műtípus, amely az életforma kérdésére figyelt, hangsúlyosan foglalkozva annak erkölcsi vonatkozásaival. Hogyan kell, hogyan kellene élni? Ezt fogalmazta meg a korabeli kritika egyetlen kérdő mondatba sűrítve a közelmúlt és a jelen vizsgálatának szempontjait. A legközvetlenebb jelen idő e művekben a jövőre is vonatkozott, de valamilyen módon mindig megmutatkozott bennük az alkotó által megtapasztalt huszadik századi történelmi múlt.

A Rákosi-kor regényeiben az elvárt főszereplők „különleges emberek”, kommunisták, pártemberek, munkások voltak. Ennek szinte ellenpólusaként a hatvanas évek kezdetére megszaporodtak az értelmiségi szereplők, köztük művészek, tudósok, orvosok. Ám ezek a személyiségek sem képesek önmagukat is megvalósító hősökké is válni, mert a kor megélt történelme is roncsolta életüket. Fekete Gyula regénye sem egy különleges személyiséget kíván bemutatni, hanem egy „szürke” átlagembert, akinek életútjában mindössze két rendkívüli esemény volt. Fiatalon egy szerelmi csalódás, 1944-ben pedig a deportálás. Zsidó származása miatt feleségével náci lágerbe került, s rajtuk kívül csak egyetlen rokonuk maradt életben.

Weisz doktor 68 éves, s 45 éve ugyanabban a faluban dolgozott – csak a lágerben töltött idő szakította meg a folytonosságot. Már több éve nyugdíjas lehetne, súlyosbodó betegsége miatt kérte is a nyugdíjazását. Meg is érkezett a faluba egy pályakezdő fiatal utód, de két hét után eltávozott, mert külföldi ösztöndíjat kapott. Az öreg orvos „átmenetileg” kénytelen tovább dolgozni, bár olykor igen súlyos szívrohamai vannak.

Az elbeszélő mindvégig öreg orvosnak nevezi hősét. A kor felfogása szerint valóban az. A nyugdíjazás, majd annak felfüggesztése életszámvetésre készteti és kényszeríti is. Csak ekkor lett ideje arra, hogy saját életéről gondolkodjon, az élet értelmét faggassa. Munkája mindig rengeteg volt. A téeszesítés után már több mint 3000 biztosítottat kellett ellátnia a csecsemőtől az aggastyánig. De nem panaszkodott, számára a munka és az élet elválaszthatatlan volt.

Nem a doktor tudatossága, nem az eltervezettség, hanem az események összetorlódása miatt kerül a regény középpontjába az életszámvetés. Elsősorban azt kellett végiggondolnia, meddig élhet még. Kímélő életmóddal is legfeljebb öt-hat évre számíthatott.

A hét napra tagolódott cselekmény első napjaiban időszembesítő meditációk sorozata tárja fel a múltat. A regényt keretező temetésmotívumban az 1944-es események is felidéződnek. Az idős postamestert búcsúztatják, aki a meghurcolások idején próbált segíteni az orvosékon. Másnap a nagyvárosba utazva a doktor saját és nemzedéke múltjával szembesül. A városba ötvenéves érettségi találkozójuk miatt megy. De egy véletlen találkozás következtében felidéződik a fájó emlék: a rangos, nemességükre büszke szülők elválasztották kedvesét tőle, a zsidó fiútól. Maga a félévszázados érettségi találkozó a mindössze hét öreg számára különösen fontos lehetne. Azzá válik, de csak azért, mert egyikük, aki a náci lágert családjából egyedül élte túl, Svédországban ajánl fel az orvos számára kellemes állást egy nyugdíjas panzióban.

A jelen és a jövő lehetőségeinek kényszerítő számbavétele is itt, a városban történik. Itt tudja meg, hogy egyelőre nagy szükség volna mégis a munkájára, mert az új orvos külföldre megy. A nemzedéki sorsok különbözőségére, eltérő megítélésére nemcsak ez a párhuzam figyelmeztet a regényben. A falusiak a jóképű fiatal orvos hirtelen távozása után azt terjesztik, hogy az öreg orvos elűzte utódját. Talán az öreg fél a fiatalabb nagyobb tudásától. Még állandó sakkpartnere, a nyugdíjas patikus is azt tanácsolja: eljárt felettük az idő, át kell adni a helyüket. Weisz doktor nem a nemzedékek szembenállására figyel. Két fia munkaszolgálatosként elszenvedett halála után szinte nagyapai szeretettel vigyázza a falubeli pályakezdő tanítónő életét. Örül az ő fiatalságának, a munkakedvének, és félti túlzott jóhiszeműsége miatt.

A doktor értékrendjét szemlélteti a regény másik különösen rokonszenves szereplője, hajdani osztálytársa, aki állandó elfoglaltságot, örömet és szépséget talál kertjében és unokáiban is. Szinte a voltaire-i bölcsességet idézi fel Fekete Gyula műve: boldoggá, elégedetté a munka teszi az embert.

Bár a városi kórházban pihenést javasolnak kollégái Weisz doktornak, ő a kényszerítő helyzetben vállalja a további munkát, ezzel meghiúsítja felesége álmát, aki egy fővárosi kertes házban képzeli el jövőjüket.

Egy temetéssel kezdődött a regény, az epilógus az öreg orvos elbúcsúztatása lesz. Utolsó tetteként – iszonyú fejfájással küszködve – világra segített egy egészséges koraszülött babát. Ő viszont összeesik, agyvérzést kap, s bár pontosan tudja, hogyan lehetne rajta segíteni, itt senki más, csak ő maga értene ehhez. Az öreg orvos nem volt különös ember. Hétköznapi életútját mégis felmagasztosította a szülés sikeres levezetése. Egy olyan majorsági házban történt mindez, ahol 1944-ben kifejezetten rosszakarói éltek.

Az író az időszembesítő és számvetésre késztető tárgyalásmód segítségével sokrétűen tudja bemutatni a főszereplő kapcsolatrendszerét, még a villanásnyi epizódszereplőkről is árnyalt képet ad. A motívumok közül nem csupán az élet és halál kettőse lényeges, hanem az ember farkas és bárány természetének, az idegenség- és az otthonosságérzetnek, az egyetlen ember többféle megítélhetőségének, a természet sokszínűségének bemutatása is.

A regényből film is készült 1966-ban Mamcserov Frigyes rendezésében, Páger Antal főszereplésével.

Irodalom

B. Nagy László, A teremtés kezdetén, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966.

Földes Anna, Hétköznapi hősköltemény = Uő.: Húsz év – húsz regény, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968.

Pomogáts Béla, A köznapi ember = Uő.: Regénytükör, Budapest, 1977, Kozmosz Könyvek.

Laczkó András, Fekete Gyula, Budapest, 1987, Szépirodalmi Könyvkiadó.

Vasy Géza, Világképek és válaszutak, Budapest, 2017, Orpheusz Kiadó.