Németh László: Égető Eszter

A regény 1948 nyara és 1949 tavasza között keletkezett, ám csak 1956 szeptemberében jelent meg. Szerzője szerint nem a legtökéletesebb, ámde a legfontosabb regénye: egy közösségépítő „mai szent” története. 1948 júniusában megtörtént a kommunista hatalomátvétel, amely erősen befolyásolta az Égető Eszter (a főhős mint eszmény s mint közvetlen valóság egyszerre) problematikáját. A kilenc fejezetben, „szonátában” a mozarti „dallamok” hangjai belengik a mindannyiszor kudarccal végződő édenszövési kísérleteket. Egyetemes érvényű gondolati vonzások kapnak helyet a regényben: az író a helyes és szép emberi élet titkát keresi, az édenteremtés ideájának lehetőségeit kutatja, mely szándék azonban mindahányszor az emberi „őrültség” következtében válik semmivé. Az, hogy az író Méhes Zoltán alakjában, hangsúlyos szerepében önmagát is belehelyezte a regénybe, nyomatékosan jelzi érintettségét. Németh László személyes ügyeként e regény egy másik síkja kódolt üzenet is (ha tetszik, a hatalom gyakorlóinak): a figyelmeztetés, valamint a lojalitás egyidejű kinyilvánítása. Vállalva és elviselve az ideák kudarcos kimenetelének megrázkódtatását, de nem adva fel ezen eszmények szépségének és embert formáló hasznosságának hitét. Maga a regényszerkezet-típus újszerű az író munkásságában: a „monódia”, valamint a széles társadalmi körkép (egy alföldi magyar városé) szerves egységét sikerült megteremtenie.

A regény eredeti címe Őrültek volt. Ezt a címadást az író később így magyarázta: „az Őrültek: az egész emberiség lett. Mert mi is az, amit én ettől fogva őrültségnek neveztem? A belátással nem mérsékelt akarat. […] ez a vak akarat teszi az embert boldogtalanná.” A főhősről pedig így nyilatkozott: „Alakot kerestem, akin át a szívemben hordott éden megcsúfolását elmondhatom.” Fontos mozzanat, hogy a regény vége felé a rossz idegállapotban lévő Méhes – Eszter ideális tanítója és beszélgetőtársa – egy félreértett incidens hatására öngyilkosságot követ el. A regény „regénye” igen érdekes és sokat mondó. 1949-ben a hatalomnak nem kellett Németh László: az Égető Eszter nem jelenhetett meg. Hét évvel később, 1956 tavaszán Tóbiás Áron és Király István szorgalmazta a kiadást, s Király rávette az írót, hogy Méhes ne legyen öngyilkos. Németh László – némi ellenállás után – engedett a kérésnek, s megírt egy másik, sajnos erőltetett és nehézkes jelenetet, amelyben Méhes búcsú nélkül távozik Eszterék házából. Ezzel a beavatkozással zárójelbe tette annak a szándéknak az érvényét, amely eredetileg figyelmeztetés, üzenet volt akkor, 1948/49 fordulóján a politikai típusú őrültséggel szemben. A regénybefejezés reménykedő optimizmusa mellett ez az új, utólagossága miatt idegen mozzanat is a megbékélés (a „lojalitás”) motívumát erősítette, de most már 1956-ban. A változatlanul maradt kisunokás záró jelenetben Eszter az emberi együttélés rendezhetőségéről, a magyar politikai rendszer lehetséges humanizálódásáról, a „nagy család” eszményéről, valójában utópiákról gondolkodik. Ez a megelőlegezett szelíd derűlátás illik ugyan Eszterhez, ám a szituáció 1948 nyara óta nehezen lehetett életszerű. (Ez a pedagógiai optimizmus 1956 után, a hatvanas évek elején ismét erősen befolyásolta Németh gondolkodását.) Inkább egy másik jelenet hordozza a történelmi érvényű összegezést a regényben. Mégpedig a néhány oldallal előbbről való (majd utalásszerűen még egyszer visszatérő) mozzanat: az Eszter által kisilabizált, Gandhi meggyilkolásáról szóló friss újsághír (1948. január 30-án merénylet Újdelhiben). Az ezzel a tragédiával történő szembesülés tekinthető a valóság természete szerinti katartikus záró pillanatnak a regényben: ez a döbbenet valójában a művészi befejezés. (S a hibátlan nagyregény megszületéséhez alighanem ezen a ponton kellett volna lezáródnia a cselekménynek.) Ugyanis a szerző és hősnője által egyaránt megragadott és személyesen átélt súlyos történelmi igazság ekként nyert volna művészi igazolást. „Az őrültek – mondta ki magában Eszter.” Ez a pillanat katartikus, mert Eszter szembesül a maga szőtte kisvilágok és a brutális külvilág tényleges erőviszonyaival, az emberi és politikai erőszak felülkerekedésével. Hiszen éppen az erőszak őrültsége az, ami elsősorban veszélyes, sőt végzetes az emberiségre, a nemzetre, a közösségre, az egyénre. „Ez a rettenetes rendezetlenség – gondolja a merényletre utalva kicsit később Eszter –, ez a szörnyű az életben. Ettől olyan, mintha őrültek handabandáznának benne egymás mellett”. És – tehetjük hozzá – csak kisebb mértékben s kevesebb rontással a még számos formában létező hétköznapi emberi „őrültségek”. Például a csomorkányi értelmiség „különceinek” szelíd, szép és nemes, de beszorított és megrekedt külön világa, életformája. Vagy éppen Eszter férjének enyhén rögeszmés, de mégiscsak a többre, szebbre vágyó előrejutási törekvései, értetlenkedő „őrültségei”. Jóllehet az efféle konok, esetleg kontrollálatlan erők is léteznek és hatnak körülöttünk és bennünk. Eszter ezen is eltöpreng. „Azt a kis foltot, a lajosfalvit, nem sikerült soha megszőnie. Az tépte szét, amiről Méhes beszélt, a belátáshiány, az agyvelők összeférhetetlensége, az esztelenség.” A személyes „őrültségek” talán korrigálhatók, megnemesíthetők vagy esetleg becsatornázhatók; ám a történelmi, politikai, uralmi őrültségek soha.

Visszaemlékezés-sorozatának egyik részében (1958-ban, visszautalva az 1949–50-ben történtekre) Németh László vállalt őszinteséggel értékelte saját 1945 utáni s a negyvenes évek végi ambivalens érzéseit, valamint ezeknek az Égető Eszterben tükröződő következményeit: „Lojálisan segítettem mindabban, amiben módot adtak, s amit az élet építésének éreztem. Vásárhelyi tanárkodásom s amit akartam vele a legjobb bizonyíték… De az volt a most szétdobott regény is; a benn levő kritika s a mű kicsengése egyaránt.” A fentebb említett művészi igazságkereső szenvedély a regény megjelenése után is tovább működött a regényíró Németh Lászlóban. Először az 1963-as német nyelvű kiadásban, majd 1965-ben – kis kommentárt helyezve a regény elé – az új (ötödik) magyar kiadásban is helyreállította az eredeti cselekményt és szöveget: Méhes a regényben öngyilkos lesz.