Dobai Péter: Csontmolnárok

A hetvenes évek eleje Dobai Péter legtermékenyebb alkotói időszaka. Az Új Írás 1972. decemberi körkérdésére adott válaszából kiderül, hogy másfél év alatt egy verseskötetet (Kilovaglás egy őszi erődből, 1974), két filmet (Büntetőexpedíció, 1970; Archaikus torzó, 1971) s két regényt (Tékozló; Csontmolnárok) írt. Ekkoriban jelentek meg nyelvészeti tanulmányai, esszéi a Filmkultúrában, melyeket azért is fontos kiemelni, mert a Csontmolnárokban addigi formanyelvi eszközeit szintetizálja, s a műbe beépíti nyelvfilozófiai téziseit, valamint történelmi kutatásait is.

A szerző a Csontmolnárokban a 19. századi forradalmár értelmiségiek portréját rajzolja meg; az 1848/49-es szabadságharc eseményei a bukás után emigráltak beszélgetéseiből, emlékfoszlányaiból állnak össze. A forradalom sikeréhez szükséges lépéseket számba vevő tételek nemcsak az akkori történelmi helyzetet jellemzik, hanem a későbbi korok forradalmait is. A regényt a témaválasztás szokatlan feldolgozási módja és problémafelvetése különböztette meg a tudományos és a szépirodalmi előzményektől. Dobai a klasszikus hagyományokat elvetve keresett új formai megoldásokat, sokféle elemből keverte ki regénye nyelvét; az emigrációs irodalom és a történelmi dokumentumok felhasználásával idézte meg a kort, de az intellektualizált archaikus nyelvet kortársi nyelvezetbe ágyazta. A mottóválasztás is ezt a szándékot tükrözi, a cím alatt az eredeti kézirat másolatában Vörösmarty Mihály Az elveszett ország (1843) című verse olvasható, a második fejezet (Redivivus) pedig Jorge Semprúntól vett idézetekkel indul, amelyek az emigrációs létről szólnak. Dobai a regényben arra keresi a választ, hogy 1849 után miért nem volt folytatható a forradalom, de Semprúnnal egy 20. századi professzionális forradalmárt idéz meg, vagyis Dobai – generációja ideálképének megfelelően – a ’68-as baloldaliság kontinuitásának lehetőségét keresi, érzelmileg a forradalmi balszárnnyal azonosul, a Bem-féle internacionalista forradalmárság misztifikálódik. Bem alakja a forradalmi cselekvés Che Guevarát idéző mitológiájának megtestesítője.

Dobai történelemértelmező esszéregényt írt, a történetiséget kortársivá avató esszéjelleg erőteljes. Bem, Kossuth, Perczel mellett fiktív értelmiségi alakok s a szabadságharc menekült tisztjei tűnnek fel (pl. Bottka János, Bodilla Kornél, B. L. ügyvéd). Az író szembe mert fordulni a kanonizált történelemmel, s így sikerült egy meg nem élt történelmi helyzetet a megéltség autentikusságával ábrázolnia. A regény fő eszköze a párbeszéd, a mű dinamikáját a dialogizált jelenetek adják, az értelmiségi forradalmárokat Dobai politikai-filozófiai-etikai kommentárokkal jellemzi. Földes Anna Jancsó Miklós filmjeivel és Hernádi Gyula forgatókönyveivel állítja párhuzamba a Csontmolnárokat. A szerző a filmes parabolákra jellemző, szigetszerűen zárt dramaturgiai téridő létrehozásával vonta feszesebbé a szerkezetet. A Csontmolnárok nagyjából egy évet fog át, a szabadságharcos emigráció útját követi nyomon az akkori magyar határ közelében fekvő törökországi Viddintől a szintén a török birodalom részét képező sivatagi Aleppóig. Dobai nem él a parabolisztikus poétika lehetőségével – pedig könnyű lenne parabolikus összefüggésbe hozni az 1848 utáni emigrációt az 1956-ot követővel –, hanem nyíltan általánosítja az emigrációnak mint életformának az elemzését; Semprun A háborúnak vége (1966) című filmforgatókönyvéből vett idézetekkel is jelzi az 1849 utáni történelmi elemzések politikai aktualitását. Dobai a forradalmi cselekvés ellentmondásait akarja megérteni a kelet-európai értelmiségi forradalmár sorsában, de nem példázatot ír, inkább szereplőit beszélteti, az értelmezést, a kommentálást rájuk bízza. Az „egész Bem-kaland” (Bem mohamedán hitre tér át, s Amurát pasa néven szultáni tüzérparancsnokként kívánja megerősíteni a birodalmat, hogy a politikába bekapcsolódva újra feléleszthesse a kelet-európai forradalmakat) irrealitását is a regényhősök mondják ki. Dobai a kamera nézőpontját teszi meg szövegszervező elvvé, az első száz oldalon a „kamera” egy pillanatra sem áll meg, egyik szereplőről a másikra ugrik, a „casinó”-nak nevezett kávémérésben az emigránsok szüntelenül elemzik a forradalom bukásának okait. Az „élő memoárba” egyre többen kapcsolódnak be, folyamatosan érkeznek a magyar és a lengyel tisztek, s a képekre alapozott jelenetek, párbeszédek által a távol levő hősök (pl. Petőfi, Görgey, Klapka) is megelevenednek. Dobai filmszerű gyorsasággal mozgatja a regényt, a csaták képei történelmi pletykákkal váltakoznak, de a történet előrehaladtával a tábor életén egyre inkább úrrá lesz az eseménytelenség; a meditáció és a monológ erősödik fel, többen napló írásába fognak. Az emigráció is tovább „szóródik”, először Bem- és Kossuth-pártiakra, később a Bemet követők is tovább osztódnak. A Csontmolnárok alcíme szerint Egy múlt századi magyar regény. B. L. ügyvéd azért marad az emigránsokkal, hogy megírja a forradalom regényét, de a tervezett mű nem készül el. Dobainak viszont sikerül a magyar történelmet az európai fejlődés egészébe illesztenie, vagyis (közép-kelet-)európai regényt írnia. A Csontmolnárok megjelenésekor Sükösd Mihály a szerző „meghökkentően érett történelemfilozófiáját” emelte ki. Thomka Beáta a Csontmolnárok koncentráltságára hívta fel a figyelmet. „A »szétszóródás regénye« Dobai kezében a sűrítettség regényévé változott. […] Dobai első regénye autentikus formában mutatta fel »saját gondolatának« történetét. Regénye modellt teremtett a hetvenes évek új magyar történelmi regénye számára.” Kulin Ferenc abban látta a mű jelentőségét, hogy a tankönyvek ismeretanyagán túllépve Dobai újszerű kérdéseivel „egy hamis történelmi tudat tisztulását” is elősegíti. A Csontmolnárok 1974-ben néhány nap alatt elfogyott a könyvesboltokból, 1997-ben bekerült a 7x7 híres mai magyar regény c. könyvbe. 1998-ban új kiadásban is megjelent, 2000-ben pedig Dobai forgatókönyvet írt a műből. A szerző 2010. március 15-én a Collegium Hungaricum Berlinben Redivivus – a magyar emigráció – 1848 után címmel tartott előadást, s gondolta újra a Csontmolnárok üzenetét.