súgó szűrés
keresés

Tolnai Ottó: Balkáni babér

Szerző
Tolnai Ottó
Kiadás éve
2001
Műfaj
vers
Kiadás helye
Pécs
Kiadó
Jelenkor Kiadó
Oldalszám
235
A szócikk szerzője
Toldi Éva

Jugoszlávia széthullásának idején, a 20. század utolsó évtizedében a vajdasági magyar irodalomban még azok az írók is reflektáltak a háború eseményeire, akik egyébként az elefántcsonttoronyba zárkózás kívánatosságát hirdették. Tolnai Ottó korábbi verseire is az erős geopoétikai beágyazottság volt jellemző mind nyelvi, mind tematikai tekintetben, a gyűjtés poétikai eljárása révén a regionalitás tárgyai, emberei, élethelyzetei népesítik be versvilágát. Balkáni babér című kötetében az előzőeknél is erőteljesebben jelenik meg a valósággal való megfeleltethetőség. A cím által kiváltott asszociációk behálózzák a verseskötet egészét, s ez a szétterülő háló egész költészetének jellegzetessége. A babér egyrészt fűszernövény, másrészt a győzelem, a dicsőség jelképe; a római költők babérkoszorúja a művészi nagyságot és a halhatatlanságot szimbolizálja. Azzal, hogy Tolnai a balkáni jelzőt illeszti elé, jelentések sokaságát állítja párhuzamba. Valószínűsíti, hogy a balkáni babér egy létező, számon tartott, különleges babérfajta. Ugyanakkor a Balkán említése azok számára is a titokzatosságot és a félelmetességet sugallja, akiknek elsőként nem az 1990-es évek háborúinak brutalitását juttatja eszébe. Ráadásul a balkáni babér szókapcsolat azonnal el is indul a költészeti mítoszteremtés útján, mihelyt jellegzetes történet kapcsolódik hozzá. Az egyik hosszúvers kiinduló eseménysora arról szól, hogy a lírai beszélő kilencvenéves édesapja után elmondja: a második világháború előestéjén tíz kiló babért rendelt, de száz kilót kapott, s a falu népe az egész bálát széthordta. A történetnél lényegesebb, hogy jól megfigyelhető benne az a folyamat, hogyan kerül be a versbe egy egyszerű növény, majd hogyan alakul át többrétegű költői motívummá. Jelentések sokaságával töltődik azáltal, hogy szóródik, felbukkan és visszatér – akárcsak másik jellegzetes motívuma, a flamingó –, ugyanakkor nagyobb összefüggések középpontjába kerül: összekapcsol időt és teret, a jelent a múlttal, a Mediterráneumot a Bácskával.

Tolnai számára a Mediterráneumot a tenger, az Adria jelenti. Egész pályáját végigkísérik a tenger képei. Tolnai és az Új Symposion köré tömörült alkotók, elsősorban Domonkos István számára a tenger több földrajzi objektumnál, a tágasság birtoklásának a metaforája. A jugoszláviai magyar irodalom nemzedéki öndefiníciójának fontos eleme, amihez nagyban hozzájárult Tolnai elhíresült és sok vitát kiváltó mondata: „abban különbözik a jugoszláviai magyar költő a magyarországi magyar költőtől, hogy van tengere, nekünk, nekem van tengerem”, ahogyan Költő disznózsírból (2004) című interjúkötetében idézi fel.

A Balkáni babér verseinek színterei gyakran tengerparti városok, szereplői sokszor magyarok, a Bácskából elszármazott és a tengerparton letelepedett különc figurák. Az Adriadalom a tengermotívumok összegzéseként is olvasható. Akárcsak a kötet többi versében, ebben is a hétköznapi beszédhez közelít a vers nyelve, ami a történetmondás felé mozdítja ki. A vers-én az emlékező szerepét vállalja, olyasmiről beszél, ami elmúlt, végérvényesen elveszett. Felpanaszolja, hogy immár egy évtizede el van vágva az Adriától, s a hiányállapot rögzítése nosztalgikus, sőt tragikus hangvételűvé, „riadalommá” teszi sorait.

