súgó szűrés
keresés

Zs. Nagy Lajos: Isapur dalai

Szerző
Zs. Nagy Lajos
Kiadás éve
1977
Műfaj
vers
Kiadás helye
Bratislava
Kiadó
Madách Kiadó
Oldalszám
64
A szócikk szerzője
Tóth László

Zs. Nagy Lajost – még Nagy Lajos néven – 1958-ban, a Turczel Lajos összeállította Fiatal szlovákiai magyar költők című antológia mutatta be Cselényi Lászlóval és Tőzsér Árpáddal együtt, de eltérően másik két társától, nem tartozott az antológia erősségei közé. S tulajdonképpen még 1964-ben megjelent első verseskötete, az Ének a tisztaságról sem emelte ki az átlagból: idillikus élet- és helyzetképei, hangulatjelentései nem sok eredetiséget mutattak; élményhiányos versei zömmel másodlagos, utánérzéses lírát rajzoltak elénk. Azután az évtized derekán költészete hirtelen radikális fordulatot vett, s Tériszony című (1968) kötetével alaposan átrajzolta a róla kialakított képet. Versei egy csapásra zaklatottá váltak, szabályos, kimért formái varázsütésre felbomlottak, az idillikus képeket és hangulatokat egymásra sorakoztató verseiben váratlanul átrendeződött és töredezetté vált a világ, a lírai impressziók helyét a mindent eluraló fanyar humor, a groteszk és az abszurd, illetve a keserű irónia vette át. E kötete – s innentől kezdve majd mindegyik könyve – egy fejtetőre állított világot tár elénk, melyet az „alattam a jeges csillagok, / felettem a pikkelyes folyók, / fogjatok meg, íme szédülök” fordított világlátása jellemez. Verseiben a daltól, a kötött versformáktól a kassáki szabadvers, a vágánslíra s a Forbáth Imre nagyvárosi groteszkjeinek életérzése veszi át a vezérszerepet. Az idill helyébe a szociografikus helyzetkép lép, s a 20. század második fele modern technikai civilizációjának nyelve és sivár képei váltakoznak bennük a zsoltárok hívószavaival és az időtlent jelző bibliai képekkel, motívumokkal.

Ebből a szempontból nemzedéktársaival összevetve – beleértve a magyarországiakat is – Zs. Nagy Lajosnál az elsők között játszódik le az a költészetének egészét döntő módon meghatározó fordulat, ami versei nyelvét, illetve azok beszélőjét végérvényesen a felülnézet, a nyelvi idézőjelezés, a stílusutánzások és a stíluskeveredések, a mindennapiság eszköztelensége, az önirónia és az önparódia groteszkjei, abszurd helyzetei felé mozdítja el. Ám eközben költészete a politikumból és a közéletiségből is egyre nagyobb teret hódít. „A költőnek kettős léte van: realitása s ítélete, mely ezzel a realitással szemben áll” – jegyezte meg Zs. Nagy e költői fordulatáról Tőzsér Árpád.

A megtalált új hang a következő, Üzenet a barlangból (1971) című kötetben is tovább folytatódott (ebben olvasható elhíresült antimanifesztuma, manifesztumparódiája, a Csehszlovákiai magyar költő fohásza az Úrhoz). A versek látványos ellentételezettségük mellett egyfelől bővelkednek az azok sokféle beágyazottságát dokumentáló „kulturális idézetekben”, másfelől végleg leszámolnak a küldetéses poétaszereppel. Zs. Nagy efféle törekvései az 1977-es, rendkívül egységes és feszesre fogott, ugyanakkor példás belső rétegzettségű Isapur dalaiban jutnak el – Weöres Sándor költészetének, versszemléletének ösztönzésére is – legtisztább megvalósulásukig. E kötet ismét jelentős szerepet szán a kötött formáknak, visszatér a dalhoz mint műformához (bordalt, aszúdalt, sördalt ír), a népdal-imitációhoz (Nád a házam teteje), a vásári kikiáltók költészetelőtti műfajához, a kesergőhöz és panaszénekhez (Isapur panasza); miközben rendre különös feszültséget tart fenn a forma és a tartalom között. Általában mást várnánk a verstől, mint amit kapunk – a tragédia komédiába csap át, a komédia paródiára vált, miközben mind e mögött véghetetlenül komor erők munkálnak. Játék és tragikus sorsértelmezés társulása – így jellemezte Görömbei András Zs. Nagy Lajos költészetét, mely a ki nem teljesülhető élet fájdalmát „a groteszk és humor védőburkába” rejti. A költő ebben a helyzetben csakazértis optimista dalokat ír; egybefüggő verslánca, a Miért nem vagyok… …leszek… …voltam optimista?; a Miért nem vagyok…  ...nem voltam pesszimista? és a Miért vagyok derűlátó? ugyanazon motívumok ismétlésével, variálásával bontja ki a címbeli kérdésekkel felvetett témát. Ám verssoraiból süt a pesszimizmus, mindenre ráül a változtathatatlan kilátástalansága. Így például a ciklusnyitó Miért vagyok optimistá?-ban: „mert tudom már hogy halandó vagyok / akárcsak a kicsik és nagyok / a kis jánosok és nagy sándorok / napóleonok jézus krisztusok / s mert koponyámon átsüvít a szél / májamban szeszgyárak énekelnek / s ösztöneim szót sem érdemelnek”. Zs. Nagy Lajos versbéli alteregója kínjában nevet, „kegyetlen játékossággal” (Dusza István) bohóckodik, s komédiázik a nyelve is: különös élvezetét leli a kancsal rímekben, a szójátékokban, a rendhagyó asszociációkban, a kacagtatóan bukfencező megoldásokban. Becsempészi versébe a dadát, lubickol a nonszenszben – egy zsörtölődő clown, megsavanyodott paprikajancsi, rigolyás harlekin Kafkáén is túltevő abszurd világa közepén; aminek láttán az ember elveszettebbnek érzi magát kozmikus magárahagyatottságában, mint addig valaha is. A költő az Isapur panaszában korhadt fakereszten eltemetetlenül függő, megfeketedetten csörömpölő „csontváz-istenfiként” rajzolja meg pusztulásra ítélt alteregóját; és ez a kép magánapokalipszisében központi helyet kapott, akár Hieronymus Bosch talányos ikonográfiájának is pazar része lehetne.

Az Isapur dalai – próza- és gyermekverskötetei mellett – Zs. Nagy négy évtizedes lírikusi pályájának nagyjából a felezőjén helyezkedik el, melyet még két versválogatása (Cudar elégia, 1981; Édeni vihar, 1994) és egy új kötete (Nagyképűtlenségek, 1992) követett, ám az 1990-es évek közepétől – bár még egy évtizedet élt – költőként gyakorlatilag elhallgatott. Mindazonáltal az Isapur dalai addigi költői törekvéseinek olyan összefoglalását adja, mely – egy-egy későbbi erős versével kiegészülve – kora magyar költészeti panteonjában is kiemelt helyet biztosít számára.

Irodalom

Dusza István, Zs. Nagy Lajos, Dunaszerdahely, 2000, Nap.

Görömbei András, Napjaink kisebbségi magyar irodalma, Budapest, 1993, Nemzeti Tankönyvkiadó.

Szeberényi Zoltán, Zs. Nagy Lajos (1935), = Uő., Magyar irodalom Szlovákiában (1945–1999) I., Pozsony, 2000, AB-ART.

Tőzsér Árpád, A lírai vallomás hogyanja Ozsvald Árpád, Zs. Nagy Lajos és Gál Sándor verseiben, = Uő., Az irodalom valósága, Bratislava, 1970, Madách.