súgó szűrés
keresés

Csanádi Imre: Egy hajdani templomra

alcím
Válogatott és kiadatlan versek, 1936–1988
Szerző
Csanádi Imre
Kiadás éve
1989
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
518
A szócikk szerzője
Papp Endre

Csanádi Imre idegeiben hordozza a magyar múltat. Eszményi magyarosság, szabatosság és választékosság jellemzi – írja róla monográfusa, Alföldy Jenő. Kiemelt ihletforrása az irodalmi régiség, a görög-római antikvitás, a magyar középkor, a barokk élményköre. Szívesen gondolja magát a krónikás poéták utódjának, s nagy hatással van rá a zsoltárköltészet. Nyelve gyakran archaizáló. Integrálja az ősköltészetet a modern irodalomba. Alkalmazza a magyar folklór hagyományos formai és verseléstechnikai mintáit. Poétikai tekintetben nem csupán a kétszáz évvel ezelőtti deákosok, a „debreceni iskola”, a sárospatakiak, Csokonai, Fazekas, Berzsenyi tekinthetők elődeinek, hanem már a régi magyar irodalom verselőitől is merít ösztönzést. Protestáns prédikátorok, végvári katonák és kuruc vitézek költői és nyelvi örökségét viszi tovább. Maradandó hatást gyakorolt rá Babits Mihály formai virtuozitása. A manierizmus sem idegen tőle: tiszteli a régi nagyok által ráhagyományozott mintákat és a kismesterek kezétől tökéletesre csiszolt részleteket. Azonosító vonása a „kismesteri” darabok készítése. Mesteremberi ethosza szolgálattevő magatartást, illetve formai igényességet foglal magába. Verselését tárgyilagosság, realitás és ironikus-szatirikus látásmód egymásmelletisége jellemzi. Változatos formaművészete arányosan tartalmaz magyaros, nyugat-európai és deákos formákat. Realista kisvilág, klasszicizáló ízlés, pontosság, tömörség, jó hangzás az ismertető jegyei. A mellékesnek látszó részletekben mutatja meg a lényegit. Általában a tárgyi közvetettséget választja a vallomásossággal szemben. Így mutatja be alkotói felfogását: „Nem állhatom az irodalomban az irodalomcentrikusságot, nem szeretem, ha a literatúra csak a literatúráról szól.” Az 1962-ből való Kismester című epigrammája többet árul el erről: „Legyek kismester inkább, dolgaértő, / ki ha-mit tesz, tisztességgel csinálja, / mintsem titánok zagyva, pofatépő, / ál-egekig sötétlő / paródiája”. Ars poeticájaként is olvasható a Mohácsi exhumálók záró strófája: „Szolgálni, hatni – tudtam-e máshogy itt? / Ítéljetek meg! Vállalom, úgy igaz: király voltam, kincsbe fúltam… / Béke velünk, fanyar exhumálók!”

Költészetének fő iránya a népi és nemzeti értékekhez, a természethez, a paraszti világhoz és kultúrához való ragaszkodás. Önéletrajzi és társadalmi tárgyú verseiben a korrajz, a történelem emberi hatása érdekelte. Kirajzolódik a versekben a költő élettörténete és mindenkori környezete. Költészete szociografikusan felmérő: arcokat, sorsokat, tájakat, históriákat és konfliktusokat örökít meg. Szemléletének összehasonlító módszere a múlt felől láttatja a jelent. A paraszti témát a klasszikus formával társítja vagy a modern életélménnyel kapcsolja össze. Vidéki környezetét az értelmiség szemével nézte, s elődei erkölcseit megőrizve ítélte meg a várost és a világot, az általános emberi viszonyokat. A táj, a szülőföld, az otthon szellemének megszólaltatója. Egy forráshoz című magyaros-ütemhangsúlyos versében azzal, hogy nemcsak bemutatja a természeti környezetet, hanem számba veszi hazai vidékének, a Fejér megyei Zámoly emberi történeteit, egyszerre ír tájlírát, ódát és alkot elégikus sorsjelképet. Nemcsak a szülőfaluját poétizálta, hanem más lakhelyeit is: Székesfehérvárt, Budapestet, Zuglót, a lakótelepeket. Szemlélődő, a megfigyelésben elmerülő alkat. A puritánság és racionalitás, a létélmény valósághű bemutatása lírájának karakteres jegyei. Sok évig tartó katonáskodásának, illetve három és fél évig tartó ukrajnai hadifogságának élménye megjelenik verseiben is. A Berdicsevi nyírfákban (1945) a himnikus emelkedettségű hanghordozása a honvágy kifejezése mellett a magyarság lelkiismeretét szólaltatja meg a második világháborús szerepvállalás miatt: „Délnyugat sarka hördül, / csapzott arcunkba port vág, – / ítélet kürtje dördül: / ránkfér e zord tanulság!”

