súgó szűrés
keresés

Vasadi Péter: Fahíd

Szerző
Vasadi Péter
Kiadás éve
1990
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
283
A szócikk szerzője
Tóth László

Vasadi Péter abban az életkorban indult el költői pályáján, amikor másé – szerencsés esetben – már a zenitje felé tart: közelebb volt a harminchoz, amikor első zsengéjét papírra vetette, s újabb évek teltek el, amikor első opusaival beállított a Vigiliába Pilinszky Jánoshoz. S újabb évtizedébe telt, hogy verseivel – mint „nemzedéktelen költő” – 1971-ben A magunk kenyerén című, változatos indulásokat felsorakoztató antológiában eljusson első könyvbéli bemutatkozásáig, amelyben Rónay György vállalt ajánló szavaival „védnökséget” fölötte. Mire pedig első kötete, a Jelentés Babylonból (1974) napvilágot látott, már negyvennyolc éves. Melyet további öt – az Ének a szomjúságról (1976), a Tamariszk (1978), a Hó és madarak (1982), a Nem kő, se csillag (1984) és a Fényromok (1987) – követett költészete legelső összefoglalásáig, a Fahídig. Hatvannégy éves ekkor, s élet- és spirituális tapasztalatokban gazdag út áll mögötte. Monográfusa, Szénási Ferenc szerint ez időre már kialakította azt a „sajátos formanyelvet és hangnemet”, mely lírai életművét a későbbiek során mindvégig jellemezte, s kialakult jellegzetes – a „valóságot látomássá lényegítő” – költői látásmódja is. Hogy milyen jelentőséget tulajdonított antológiabeli verseinek, jól jelzi, hogy gyakorlatilag egyharmadukat e válogatásába is besorolta. Önmagáért beszél viszont az is, hogy 271 itteni versének jelentős része – 62 darabja – már a közvetlenül ezt megelőző Fényromok óta született. Azaz a költő egyszerre tarthatta összefoglalásnak és nyitásnak – a szó szoros értelmében hídnak – a Fahíd-at korábbi pályaszakaszai s költészetének az 1993-as Mindenki aranyat sejttel nyíló fejezetei között.

A hosszan készülődő megszólalás, a sokáig halasztott megmutatkozás évtizedei után Vasadi Péter lírája – mint a Fahíd is mutatja – olyan monolitként került a nyilvánosság elé, mely egyanyagúságában, egyneműségében is a szorosan egymásból következő részletek gazdagságát rejti magában. Maga a költő a „pontosság”, a „kevésség”, az „éles ökonómia” szavakkal határolta körül egy alkalommal költészetét, ami – nem mondva ellent versei látomásosságának, s nem hagyva figyelmen kívül burjánzó „képei vadonát” (Rába György) – később is érvényes maradt rá. A Fahíd csak nagyon lassan olvasható, értelmezésük közben folyton megállásra késztető, az időtől eloldott s az időtlenség felé nyitott verseiben nem használ különösebb díszítőelemeket. Szavai, nem egyszer különleges szókapcsolatai közt nincs félrevezető – szövegeit kivétel nélkül egy következetes versbéli ökonómia belső rendje szervezi. Ugyanekkor költészetét a különböző visszatérő motívumok, előre- és visszautalások, ritmikai és intonációs sajátosságok erezete szövi át meg át szembetűnő sűrűséggel, mely rejtett vagy közvetlen hivatkozásai, allúziói és irodalmi, valamint művelődés- és vallástörténeti reminiszcenciái révén (is) szervesen ágyazódik a magyar, illetve az európai irodalmi és kulturális hagyományba, s ezen belül is a keresztény kultúrkör és a katolicizmus hagyományába.

Versei – Mindenki aranyat sejt című kötete egyik ciklusának címével: – magánbeszédéhez olyan magánnyelvet alakított ki, mely a csöndben gyökerezik, s mely egyfajta mindent átfogó, sajátos – a profánt is magában foglaló – szakralitásnak is részét képezi gondolkodásában. A Vasadi-féle vers első hallásra prózai hangolása, a verskezdés legtöbbször költőietlen helymeghatározása, sokszor szenvtelennek ható, visszafogott tárgykezelése mondatainak súlyosságát, gondolati telítettségét, a transzcendensre nyitó tartalmait emeli ki. Találóan szól erről Alexa Károly, aki Vasadi költészetét alapvetően ugyan a vallomásos, meditatív líra közelében látja, de amelyet olyan hatalmas belső erők feszítenek, hogy opusai állandó „»robbanóanyaggal« megágyazott költészetté” teljesednek. Ebben a versfelfogásban a ’hallgatás’ a ’szólás’ szinonimájaként értelmezhető, s a ’fény’ és a ’sötétség’, az ’én’ és a ’te’, a ’lent’ és a ’fönt’, a ’felszín’ és a ’mély’, a ’belső’ és a ’külső’, a ’bent’ és a ’kint’ rendre párban jár („A kívülről nesztelen kaput / belülről nyitogatják”), együtt egyek. Továbbá a „fönt” is a „lentből” él (Lent), lételemünk az „újra föl” és az „újra le” mozgás (Fönt). De az ’ív’ is, „mielőtt fölfutna”, „oda ereszkedjék, hová / megérkezni akar” (Át). Vagy, más vetületben ugyanez: a költő egyik kezében „rózsa nyílik”, a „másikban sómarta seb”. Vagyis ez a kettőslátás, ez a megkettőzött létérzékelés, ez a létszemléletté növesztett duális jelenti Vasadi verseinek alaptermészetét, s ebből fakad költészetének drámaisága, drámai ereje is.

A Fahíd egyik legkülönlegesebb, legrejtélyesebb, A rózsa neve című, Határ Győzőnek ajánlott versében a jelölt és jelölő – a rózsa és a rózsa neve – közti viszony tárgyiasul tér és idő összezárulásában, becsukódásában, és nyer metafizikai távlatot. Ugyanez a metafizikai távlat jelenítődik meg Egysorosa négy, messze futó szavában is: „Mi lépkedünk. Te léptél.” Vasadi isteni irgalom és a lét közé szorult, versbefogott beszélője egyfajta személytelen személyesség megtestesültje, akinek egyetlen vigasza és esélye a földi létben a hit, a „nem keresnél / ha már meg nem találtál / volna” vigasza és bizonysága.

A Fahíd – mint a hatvannégy éves Vasadi hetedik verseskönyve – hiánytalanul igazolta a bizalmat és fogadtatást, melyben a kritika fellépésétől kezdve részesítette. Antológiabeli bemutatkozásától számítva közel két évtizednyi pályaív állt mögötte ekkor. Előtte pedig további több mint negyedszázad – s esszé-, próza- és fordításkötetei mellett az előzőek számát megduplázó verseskötet –, hogy életművét hiánytalanul betetőzhesse.

Irodalom

Alexa Károly – Varga Lajos Márton: Kritika két hangra – A megérintett ember. Vasadi Péter: Fahíd. Jelenkor, 1991/6.

Rába György: Jelenések költője. Vasadi Péter költészete. Vigilia, 1983. február, 2. sz., 140.

Szénási Zoltán: Vasadi Péter. Kortársaink: Balassi Kiadó, Budapest, 2014.

Tóth László: Amit Isten belém telepített. Beszélgetés Vasadi Péterrel. In uő: Szó és csend. Tizenegy beszélgetés. Új Forrás Könyvek 25.: József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya, 1996.