súgó szűrés
keresés

Varga Zoltán: Indiánregény

Szerző
Varga Zoltán
Kiadás éve
1992
Műfaj
regény
Kiadás helye
Újvidék
Kiadó
Forum Könyvkiadó
Oldalszám
102
A szócikk szerzője
Toldi Éva

Az Indiánregény valójában irodalmi adaptáció, kölcsönvett történet. Varga Zoltán azonban nem Karl May indiánromantikáját akarta feléleszteni, hanem történeti forrásra támaszkodott, az amerikai Dee Brown A Vadnyugat története indián szemmel című népszerű történeti munkájának egyik fejezetét dolgozta fel, amely a kolonizáció zárószakaszaként is felfogható időszakot, az 1860 és 1890 közötti történelmi eseményeket mondja el, amikor még javában zajlott az amerikai őslakók gátlástalan leigázása. Varga Zoltán híven követte a Dee Brown által leírt események menetét és időrendjét.

Egy háromszáz főnyi embercsoport, a mondok indiánok története a regény. Keretét pedig az adja, hogy Timothy Blessheart tiszteletes meglátogatja cellájában Kintpuast – vagy ahogyan a fehér emberek nevezik: Jack kapitányt –, az indián törzsfőnököt a kivégzését megelőző napon, hogy meggyóntassa, s ezzel megmentse a lelkét. A szöveg valójában a törzsfőnök monológja. A kisregény kezdetben nyelvi gátlásokkal küszködő elbeszélője töri, rosszul beszéli a nyelvet, majd a cselekmény intenzitásával egyre gördülékenyebben adja elő mondandóját.

A modok indiánok sorsát attól kezdve követhetjük, hogy a fehér ember elvette földjeiket. A törzs kezdetben apróbb bosszúkat forral, rajtaüt a fehéreken, hátha belátják, nagyobb az ottélés ára, mint amennyi haszon van belőle. Nem járnak eredménnyel, ezért felhagynak az ellenállás ilyen formájával, sőt tagjai kezdenek felnézni a fehér emberre, bizonyos fokig asszimilálódnak is. „Nem voltunk már annyira modokok, mint azelőtt” – fogalmaz Kintpuas. Megtanulják a fehérek nyelvét, ám a beilleszkedési igyekezet hiábavalónak bizonyul, továbbra is nevetség tárgya lesz, aki nem tökéletesen beszéli a nyelvet. A kapcsolatteremtés pedig egyoldalú: a fehéreknek eszük ágában sincs megismerni az indiánokat, sem szokásaikat, sem életvitelüket, sem nyelvüket, inkább magukhoz hasonítják őket, mindenkit elneveznek a saját nyelvükön, a saját szokásaik szerint. Mivel az indián törzs legjobb földjeit kisajátították, a népcsoport megélhetés nélkül marad, s tagjai néha egy-egy farmról elhajtanak néhány jószágot, kölcsönvesznek lovat. Nemcsak a kényszer viszi rá őket, mindez életmódjuk része is, nem számít bűnnek. A hatóság azonban megelégeli a portyákat, s jobb megélhetést ígérve rezervátumba telepíti őket, a klamath indiánok földjére, ahol immár ők lesznek a betolakodók. A másik indián törzs tagjaiból ez gyűlöletet vált ki, ezért elhatározzák, visszamennek ősi földjükre. Nem visszafoglalni, csupán megtűrt idegennek, halászni, vadászni, mégis saját területen. Hazaérve ismét rezervátumba akarják őket zárni, ám lefegyverzésük során tűzpárbajra kerül sor, s ez indítja el a lavinát. A menekülésre kényszerített modokokon a katonák rajtaütnek, csecsemőket is lemészárolnak. Válaszul az indiánok kiirtanak néhány telepes családot, majd a hegyek közé húzódnak, várják a véget. A kérdés csak az: békésen vagy harcolva pusztuljanak el. A józan ész a békét követeli, a büszkeség a harcot választaná. Végül harcban veszik el többségük, akik pedig életben maradnak, örökre a rezervátum lakói lesznek, a túlélés ezek után azonban már nem megmaradás is egyúttal: a népcsoport megtizedelve, kiszakítva természetes környezetéből végleg pusztulásra van ítélve.

