súgó szűrés
keresés

Száraz György: Egy előítélet nyomában

Szerző
Száraz György
Kiadás éve
1976
Műfaj
esszé
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Dunántúli Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
287
A szócikk szerzője
Thimár Attila

A Kádár-rendszer társadalmat egyneműsító ideológiája nem engedte meg, hogy a szakemberek komolyan elvégezzék bármely hazai nemzetiség identitásának vizsgálatát, annak feltérképezését, hogy az identitások különbségeinek milyen történelmi, társadalomtörténeti okai vannak. Elsősorban azért, hogy a magyar nemzeti identitás kialakulásáról és alakulástörténetéről se legyenek mértékadó tanulmányok. A történészek, szociológusok nem formálhattak véleményt olyan kérdésekről, amelyek nemzetiségi-ideológiai alapon próbálták felvázolni a közösségek egymáshoz kapcsolódó viszonyát, s ezek között a magyarországi zsidósághoz való viszonyt sem lehetett vizsgálni a hivatalos álláspont szerint. Ezért volt meglepő, hogy a Valóság című folyóiratban 1975 augusztusában – majd utána átdolgozva, kibővítve külön kötetben – megjelenhetett Száraz György hosszú esszéje, amelyben a magyarországi zsidó emberekkel kapcsolatos előítéletek okait és történetét próbálta feltárni, elsősorban azért, hogy az ezekből fakadó feszültségeket csökkentse, amennyire ez egy értekező munkának a hatáskörébe belefér.

A szöveg közvetlen kiváltó oka Ember Máriának Hajtűkanyar (1974) című könyve volt, amelyet a korabeli kritika többször hasonlított Kertész Imre Sorstalanságához, mivel e regény főszereplője is a náci lágerek poklait járja meg. Száraz esszéjének első, folyóiratbeli alcíme – Gondolatok egy könyv olvasása közben –mutatja, hogy kiindulópontját erre a regényre, illetve a regényben felsorakoztatott dokumentumokra való reagálás jelenti. Az egy évvel később megjelentett könyv már sokkal szélesebb perspektívával és nagyobb időbeli hosszmetszetben vizsgálja a kérdést. A magyarországi zsidósággal kapcsolatos viszony vázlatát a honfoglalással kezdi, de az elemzés lényegi része a reformkortól, majd az 1848–49-es szabadságharctól indul. Sorra bemutatja azokat a pontokat, ahol a magyar zsidó közösségek, illetve állampolgárok saját őszinte elhatározásukból támogatták azokat a társadalmi, majd politikai változásokat, amelyek ebben az időszakban zajlottak. Összeválogatja azokat az eseteket is, amikor különböző események kapcsán a magyarországi zsidó lakosokkal szembeni elutasító magatartásformák jelentkeztek, vagy kirekesztő cselekmények indultak meg. A történeti áttekintés 1944-ig tart, de súlypontja és részletesebben elemző oldalai a 19. századra, a szabadságharca, majd az azt követő önkényuralmi korszakra esnek. 1944 szimbolikus végdátumként áll a könyvben, az elhurcolásokhoz, a gyilkosságokhoz vezető hosszú társadalmi út okait tárja fel a szerző.

Száraz a korszak történettudományi szemléletéhez igazodva minél részletesebb példatárat állít össze az esetekből, ám az eszmetörténeti háttérvizsgálatok, a társadalomtörténet hálózati és karriertörténeti vizsgálódásai, mivel akkor még alig kísérleteztek ilyesmivel a történettudósok, kimaradtak a műből. A könyvben már hosszú utószót csatolt az esszéhez, amelyben részletesen kitér azokra a reakciókra, levelekre, amelyeket a Valóságbeli cikk miatt kapott. Támogató és támadó írások minden oldalról érkeztek, az újabb, hosszabb kidolgozás az ezekben a szövegekben felmerülő érzékenységi pontokra adott válaszként értelmezhető.

Száraz György szenvedélyes történelmi érdeklődése nemcsak ebben az esszéjében, hanem sok, a hetvenes-nyolcvanas években népszerű társadalmi drámájában is megmutatkozik. A történelmet kiválóan ismerte, annak ellenére, hogy politikai okok miatt a kommunista rendszer nem engedélyezte neki az egyetemi tanulmányokat, sőt még az érettségi megszerzését sem. Érvelésének erejét azonban nem a történelmi adatok árnyalt és sokoldalú elemzése adja, hanem az a jószándékú, személyes hang, amellyel e sok feszültségtől terhes viszony megértésére, a párbeszéd kialakítására törekszik. A könyv e szempontból szimbolikus jelentőségre tett szert, azonban egy igazán nyitott párbeszéd megindítását nem sikerült elindítania, kortörténeti jelentősége azonban ma is kiemelkedőnek mondható.

Irodalom

Lázár István, Száraz György: Egy előítélet nyomában, Tiszatáj, 1977/3.

Várdy Béla, Magyar zsidó vagy zsidó magyar, Új Látóhatár 1977/4–5.

Simonffy András, A tények tábornoka (Száraz György 1930–1987), Kritika, 1988/3.

Domonkos István, Egy másik előítélet nyomában, Valóság 1997/9.

Győri Szabó Róbert, Zsidóság és kommunizmus a Kádár-korszakban I., A kádári elhallgatás politikája, és ami mögötte van, Valóság 2008/3.