Bornemissza Péter című verse a költőelőd Ördögi kísírtetek című művének parafrázisa. Követi a 16. századi prédikátor közösséghez szóló, bíráló és kockázatot vállaló példáját, s egyben feleleveníti a prófécia műfaji mintáját is. Egy hajdani templomra című versében a történelem során a benne gyülekezők hite által hajlékká és menedékké válik az egykori templom, ezáltal a magyarság megmaradásának jelképévé emelődik: „Mégis megtartódat benne becsüld, magyarság, / ország lappangott itt, mikor nem vala ország”. A novgorodi Szent György ikonra című opus példázata a kultikus rendeltetésű képből jelképesen vonatkoztat el erkölcsi példát: „Valahányszor látunk, tanítod tudni: / szükség a Monstrumot földre tapodni; / örömünket otrombán elárnyékozót, / idegen ostromlót, vérre szomjazót.” Az Észtekben a nagy birodalmak által elnyomott, évszázadokon át sanyargatott és kipusztulástól fenyegetett népek mellett áll ki. A békés alkotó munkát és a józan tűrést tartja a megmaradás módjának. A Csillagforgó című poémájában teljes világképét igyekszik nagy kompozícióba foglalni. A modern kor fogalmai ellentételeződnek az ősi, természeti világéval. Humanista felfogásában az emberi mérték megőrzésének fontosságát hangoztatja. Az 1972-től 1978-ig megalkotott Írott képek-ciklusában arra törekszik, hogy személyes érzelmeit a kultúratörténeti régiség közvetítésével fejezhesse ki. A kevésbé ismert „kismesteri” alkotásokat választja témául, nem idegenkedik az ún. „naiv” művészettől sem. Verseivel követi az európai művészet állomásait érintve az antikvitást, a gótikát, a reneszánszot, a népművészetet, a historizmust, az impresszionizmust, eljutva az expresszionizmus modern stílusirányzatáig. Témája lehet a Képes Krónika iniciáléja, a 19. századi magyar pásztorfaragvány éppúgy, mint az ókeresztény katakombafestmény vagy Goya királyi családképe. A közvetett lírai önkifejezés alkalmait megteremtő szerző szándéka szerint: „ezeket a verseket mai ember kalapálja formákba, a mi életünk játszik össze az akármilyen ősivel […]”.

Irodalom

Alföldy Jenő, Csanádi Imre költői világa. Pályakép, Budapest, 2009, Kairosz Kiadó.

Másodvirágzó. Csanádi Imre emlékezete, szerk. Alföldy Jenő, Budapest, 2004, Nap Kiadó.

Radnóti Sándor, Krónikás költészet (Csanádi Imre költői világa) = Uő., Mi az, hogy beszélgetés? Budapest, 1988, JAK Füzetek.

Tüskés Tibor, „Szolgálni, hatni – tudtam-e?”, Confessio, 1990/2.

Pécsi Györgyi, A versírás mint szolgálattevő mesterség = Uő., Olvasópróbák, 1994, Felsőmagyarország Kiadó.