Simonffy András: Egy remek nap

Simonffy András irodalmi belépője az 1960-as évek első felében arra az időre esett, amikor a megelőző évtized irodalmi sematizmusát levetkőző és az 1956 utáni megtorlások következményeit szenvedő, sok szempontból elszürkült kortárs próza újból keresni kezdte kiteljesedésének lehetőségeit. Az ekkor jelentkezett, s a húszas évei elején-derekán járó új prózaíró-nemzedék saját nemzedéki élményének és életérzésének irodalmi érvényesítésével egy új világérzékelés, egyfajta „új érzékenység”, a magyar próza korábbi hagyományaitól elütő hang megjelenését hozta a magyar irodalomba. Simonffy ennek a nemzedéknek, illetve szemléletváltó prózának vált a hangadójává; első, 1965-ös, „korszaknyitó” novelláskötetének címe, a Lázadás reggelig pedig ennek az életérzésnek a megjelenítő metaforájává lett. „Közérzetprózájának”, „farmernadrágos” írásainak lézengő, a történelmi-politikai okok miatt traumatizálódott társadalomban helyüket kereső, hiányérzetükkel küzdő fiataljai a fennálló szokásrendszer elleni lázongásaikkal, tiltakozásukkal igyekeztek kinyilvánítani léttapasztalatukat. Azonban a programszerűség, mely Simonffy írásaira ráirányította a figyelmet, egyúttal meg is terhelte azokat, s majd mindegyik bizonyos irányzatosság (moralizálás, didaktikusság) jegyeit viselte magán.

Ilyen előzmények után jelent meg, nyolcévnyi írói munka eredményeként 1973-ban az Egy remek nap, mely nemcsak Simonffy pályáján hozott fordulatot, hanem egész nemzedékének egyik kiemelkedő teljesítménye is. Bár az Egy remek nap legtöbb írása nem vezethető le közvetlenül a Lázadás reggelig darabjaiból, bizonyos értelemben visszamenőleg is segít értelmezni azokat. Másrészt tárgyszerűsége, mozaikos történetszervezése révén az életmű csúcsának tekintett, újabb nyolc év után megjelent Kompország katonái „történelmi kollázsregénye” felé is utat nyit. Lényeges különbség azonban az első, illetve a második kötet novellái között, hogy míg a Lázadás reggelig írásai helyzetképeikkel, helyzetjelentéseikkel tűnnek ki, addig az Egy remek nap a lélekrajzra és a személyiségelemzésre helyezi a hangsúlyt, amely viszont az Idegen városban című kisregényben már a társadalomrajzra, a Kompország katonáiban főleg a történelmi folyamatokra, a személyiség és a történelem egymáshoz való viszonyának vizsgálatára tevődik át. Simonffy alakjai az Egy remek napban „a cselekvés felé mozdulnak el” (Monostori Imre), novelláit – formai-esztétikai igényességük mellett – „morális igényességük” is megemeli (Kabdebó), miközben azok igazságai „nem morális deklarációk többé, hanem lélektani-társadalmi mozzanatokból bomlanak ki” (Szkárosi).

Az Egy remek nap hét, hosszabb-rövidebb, változatos történetekre és nézőpontokra épülő elbeszélést tartalmaz, melyek közös nevezőjét a „hogyan léphet túl, hogyan emelkedhet felül önmagán, hogyan győzheti le önmagát az ember” kérdése adja. Közülük az első, Az áldozat, mozaikos szerkezetű, idősík- és eseményváltogató kamasztörténet az 1950-es évek derekáról. Egy történelmi, társadalmi traumáktól terhelt család, illetve az ideológiai-lelki terrort megtestesítő iskola csapdájában vergődő kiforratlan, magányos kamaszlélek árnyalt rajza. Az Idegen városban című elbeszélés az új, ismeretlen helyre kerülés léthelyzetét viszi színre, s az idegenségérzés téma- és motívumszervező szerepét jelzi a szerző pályájának és életművének alakulásában. A medveölő fiának balladisztikus történetében hősét apja örökségével szembesíti az író. A kötetnek címet adó, könnyed hangvételű, játékosan pattogó ritmusú Egy remek nap kiüresedő, elszürkülő házasságát szenvedő férjalakja addigi hozzáállásának megváltoztatásával keresi tarthatatlan helyzetük megoldását. Helyzet- és önanalízis A nagyevő lassan, fokozatosan, több szálról induló és több síkon folyó, jelzőkkel sűrűn átszőtt, lírai hangulatokkal színezett története is, melynek hőse azzal véli megtalálni a kiutat zsákutcának érzékelt életéből, hogy – családja többi tagjától eltérően – hátat fordít neki, felszámolja azt. Az „elmulasztott lehetőségek”, a „zsákutcákkal teli évek” illúzióvesztettsége, az „Egy idő után lényegtelenné válik, mi történik velünk” közönye, a „semmit sem lehet elölről kezdeni” lemondása uralja a mozaikos szerkesztésű Sima leszállás egykori szerelmespárjának hazugságokra épülő világát, állandósult válsághelyzetek alkotta életét is. Ide-oda hullámzó történet a Sátrak melegéé – a kötelező katonai szolgálata után frissen leszerelt Jakab Ádám találkozása régi életével, környezetével. Betekintés egy család mindennapjainak mikroklímájába, melynek figurái ugyanazt az életet élték, anélkül, hogy „szavuk lett volna egymáshoz”: „beszélgetnének, de nincs miről”. A szerző által kisregénynek nevezett elbeszélés az elidegenedés, elidegenedettség s az egykorvolttól való eltávolodás folyamatának mesteri s egyszerre példázatos elemzése, metaforikus megjelenítése.

Az Egy remek nap írásainak hősei egyszerre igyekeznek „érzékelni és elfelejteni” az időt. Szinte kivétel nélkül kudarcos életük hátterében is ugyanaz a társadalom és ugyanaz a történelem munkál, mint a Lázadás reggeligben, az író szemlélete azonban megváltozott – árnyaltabbá, összetettebbé vált, s a megértés gesztusával gazdagodott. Mindez együttesen magyarázza, miért tartozhat Simonffy műve az 1960-as és 1980-as évek közti időszak magyar prózájának meghatározó darabjai közé, s hogy munkássága nélkül miért nem lehet teljes a korszak irodalmáról alkotott képünk. S miért írhatta Módos Péter, hogy Simonffy elbeszélései az elmúlt évtizedekben „messze nem kapták azt a figyelmet […], melyet karátszámuk alapján megérdemelnének”.