súgó szűrés
keresés

Spiró György: Ikszek

Szerző
Spiró György
Kiadás éve
1981
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
642
A szócikk szerzője
Horváth Péter

Spiró György műfajokban gazdag életművén belül a nagyszabású prózai művek kitüntetett helyet foglalnak el; ezek közül is kiemelkedik az Ikszek című regény. A szerző három évet dolgozott a kritikusok és a közönség körében egyaránt nagy sikert aratott szövegen, ami azt követően juthatott csak el az olvasókhoz, hogy megjárta a Kádár-rendszer cenzurális útvesztőit. Bár a szerző a kéziratot 1979 nyarán zárta le, a kötet csak két évvel később, az MSZMP KB, illetve Pándi Pál engedélyét követően, 1981-ben jelenhetett meg nyomtatásban.

Az Ikszek az epikai fikcióalkotás azon változatára kínál példát, amely a források tanulmányozásán alapuló történelmi hitelesség igényével dolgozza fel választott témáját. A mű megírásához Spiró előzetes kutatásokat végzett, a Lengyel Királyságban 1815–1819 közt játszódó történet szereplői a lengyel politika és kultúra valós személyiségei, hasonlóképp a mű cselekménye is történelmi eseményeken alapul.

A regény esztétikai hatásának legfontosabb elemét a lengyel színháztörténet kimagasló alakjának, Wojciech Bogusławskinak az ábrázolása jelenti. Spiró egy tipikus öntörvényű művészfigurát választott főszereplőnek, akit „a lengyel színház atyjaként” korának legnagyobb formátumú és széles körben elismert színészegyéniségeként tiszteltek. Az epikai mű az 58 éves Bogusławski életének utolsó négy évét, pályájának záró szakaszát beszéli el, amikor rövid távollét után Varsóba visszatérve, sikertelenül tesz kísérletet az újbóli szakmai érvényesülésre. Főszereplőjének életútját „idealizálva” Spiró ezen a ponton módosított egyedül a történelmi tényeken, a regénybeli halálához képest a valóságban Bogusławski ugyanis még tíz évig a titkosszolgálat besúgójaként tevékenykedett. Az Ikszekben lengyel szabadsághőssé stilizált színésznagyság a művészek azon amorális, excentrikus típusát képviseli, aki mindent alárendel szakmájának, ugyanakkor a lengyel nép számára szuverén alkotóként a politikai függetlenséghez kapcsolódó nemzeti érzések megtestesítője. A regény az ő világát, s annak bukását mutatja be, egy olyan korszakét, amelyben minden kizárólag színház és politika körül forog. Fellépéseinek utolsó csúcspontján Bogusławski Corneille Horatiusának egyik jelenetében elnémulva, tüntető hallgatással fejezi ki nemzete elnyomását és szabadságvágyát, melynek hatására a nézőtéri eufória egy őt magát is elragadó, rövid életű utcai tüntetésbe torkollik. A regény valódi konfliktusa azonban a magas rangú kormánytagokból álló Ikszek nevű titkos csoport politikai célzatú színikritikái és a szerepeit átpolitizáló színész közt robban ki. A vita hátterében nem csupán a tragédia fennköltségét hirdető klasszicista művészetideál és a komédia életszerűséget preferáló „populáris előadásmód” közti ellentét, hanem még inkább a politikai manipulációk szövevényes világa áll, amely végül a Mestert visszavonulásra kényszeríti. Bogusławski szükségszerű kudarca azt mutatja be, hogy a kisszerű történelmi valóság a művésznagyság számára sem ad lehetőséget a korrumpálódott hatalmi viszonyok közül való kiemelkedésre, ami éppúgy igaz ellenfeleire, az Ikszekre is, akik bevégezvén munkájukat, a lengyel színjátszás megszüntetését, Konsztantyin nagyherceg felszólítására feloszlatják magukat.

Az Ikszek összességében a művészregény és a történelmi regény műfaji konvencióit ötvözi, miközben a sajátos elbeszélői technika és időkezelés révén meg is újítja azok hagyományos formáit. A mű poétikáját a színpadias megkomponáltság jellemzi; az epikai szöveg jelenetekből, párbeszédekből, monológokból épül fel, a szereplőket elsősorban teátrális gesztusaik és cselekedeteik ruházzák fel egyéni karakterrel. A lineáris cselekményvezetés szinte teljes egészében gyorsan pergő események elbeszéléséből áll, amely elsősorban az emberi kapcsolatok összefüggésrendjét rajzolja ki. Az elbeszélői szemléletet meghatározó illúziótlan valóságlátás az emberi viszonyokat azonban nem a barátság és önzetlenség, hanem sokkal inkább az intrikák, árulások és hazugságok felől ábrázolja. Ennek kapcsán Spiró értő kritikusa, Fodor Géza joggal hívta fel a figyelmet arra, hogy míg a színházi társadalom leírása művészileg hiteles formában valósul meg a regényben, addig a politikusok epikai jellemzése megoldatlan marad, az Ikszek tagjai nélkülözik a plaszticitást, amikor egyoldalúan a hatalom képviselőiként jelennek meg. Spiró prózai alkotásának epilógusát a mű egyetlen moralista szereplőjének, Fiszernek az akkor már negyven éve halott Bogusławskihoz írt cenzúrázott levele zárja, amely szerzőjének hosszú filozófiai számvetését tartalmazza az életről.

Az Ikszek a megjelenését követően egyöntetű pozitív kritikai fogadtatásban részesült. A hatástörténet egyetlen disszonáns fejezetét J. R. Nowak két kritikája jelentette, amelyben a lengyel történész azon kifogásának adott hangot, hogy Spiró tendenciózusan negatív színben ábrázolta a lengyel szellemi élet nagyjait, és szélsőségesen torz képet festett a korabeli lengyel kultúráról. A bírálat következményeként az író évekig nem látogathatta a lengyel archívumokat, s nem gyűjthetett anyagot következő munkájához. Az alkotói pályára ennél súlyosabb hatást az 1986 nyarán a Lengyel Kulturális Intézetben az Ikszeknek szentelt és az író részvétele nélkül megtartott népes szakmai tanácskozás gyakorolt. Spiró a személyét és művét ért súlyos vádak után saját bevallása szerint úgy érezte, hogy kiközösítették, „elvették a hazáját”, amelyet követően egyfajta „szellemi magyarságban” jelölte meg a számára érvényes közösségi identitást.

A regény utóéletének fontos fejezete, hogy Major Tamás felkérésére Az imposztor című darabjában Spiró még egyszer színre vitte Bogusławski alakját. Az írói kommentár szerint a regényhős Bogusławskinak eredetileg is Major volt a modellje. Az 1983-ban bemutatott drámában tehát az a furcsa helyzet állt elő, hogy a számára készült darabban Major – élete utolsó színpadi szerepeként – azon színész szerepét játszhatta el, akit egykor róla mintáztak meg.

Irodalom

Spiró György, Hogyan leltem rá Bogusławskira, = Uő., Magtár. Cikkek, tanulmányok 2004–2012, Budapest, 2012, Magvető.

Spiró György, „A kultúra hosszú távú gondolkodás, a politika meg az abszolút rövid távú érdekérvényesítés.”, = Jámbor Judit, Amíg játszol. Beszélgetés Spiró Györggyel 1998/99, Budapest, 2000, Scolar.

Fodor Géza, Spiró György: Az Ikszek, Mozgó Világ, 1983/1.

Radnóti Sándor, Néma játék, Híd, 1982/12.

Jerzy Robert Nowak, Gúnyirat és misztifikáció, Kritika, 1986/7.