súgó szűrés
keresés

Vas István: Földalatti Nap

Szerző
Vas István
Kiadás éve
1965
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
45
A szócikk szerzője
Sturm László

Vas a Földalatti Nap kötetben mindenekelőtt a közelítő öregséggel és elmúlással vet számot. Hisz, hinni akar a személyesség maradandóságában, a halált legyőző értékekben. „Nem akarok / Átlépni sehová, ha nem úgy, aki vagyok […] És aminek nem én kellek, az énnekem se kell. / Mert lettem, ami lettem, és magamat meg nem adom” – fogalmazza meg például a Párbeszéd két ismeretlen között. A Mit akar ez az egy ember? című emblematikus vers a népdal közösségi hangján beszél a személyiség lényegiségéről. Nem véletlen, hogy Vas ezt az alkotást a kötet végéről később az 1970-es gyűjteményes kötet élére helyezte és címadójává tette.

Az 1970-es összegyűjtött versekben kötetkezdővé emelt Óda a tegnapi asszonyokhoz a küzdelem, az áldozat értelmét hirdeti, amikor a 20. századi katasztrófákat megélő női társaknak állít emléket, kicsit Radnóti A la recherche-ének párdarabjaként. A nőkben megtestesülő szépségnek Vas számára az esztétikán túlnyúló jelentősége van, a létharmónia jele, illetve esélye. A lázadásban és áldozathozatalban egyaránt helytálló egykori szerelmek, társak túlemelkednek az adott lehetőségeken, saját jelenükön, a túlemelkedés pedig az örök igazság létét sugallja. A „förtelmen” ennek az örök igazságnak a mindenkori újraértelmezése segíthet át, mutatva, hogy a költő számára egyszerre érvényes az egyszeri helyzet elsajátítása és az örök érték mércéje. A nemzedék elitje az ősinek adott új jelentést: „ti válogatott kevesek, / Akikben az örök nőiség új hitté lelkesedett”; „S az ősbuja bajvívásnak új értelmű kedvet adott”.

Az élet maradandó lényege gyakran képletként, mintaként érhető tetten, a hasonló fogalmakat néha verscímbe is kiemelve (Képlet, Elsőfokú egyenlet). A lét Vasnál dinamiznus, áramlás, ebben teremt rendet valami eleve adott mintázat: „S a világ áramkörében kering / Sokféleképpen s oszthatatlanul / Az anyagnak még megfogalmazatlan / Törvényei szerint” (Az anyag megjelenési formái). Az alakulásban megmarad valami állandó: „A kezdetben a vég. De a végben a kezdet.” (A rózsalángolás) A Zászlókban megénekelt címerek szintén egyfajta képletek, a személyes, családi, nemzeti áldozatvállalás szimbólumai, amelyek szárnyalásra nem alkalmas korokban is emlékeztetnek a szárnyalás lehetőségére, a készenlét erkölcsi parancsára. Ezek a versek érintik a velük nagyjából egy időben keletkezett, de az előző verseskötetben megjelent rímes prózavers, a Via Appia problematikáját is: a gyakorlatias életelv és az áldozatkész elhivatottság közötti egyensúlyteremtés nehézségét. Úgy tűnik, az áldozat vállalása kell ahhoz, hogy a mindennapi rányíljon a maradandóra. Ahogy a Rapszódia József Attiláról című rímes prózában olvashatjuk: „Mert önmaga csak az lehet, aki mások helyett valamit magára vállal, és az nyeri meg az életet, aki új játékba kezd a halállal.” Vas belátásai, mint ennyiből is látható, kapcsolódnak katolikus meggyőződéséhez. Abban is, hogy nem elég az örök értékeket tételezni, azokat itt és most meg kell valósítani.

A halál ellen szegezhető értékek egyike a szerelem. A költő mindhárom meghatározó kapcsolatát megidézi a kötet verseiben. De számot vet a tévútnak bizonyuló szerelmi csábításokkal is (Ulysses kimaradt kalandja). A közelítő pusztulás gyakran mutatkozik háborús ellenségként a versekben. Erre a hasonlatra épül a Mikor a tankok befelé vonultak mellett a kötet egyik legközismertebb verse, a Branyiszkó. Az egykori hősies áttörés itt a méltó halál mintája lesz. Az önmaga lényegét a szerzett élményekben fellelő személyiség végül a halálveszélyt és magát a halált is saját élményévé fogadja, így legalább a kiüresedéstől, a haláltudat személyiségbomlasztó tehetetlenségétől megmenekül. A Branyiszkó egyben folytatja azt a hazafias tematikát, amelynek egyik emblematikus darabja például az 1960-as kötetben megjelent Cambridge-i elégia.

A demonstratívan köznapi stílust itt is, mint Vasnál általában, kiérlelt bölcsesség, gazdag utalásrendszer, élénk dramatizálás (például több párbeszédre épülő vers található a kötetben) emeli költészetté. Mondhatjuk, a költőiség úgy sugárzik át a szándékolt prózaiságon, mint „föld alatti Nap”.

Irodalom

Domokos Mátyás, Racionalista költő és modernség, Kortárs, 1966/3.

Fenyő István, Vas István. Budapest, 1976, Akadémiai. (Kortársaink)

Sturm László, Vas István, Budapest, 2017, Magyar Művészeti Akadémia. (Közelképek írókról)