súgó szűrés
keresés

Balázs Attila: Cuniculus

alcím
Symposion Könyvek 55.
Szerző
Balázs Attila
Kiadás éve
1979
Műfaj
regény
Kiadás helye
Újvidék
Kiadó
Forum Könyvkiadó
Oldalszám
286
A szócikk szerzője
Bence Erika

Több mint négy évtized múlt el Balázs Attila első regénye, a Cuniculus megjelenése óta, de szinte minden újabb művének, még 2008/2010-es történelmi regényének, a Kinek Észak, kinek Délnek a kritikai megítélése (Toldi) is ebből, első regénye konzekvenciáiból indul ki és vezeti le értelmezését, interpretációját. A recepció ugyanis 1979-ben a Cuniculus megjelenését – az évtized regényirodalmának eseménytelenségét követően – egyfajta fordulatként, áttörésként értékelte a vajdasági magyar irodalom alakulástörténetében. A regény kiválóan talált rá arra a regiszterre, amely a korszak európai és anyaországi magyar irodalmában is domináns szövegalkotási modellként funkcionált (pl. Esterházy Péter prózájában). Ezt nevezte el a recepció – a narratívákat működtető próza ellenében –„szövegirodalom”-nak, később a történetet cserepeire szedő „mozaikprózá”-nak.

Híd folyóirat 1980/6. számában öt szerző, köztük a korszak legjelentősebb térségi írója, Herceg János méltatja Balázs Attila regényét, s csak egyikük (Varga Zoltán) fogalmaz meg vele szemben kritikai észrevételeket. Legerőteljesebb kifogásként azt hozza fel, hogy a történetszilánkokat és különböző nagytörténetek töredékeit asszociatív alapon egymás mellé rendező elbeszélés, a parodisztikus stílusgyakorlat, a sziporkázó szövegalkotás nem képes megtartani egy nagyregény vázát, menthetetlenül kifullad, és a befogadó „beleun” a könyv olvasásába.

A Cuniculus az üregi nyúl latin neve. Balázs regényében több nyelvi és asszociációs változatban fordul elő: például a kumulonimbusz (zivatarfelhő) nevét hozza be a szövegfolyamba, de a névhasonlóság esetlegessége is elég ahhoz, hogy Kolumbusz (tojása) révén Amerika fölfedezésének sajátos történetét tárja elénk az elbeszélő.

Az elbeszélés „felütése” egy tragikusnak tűnő epizód: Frigyes, az elbeszélő öccse által Nuszinak is nevezett házinyúl elgázolásának esete. A család otthonában menedékre lelt (eredeti gazdája által levágásra ítélt) háziállat megjelenése családi kistörténetek hálóját vonja be az elbeszélésmenetbe, s olyan előfeltevése is támadhat a befogadónak, hogy egy töredékeire redukált családtörténet darabjaival van dolga. (Távolról még Tersánszky Józsi Jenő Legenda a nyúlpaprikásról történetére is emlékeztet.) Kifutása azonban másféle irányokat (többet is) vesz; a családtörténeti modelltől, de még a kritikusa, Varga Zoltán által feltételezett prousti narratívától is eltérő mozgásokat mutat: alapja a képzettársítás, a „nyúltörténet”-et egyszerűen elejti az elbeszélő. Pontosabban: visszatér majd a regény 203. oldalán, de itt már nem mint lehetséges cselekményszál, hanem mint ars poetica, elbeszélői reflexió bukkan fel. E közlés („Imádok mesélni. Mesemondó szikla akarok lenni. Úgy érzem, időtlen idők óta ülök itt a teremtés pálcikájával, a nagy fekete cilinderrel és a metszőollóval, mellyel valamilyen kényszerből mégis minden kibontakozót lenyesek, mielőtt teljes szépségében kibomlana.”) alapján nevezi el majd a recepció (pl. Thomka) a Balázs Attila által képviselt prózaírói beszédmódot „nyúl-stratégiának”, illetve gondolja úgy, hogy az általa létrehozott regénymodell a „vajdasági Esterházy-próza” jelenségének nevezhető.

Ennek az elbeszélői módszernek a lényegi összefoglalását – sajátos módon – 2003-as regénye, a Meztelen folyó kapcsán mondja el róla a kritika: „Mondhatni, hogy a Cuniculus az eredet, a forrás, ahonnan minden további alkotása merít. Ahol megbújik és nem mászik elő soha többé. Csak éppen az eredet kérdése az egyik olyan probléma, amely ezt a fogalmat eufemisztikussá teszi. A második kötetének (Világ, én ma felébredtem!, Forum, Újvidék, 1982) utolsó mondata segíthet e poétika értelmezésében: »Mert egy struktúra van: az állandó visszatérés és azon túl!« Ezt felfoghatjuk úgy, mint Nietzsche »örök visszatérés« metaforájának regényszerű megvalósítását” (Orcsik).

Valóban érvényes Balázs prózájára az „üregi nyúl által vájt meselabirintus”-hoz való örökös visszatérés, az „egyetlen történet” stratégiája (Toldi), sőt az Esterházy-narratíva technikája is; a „cserepeire szétszedett” történetmozaik újraalkotása, újbóli összerakásának, sőt: „összefércelésének” az eljárása is. A 21. század első évtizedének végén írt nagyregénye, az első kiadásában 2008-ban, javított formában 2010-ben napvilágot látott Kinek Észak, kinek Dél azonban azt mutatja, hogy a Cuniculus óta eltelt évtizedek és a magyar irodalom alakulástörténetében közben lezajlott prózafordulatok mégiscsak módosítottak a Balázs-regény modelljén. A Kinek Észak, kinek Dél ugyancsak több irányban kifutó cselekményszálait (a történetdarabokat) ugyanis egy nagy kiterjedésű történelmi regényváz „tartja meg”. A recepció kilencvenes évekre jellemző szóhasználatával: Balázs Attila prózájában is megtörtént a „(nagy)történet visszavétele”. A 2019-ben napvilágot látott Magyarfauszt című regényének olvasója viszont épp ezt a koherenciát hiányolja az elbeszélésből. Minden kétséget kizáróan levonhatjuk a következtetést, miszerint Balázs Attila prózaírása a Cuniculushoz képest az idők során nagyban megváltozott.

Irodalom

A Cuniculusról (Herceg János, Varga Zoltán, Varga István, Thomka Beáta és Bányai János), Híd, 1980/6.

Bence Erika, A barbár legendájának tematizációja Balázs Attila Kinek Észak, kinek Dél című regényében = Uő., Virtuális irodalomtörténet, Veszprém, 2015, Iskolakultúra.

Orcsik Roland, A szétszedett idő prózája. Balázs Attila új regényéről, Tiszatáj, 2004/2.

Toldi Éva, Az egyetlen történet labirintusában. Balázs Attila: Kinek Észak, kinek Dél, Híd, 2010/6.