súgó szűrés
keresés

Krasznahorkai László: Északról hegy, délről tó, nyugatról utak, keletről folyó

Szerző
Krasznahorkai László
Kiadás éve
2003
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
144
A szócikk szerzője
Kolozsi Orsolya

A különös című Krasznahorkai-regény 2003-ban jelent meg, majdnem két évtizeddel a hatalmas visszhangot kiváltó, és sokat elemzett nagy mű, a Sátántangó után. Az első pályaszakaszhoz képest az Északról hegy, délről tó, nyugatról utak, keletről folyó egyértelmű elmozdulás, mintha még az első kiadás fehér borítója is azt hangsúlyozná, hogy a korábbi apokaliptikus és reménytelen sötétséget egy világosabb tónusú, meditatív világ képei váltják fel. A távol-keleti kultúrákkal való találkozás, a keleti gondolkodás és világértelmezés új távlatokat nyit az életműben, az írót jellemző erős metafizikai érdeklődés azonban megmarad. A negyvenkilenc fejezetre tagolt könyv címe a buddhista kolostorok tájolásának rituális előírását foglalja össze tömören. A középpontban ennek megfelelően egy kolostor áll, a cselekmény és az emberek jórészt hiányoznak a leíró jellegű, elsősorban a tájat és a szent hely tereit ábrázoló szövegből. Egyszerűnek tűnő, mégis bonyolult, sokrétegű szöveg az Északról hegy..., melynek vízesésszerű körmondatai lassítást, ráhangolódást követelnek az olvasótól. Az ember és természet viszonya, a keleti és nyugati kultúrák párbeszéde, a szépség, az idő és a hagyományok fontossága, a halál, a végtelen és az ember számára láthatatlan, világot szervező célszerűség mind előkerülnek a regényben.

A regény elbeszélője egy Kyotótól délre található kolostoron vezet keresztül, bemutatja az épületrészeket, leírja építésének évtizedekig tartó folyamatát, a fák hosszas kiválasztásától kezdve a belső terek szobrainak elkészítéséig. Eközben szót ejt a japán könyvészet fejlődéséről, az őshonos növényekről, a Buddha-ábrázolásokról. A buddhista kolostort felforgatva, lerombolva ábrázolja, a háttérben egy összevert kutya és egy veszett róka haldoklik, a nyugodt szemlélődés így fenyegetettséggel, baljós jelekkel telítődik. A puszta természetábrázolás, a képszerű leírás a cél, az ember mintha szándékosan ki lenne vonva a szövegből, persze csak egy bizonyos határig, hiszen a különös világnak valaki számára mégiscsak fel kell tárulnia, ez pedig egyrészt a mindentudó elbeszélő, másrészt a kolostort bejáró titokzatos férfi.

A „főhős” Genji herceg unokája, akin keresztül a regény a japán irodalom klasszikus alkotásával (Genji monogatari, azaz Gendzsi regénye) kezd párbeszédbe. A monumentális japán regény egyesek szerint a világ első regénye, így kontextusba emelése a regényhagyomány kezdeteire is utal. Genji herceg unokája gyönyörű férfi, többszáz éves szellemalak, aki nem látható (érkezésekor senki nem száll le a vonatról, és távozásakor sem látható senki az állomáson), és aki megszállottan keresi a szépséget. A Száz szép kert című könyv századik, rejtett kertjét akarja megtalálni; azt a kertet, melyben az egyszerűségében is fokozhatatlan szépség megpillantható. Ám hiába járja végig a feldúlt, elhagyatott kolostort, nem talál rá, elmegy mellette. A japán kertművészet nyugati kultúrától távoli gyakorlata válik főszereplővé, egy zen-kert, a tökéletesség szimbóluma, ez esetben egy udvar nyolc gyönyörű ciprussal. A kertet keresni lehet, de megtalálni nem – mintha a keleti filozófiák középpontnélküliségének lenne a metaforája ez az apócska tér; a jelentés iránti nyugati hajsza megkérdőjelezése: „[…] nyolc hatalmas, gyönyörű ciprus egy kolostorkert udvarán, egy nagy messzeségből érkező felemelő mondat küldötteiként, egy üzenettel szétterülő gyökérzetükben, egyenes törzsükben és finom csipkézetű lombozatukban, egy üzenettel a történetükben és a létezésükben, melyet soha senki megérteni nem fog, hisz megértésük jól láthatóan nem az emberre van bízva.” A kert szépsége az embertől független, véletlenszerűnek tűnő tevékenység eredménye, melynek lényegét, mibenlétét az ember nem értheti meg. Ugyanúgy nem értheti, ahogyan a megvilágosodás sem racionális folyamat, hanem leírhatatlan, elbeszélhetetlen élmény. Erről az elbeszélhetetlenről szól példázatosan a regény, mely a satori leírásának egyfajta kísérlete.

Mindamellett, hogy a szöveg alapvetően a keleti bölcselet, világlátás felől közelít a regéány kérédéseihez, a nyugati kultúra legfontosabb toposzai is megjelennek benne, mint például a keresés vagy akár a várakozás. A keresés ebben az esetben befejezetlen marad, a főhős nem találja meg, nem pillanthatja meg az áhított kertet, de a szöveg azt is sugallja, hogy a keresés értelme nem biztos, hogy a célba érkezés, a vágyott tárgy megtalálása, sokkal inkább a keresés maga. A Északról hegy... enigmatikus könyv, melynek nincs kezdőfejezete, talányos a mottója (Senki nem látta kétszer), láthatatlan a főhőse, és nyitva hagyott a befejezése is. A rövid, mindössze száznegyven oldalas szöveg ismertelméleti és metafizikai kérdések sokaságát fűzi egybe, áttetsző, finom nyelve mögött számtalan kérdés sorakozik, törékeny és légies hosszúmondataival épp csak érinti ezeket a problémákat, mégis nyugtalanító, a lét legvégső kérdéseit feszegető írás, akárcsak az író legtöbb regénye.

Irodalom

Bombitz Attila, A világ foglya, Tiszatáj, 2003/5.

Selyem Zsuzsa, A Krasznahorkai nem, Látó, 2003/11.

Sturm László, Példázat és képiség, Magyar Szemle, 2003/7–8.

Utasi Csilla, A zen kertje, Pannonhalmi Szemle, 2004/1.

Zsadányi Edit, Terek játéka, Alföld, 2004/7.