A háborús évek a költői szerepfelfogás változását is meghozzák. A Veszprémi versben mondja: „a kisebbségi költőknek / (kisebbségi költő vagyok kisjugoszláviából) / a kisebbségi költőknek is tán éppen ez lenne a feladatuk / tükörteremmé lenni / tükörtermet alkotni / bálteremnagyságút a kisebbségnek / biztosítani a tömeg illúzióját / a maradáshoz / biztosítani a szaporodáshoz / végre egy testhezálló feladat / mit nem ideológia ír elő”.

Felülvizsgálja viszonyulását a vajdasági magyar irodalmi hagyományhoz is, a pályakezdés idejének az elutasítása helyett a párbeszéd keresése válik meghatározóvá. A keserű váróterem a vajdasági magyar irodalom alapítójának tartott Szenteleky Kornéllal kezdeményez dialógust, Hajnalban, kis állomáson című versének első két sorát variálja. „Ásítós, mosdatlan vasutas / őgyeleg az izzadt, keserű váróteremben” – kezdődik a vers Szenteleky két sorával, majd el is szakad tőle. A vidéki váróterem leírása következik, Monarchia-beli rekvizitumokkal, muskátlival, a távíró végtelen szalagjának tekergésével. S amíg Szentelekynél a vidéki váróterem az idegenség helye, ahonnan elvágyódni kell, Tolnainál a lírai én úgy érzi, „Jó e világvégi kis állomás keserű várótermében”. A világlátás Wilhelmé, Tolnai jellegzetes figurájáé, akit annak a Pechán Józsefnek a festménye alapján mintáz, akiről Szenteleky Kornél nagy hatású képzőművészeti tanulmányát írja. A falubolondja naponta kijár a világvégi váróterembe, mert egyszer „egy vagon palacsinta érkezését jelezték neki”. Tolnai jellegzetes versalakító eljárása ez a nagyítás, ami a vers végére godot-i létmetaforává sűrűsödik.

A kötetben rendre felbukkannak publicisztikai hitelességű háborús történetek: „ahogy újra és újra elmesélteted azt a koszovói / jelenetet: / a magyarkanizsai rendőrfiúk / őrjáratán / akárha a földből előbukkanva / rajtaütöttek az albán gerillák / mind lekaszabolták őket / csak a kisszódás rokonának sikerült / behúzódnia egy korhadt fába / két nap múlva találtak rá az övéi / mármint a jugoszlávok (szerbek) / neki kellett pléhkoporsóba gyűjteni / nagyjából összerakni földijei / földi maradványait / levágott fejüket / ledarabolt ujjaikat / s aztán neki kellett […] / hazaszállítani a magyarkanizsai rendőrfiúk tetemeit”. Ezeket ellenpontozzák a kulturális utalások, amelyek a délszláv térség képzőművészetére reflektálnak, írókat és műveket sorol, Krležát és Danilo Kišt, Rilkét előszeretettel, szövegeikből eredetiben idéz. A kötetben nemcsak azt láthatjuk, Tolnai Ottó „mit ír, hanem azt is, hogy mit olvas” (Bori).

Tolnai Ottó kötetének alcíme: katalekták. Jelentése: régi szerzők műveinek fennmaradt töredékei. A kiszámított és tudatos kötetkompozíció bravúrja, hogy a kötet „versféleségei” egységes egészként nyerik el értelmüket.

Irodalom

Bori Imre, Tolnai Ottó „versféleségeiről”. Hungarológiai Közlemények, 2001/4.

Gorove Eszter, Horogra akasztott tenger. Alföld, 2015/2.

Keresztury Tibor, „Lőttek az egésznek”. Jelenkor, 2002/11.

Ladányi István,A Sirálymellcsonttól a Balkáni babérig = Uő., Eresszai észrevételek, Zenta, 2013, zEtna Kiadó.

Utasi Csilla, Babérkönyv. Bárka, 2001/5.