súgó szűrés
keresés

Lakatos István: Írás a porban

alcím
Válogatott versek
Szerző
Lakatos István
Kiadás éve
1981
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
342
A szócikk szerzője
Vasy Géza

E költői életmű sorstörténete egyike a legkülönösebbeknek. A szerző első kötete 1949-ben jelent meg A Pokol tornácán és egyéb kisebb költemények címmel, s még előtte, annak az évnek a kezdetén megkapta a Baumgarten-díjat folyóiratban megjelent alkotásaiért. Publikált még néhány verset, majd a fordulat évében bekövetkezett politikai változások miatt hosszú hallgatás következett. Mire ismét megszólalhatott, hamarosan jött 1956 forradalma, őt pedig 1957-ben három évre bebörtönözték. Ott egyetlen latin nyelvű Vergilius-kiadást kaphatott meg, s ezt fordította le, mely végső kidolgozásában klasszikus értékké vált.

A hatvanas évek végén hozzálátott régi verseinek átdolgozásához, mert nem volt megelégedve a művek megformáltságával. Amikor régi, jóval később hosszúversnek is nevezhető művét közölni kívánta egy antológia, akkor, 1968-ban fogott hozzá – Vergilius tanulmányozásától is ihletetten – egy tudatosan végiggondolt életmű létrehozásához, érvényességre és maradandóságra törekedve. Ezt a munkát két kötetében végezte el: az Egy szenvedély képei (1972), majd az Írás a porban válogatott verseinek kötete adhatott teljességre is törekvő önarcképet. Munkáit addig inkább versek halmazának tekintette, ettől fogva a szerves egész lett a célja, amelyben az alkotások folytonosan egymást is magyarázzák, előre és vissza is utalnak, s ezáltal újraolvasásra serkentik a figyelmes olvasót. Az Egy szenvedély képei kötet (1972) utószavában így értelmezi a változtatások szükségességét: „Verseimben nem életem fejlődésvonalát akartam adni soha – inkább eljutni egy pontra, mondjuk emelkedőre, ahol lábam megvethetem, és ahonnan széttekinthetek, s múltam-jövőm egyetlen egésszé láthatom össze. Ifjúkorom költészete itt hozzám öregszik, én magam halálomhoz fiatalodok. […] Gyökeresen-teljesen újjá dolgozva át a régi darabokat, az újak anyagát pedig egy régtől bennem élő, eleve rám szabott szenvedély élményköréből merítve. Ezen belül minden maximálisan alá van vetve egy eszményinek elképzelt, de magam tudom legjobban, mily fogyatékosan objektivált egésznek.”

Lakatos István munkásságát legtöbb értelmezője a szerelem témakörrel jellemzi. Ő maga sem idegenkedik ettől a megközelítéstől. Lakatosnál ugyanakkor sokkal többről van szó. A költő számára a szerelem nem csupán meghatározó motívumkör, hanem a kezdettől, a születéstől, a szerelem ezer meg ezer oldalának megismerésétől az élet végéig terjedő létezés élettapasztalatának létfilozófiája. Olyan létfilozófia, amely még a halál utáni stádiumot is szeretné magába foglalni.

A költő egyszer megírta, hogy ha ezer éve élt volna, akkor bizonyára eposzt írt volna. Az a fajta teljesség vonzotta, amelyet Homérosz, Vergilius, majd Dante művei testesítettek meg. Hozzájuk képest a modern, huszadik századi költészet csak töredék lehet.

Formálódó életművének élére mottóversként az Atrium mortis címűt választotta. A szöveg Dante Isteni színjátékának bevezetősorait, a Pokol kapujának feliratát is felidézve annak rendkívül szabad, de lényegét, szellemiségét tekintve pontos parafrázisa, az alkotói önállóság megőrzésével. A hatszáz éve élt Dante művére és az általa megjelenített s időtlenné vált régi korokra rétegződik rá a Lakatos István által megélt emberi lét végérvényes igényű számvetése. „Az emberélet útjának felén” járva a költő úgy készült szembenézni életével, mint aki már minden lehetségest megélt, mint akinek mindenről le kellett már mondania. A vadon már tövig égett mögötte, a „könyörtelen beteljesülés” mentén vezeti útja a mélységbe. Legfájóbb léttapasztalata: „Micsoda szerelem fúlt itt a porba!”, s ezzel együtt a remény: „Mentem tovább, / sikoltó pusztaságon át, / hol tett nincs téve, hol szó nincs kimondva, / s nem vár a vándor többé változást.” Dante vissza tudott térni, miután bejárta a holtak birodalmát. Az új vándor, a „megélt sorsával” szembenéző „üldözött” számára azonban a sötét kapu a végső lemondást jelenti.

Az Egy szenvedély képeit lírai naplónak nevezi a költő. Ez pontos meghatározás, de nem egy kapcsolat élettörténetéről szól. Látszólag teljesen tárgyilagos az esemény- és kapcsolattörténet, valójában olyan lélektani költemény, egyszerre vers és esszé, amely a véghetetlennek látszó kapcsolatot végessé varázsolja: „Itt fullad el a kürtjel / az utolsó ítéleten. / Szólni itt egyedül kell”. Az Egy szenvedély képei még a feledhetetlen emlék közelségének tudatából, az igen keserű csalódás, ítéletmondás valóban végletes szenvedélyéből fakadtak. A Száz arcod című, száz páros rímelésű négysoros versszakból álló alkotását viszont már nem a szenvedélyesség hatja át, hanem a nyugodtsággá szelídülő elégikusság: „AMIKOR FÖLTESZI az est, / mint sötét gramafonlemezt, / a völgyek- és a dombok- / barázdált földkorongot, / és ahogy forog, felszakad / a hold kemény tűje alatt / valami csöndes, fekete / dodekafon zene”. A költő zenei variációként tekint életművére, mely variációkban a gondolat analízise valósul meg. Az egyes alkotásokban a nagy zenei formák mintájára a részek az egészet magyarázzák, s a töredékes helyett a befejezett formát tartja követendőnek. A Száz arcod című versében – mely a költő által legtöbbre becsült alkotásainak egyike – megvalósul a befejezés érzékletes és szimbolikus megjelenítése: „EGY ÓRA ketyegéstelen / mély csendje szemeden, / amely feltört, a láva, / időtlenül bezárta: / nem múlhat le róla soha / örök pompei mosolya, / a megdermedt hamu alatt, / ahogy utolszor, úgy marad.”

Lakatos István az egyik legnagyobb igényű műfordítónk is. Devecseri Gábor példája nyomán Vergilius teljes életművét fordította le.

Irodalom

Kabdebó Lóránt, Lakatos István, (Kortársaink sorozat), Budapest, 1986, Akadémiai Kiadó.

Vasy Géza, Kabdebó Lóránt: Lakatos István = Uő., Költői világok, Budapest, 2003, Széphalom Könyvműhely.

Lengyel Balázs, Egy magatartás története = Uő., Egy magatartás történeteEsszék, Budapest, 1986, Magvető Könyvkiadó.

Határ Győző, Lakatos István = Uő., Irodalomtörténet, Békéscsaba, 1991, Tevan Kiadó.

Határ Győző, Kabdebó Lóránt: Lakatos István = Uő., Irodalomtörténet. Békéscsaba, 1991, Tevan Kiadó.