A kisregény egyben lélektani dráma is, amely fölösleges elemek, mellékes kitérők nélkül halad előre, s ettől szerkezete feszessé válik. Kintpuas drámája a morális ember vívódását tükrözi. A túlélés mindenekfölöttiségének, az okos kompromisszumok meghozatalának tudatában a törzsfőnök minden erőfeszítése ellenére sem tud tisztességes alkut kötni a fehér katonákkal. Ötven harcosa közül harminchét háborút akar, s ő egyaránt szemben áll a sajátjaival és az ellenséggel. Tudja, hogy mindkét oldalon egyaránt vannak jók és rosszak. Közösségének gyilkos tagjait mélyen elítéli, ugyanakkor védi is őket. Végül a törzs akaratát hajtja végre, amikor megöli a fehér tábornokot. Összetetté az teszi a történetet, hogy végül azok árulják el, akik belehajszolják a gyilkosságba.

A regényben a narrátor és a kommentátor szólama nem válik ketté. A történetet a törzsfőnök beszéli el, s ő is mond ítéletet saját cselekedeteiről. Olyan kérdésekről gondolkodik, mint a mindenkori hatalmi pozíció elfogadásának lehetősége, minek során az indiánok felismerik és önként vetik magukat alá az erődemonstrációnak: „erősebbek vagytok nálunk, és annyira vagytok csak rosszabbak, amennyire erősebbek, s mert erősebbek vagytok, nem kerülhetitek el, hogy győztesek is legyetek”. Továbbá, hogy mit tegyen a nép vezére, ha népe háborút akar, melyről ő maga tudja, kilátástalan, s szükségszerűen vezet a pusztuláshoz. Mit válasszon, ha látja, törzsének tagjai tetteikkel maguk is hozzájárulnak sorsuk további romlásához? S egyáltalán: van-e választási lehetősége a kompromisszumkész és megalkuvó béke, valamint a hősi, de értelmetlen háború között? A regény a tudásra ítélt ember vívódása, azt az utat mondja el, ahogyan a törzs vezetője eljut saját helyzetének kilátástalanságáig, anélkül, hogy közben a népéért önmagát feláldozó ember heroikus megdicsőülése is lejátszódna. A monológ lélektani hitelessége eredményezi, hogy a szöveg egy pillanatra sem válik tézisszerűvé.

Kétségtelen, hogy az Indiánregény parabola, és hogy a vajdasági magyarok helyzetére rímel, de az író még a számos behelyettesíthető szöveghely ellenére sem kacsint ki a történetből. Végleges ítéletet sem mond, hacsak azzal nem, hogy a történet végén a tiszteletes nem oldozza fel a törzsfőnököt, hanem egyszerűen eltűnik. A regény mégis éveken át kéziratban maradt. A korabeli titói Jugoszlávia első számú tabutémája volt a nemzetiségi, kisebbségi kérdés, s ez olyan méreteket öltött, hogy nem is a regény tartalma, hanem az egyenlőtlenség bármiféle felemlegetése, feltehetően már maga az indián szó is gyanút keltett. Az Új Symposionban 1985-ben jelent meg, könyv alakban pedig csak hét évvel később.

Irodalom

Gerold László, Varga Zoltán: Indiánregény = Uő.: Retro, Újvidék, 2011, Forum Kiadó.

Toldi Éva, Intertextualitás és történelmi tapasztalat. Egy vajdasági indiánregény tanulságai, Hungarológiai Közlemények, 2012/1.

Vajda Gábor, A kontraszelekció léttörvénye, Tiszatáj, 1993/5.