súgó szűrés
keresés

Zs. Nagy Lajos: Isapur dalai

Szerző
Zs. Nagy Lajos
Kiadás éve
1977
Műfaj
vers
Kiadás helye
Bratislava
Kiadó
Madách Könyv- és Lapkiadó
Oldalszám
64
A szócikk szerzője
Tóth László

Zs. Nagy Lajost – még Nagy Lajos néven – 1958-ban, a Turczel Lajos összeállította Fiatal szlovákiai magyar költők című antológia mutatta be Cselényi Lászlóval és Tőzsér Árpáddal együtt, de velük szemben nem tartozott az antológia erősségei közé. S tulajdonképpen még 1964-ben megjelent első verseskötete, az Ének a tisztaságról sem emelte ki az átlagból: idillikus élet- és helyzetképei, hangulatjelentései nem sok eredetiséget mutattak; élményhiányos versei zömmel másodlagos, utánérzéses lírát rajzoltak elénk. Azután az évtized derekán költészete hirtelen radikális fordulatot vett, s Tériszony című (1968) kötetével alaposan átrajzolta a róla kialakított képet. Versei egy csapásra zaklatottá váltak, szabályos, kimért formái varázsütésre felbomlottak, az idillikus képeket és hangulatokat egymásra sorakoztató verseiben váratlanul átrendeződött és töredezetté vált a világ, a lírai impressziók helyét a mindent eluraló fanyar humor, a groteszk és az abszurd, illetve a keserű irónia vette át. E kötete – s innentől kezdve majd mindegyik könyve – egy fejtetőre állított világot tár elénk, melyet az „alattam a jeges csillagok, / felettem a pikkelyes folyók, / fogjatok meg, íme szédülök” fordított világlátása jellemez. Verseiben a daltól, a kötött versformáktól a kassáki szabadvers, a vágánslíra s Forbáth Imre nagyvárosi groteszkjeinek életérzése veszi át a vezérszerepet. Az idill helyébe a szociografikus helyzetkép lép, s a huszadik. század második fele modern technikai civilizációjának nyelve és sivár képei váltakoznak bennük a zsoltárok hívószavaival és az időtlent jelző bibliai képekkel, motívumokkal. Ebből a szempontból nemzedéktársaival összevetve – beleértve a magyarországiakat is – Zs. Nagy Lajosnál az elsők között játszódik le az a költészetének egészét döntő módon meghatározó fordulat, ami versei nyelvét, illetve azok beszélőjét végérvényesen a felülnézet, a nyelvi idézőjelezés, a stílusutánzások és a stíluskeveredések, a mindennapiság eszköztelensége, az önirónia és az önparódia groteszkjei, abszurd helyzetei felé mozdítja el. Ám eközben költészete a politikumból és a közéletiségből is egyre nagyobb teret hódít. „A költőnek kettős léte van: realitása s ítélete, mely ezzel a realitással szemben áll” – jegyezte meg Zs. Nagy e költői fordulatáról Tőzsér Árpád.

A megtalált új hang a következő, Üzenet a barlangból (1971) című kötetben is tovább folytatódott (ebben olvasható elhíresült antimanifesztuma, manifesztumparódiája, a Csehszlovákiai magyar költő fohásza az Úrhoz). A versek látványos ellentételezettségük mellett egyfelől bővelkednek az azok sokféle beágyazottságát dokumentáló „kulturális idézetekben”, másfelől végleg leszámolnak a küldetéses poétaszereppel. Zs. Nagy efféle törekvései az 1977-es, rendkívül egységes és feszesre fogott, ugyanakkor példás belső rétegzettségű Isapur dalaiban jutnak el – Weöres Sándor költészetének, versszemléletének ösztönzésére is – legtisztább megvalósulásukig. E kötet ismét jelentős szerepet szán a kötött formáknak, visszatér a dalhoz mint műformához (bordalt, aszúdalt, sördalt ír), a népdal-imitációhoz (Nád a házam teteje), a vásári kikiáltók költészetelőtti műfajához, a kesergőhöz és panaszénekhez (Isapur panasza); miközben rendre különös feszültséget tart fenn a forma és a tartalom között. Általában mást várnánk a verstől, mint amit kapunk – a tragédia komédiába csap át, a komédia paródiára vált, miközben mind e mögött véghetetlenül komor erők munkálnak. Játék és tragikus sorsértelmezés társulása – így jellemezte Görömbei András Zs. Nagy Lajos költészetét, mely a ki nem teljesíthető élet fájdalmát „a groteszk és humor védőburkába” rejti. A költő ebben a helyzetben csakazértis optimista dalokat ír; egybefüggő verslánca, a Miért nem vagyok… …leszek… …voltam optimista?; a Miért nem vagyok…  ...nem voltam pesszimista? és a Miért vagyok derűlátó? ugyanazon motívumok ismétlésével, variálásával bontja ki a címbeli kérdésekkel felvetett témát. Ám verssoraiból süt a pesszimizmus, mindenre ráül a változtathatatlan kilátástalansága. Így például a ciklusnyitóban (Miért vagyok optimista?): „mert tudom már hogy halandó vagyok / akárcsak a kicsik és nagyok / a kis jánosok és nagy sándorok / napóleonok jézus krisztusok / s mert koponyámon átsüvít a szél / májamban szeszgyárak énekelnek / s ösztöneim szót sem érdemelnek”. Zs. Nagy Lajos versbéli alteregója kínjában nevet, „kegyetlen játékossággal” (Dusza István) bohóckodik, s komédiázik a nyelve is: különös élvezetét leli a kancsal rímekben, a szójátékokban, a rendhagyó asszociációkban, a kacagtatóan bukfencező megoldásokban. Becsempészi versébe a dadát, lubickol a nonszenszben – egy zsörtölődő clown, megsavanyodott paprikajancsi, rigolyás harlekin Kafkáén is túltevő abszurd világa közepén; aminek láttán az ember elveszettebbnek érzi magát kozmikus magárahagyatottságában, mint addig valaha is. A költő az Isapur panaszában korhadt fakereszten eltemetetlenül függő, megfeketedetten csörömpölő „csontváz-istenfiként” rajzolja meg pusztulásra ítélt alteregóját; és ez a kép magánapokalipszisében központi helyet kapott, akár Hieronymus Bosch talányos ikonográfiájának is pazar része lehetne.

Az Isapur dalai – próza- és gyermekverskötetei mellett – Zs. Nagy négy évtizedes lírikusi pályájának nagyjából a felezőjén helyezkedik el, melyet még két versválogatása (Cudar elégia, 1981; Édeni vihar, 1994) és egy új kötete (Nagyképűtlenségek, 1992) követett, ám az 1990-es évek közepétől – bár még egy évtizedet élt – költőként gyakorlatilag elhallgatott. Mindazonáltal az Isapur dalai addigi költői törekvéseinek olyan összefoglalását adja, mely – egy-egy későbbi erős versével kiegészülve – kora magyar költészeti panteonjában is kiemelt helyet biztosít számára.

Irodalom

Dusza István: Zs. Nagy Lajos. Dunaszerdahely, 2000, Nap.

Görömbei András: Napjaink kisebbségi magyar irodalma. Bp., 1993, Nemzeti Tankönyvkiadó.

Szeberényi Zoltán: Zs. Nagy Lajos (1935). In uő: Magyar irodalom Szlovákiában (1945–1999) I. Pozsony, 2000, AB-ART.

Tőzsér Árpád: A lírai vallomás hogyanja Ozsvald Árpád, Zs. Nagy Lajos és Gál Sándor verseiben. In uő: Az irodalom valósága. Pozsony, 1970, Madách.