Ottlik Géza: Iskola a határon

A magyar irodalomban alig találunk olyan regényt, amelyiknek annyira változatos lenne a története, mint az Iskola a határonnak. A szerző 1949-ben adta le a kiadónak, ám Schöpflin Aladár lektori véleményének olvasása után visszavonta, s inkább tovább dolgozott rajta majd tíz évig. A regény végül 1959-ben jelent meg, ám rejtély, hogy az akkori kultúrpolitika hogyan engedhette nyomdába, s nemcsak a személyes szabadság kivívásáról szóló súlyos gondolatai miatt, hanem azért is, mert első jelenete 1957-ben, kilenc hónappal az ’56-os forradalom után játszódik, félreérthetetlen utalással az eseményekre. A korabeli kritika azonban nem emiatt támadta, hanem azért, mert nem állította be kellően rossz színben a Horthy-korszak nevelési intézményét, a kőszegi katonai alreáliskolát. Csak 1979-ben, Tandori Dezső hosszabb tanulmánya után terelődött nagyobb figyelem a műre, s vált a nyolcvanas évek elejétől kultikus regénnyé, alapművé. A kultusz kiépülésének meghatározó eseménye volt, amikor 1982-ben Ottlik születésnapjára Esterházy Péter egyetlen lapra kézírással lemásolta az Iskola a határon teljes szövegét, egymásra írva, ezáltal olvashatatlanná téve a sorokat. Ottlik halála (1990) után Szegedy-Maszák Mihály készített monográfiát az íróról, amelynek egyik alapállítása – melyet azóta sokat vitatott a szakirodalom –, hogy Ottlik voltaképp egykönyves szerző, s igazán nagyra értékelhető műve egyedül az Iskola a határon. Ekkoriban felhangzottak olyan szólamok is, hogy a regényt talán nem is maga Ottlik írta, ám ezek a légből kapott gondolatok nem fogantak meg irodalomtudományunkban, viszont az utóbbi közel huszonöt év értékeléseinek, elemzéseinek alapvető kérdése, hogy az ottliki életműben milyen mértékben tulajdonítunk kiemelt helyzetet az Iskola a határonnak.

A regény első (Továbbélők, 1949) és végleges (1959) változata közötti legnagyobb különbség, hogy az utóbbiban a szerző két narrátort alkalmaz, az ő elmesélésükben a „megtörtént valóság” különböző módokon tűnik fel. Both Benedek olvassa és újraértelmezi barátjának, Medve Gábornak az iskolai évekről szóló kéziratát, hozzáfűzve saját magyarázatait, kiegészítéseit a szöveghez. A mű folyamán a kezdetben élesen elkülönülő két szólam lassan összeolvad, s a szöveg végére a gondolatok és reflexiók szintjén nem könnyű eldönteni, kinek az álláspontját olvassuk, mert az E/1. narrátor nemcsak önmagát, hanem Medvét is folyamatosan értelmezi. A regény epikai cselekménye egyszerű: a gyermek Both Benedek 1923. szeptember 3-án a kőszegi alreáliskolában kezdi meg a tanévet, hogy immár katonai pályára készülve három évet ebben az intézményben töltsön el. Az elbeszélő ezt az időszakot meséli el izgalmas időkinagyításokat és időszerkezetet alkalmazva. Az első rész (Non est volentis) a megérkezés és az első napok eseményeit tartalmazza, a második rész (Sár és hó) nagyjából az első karácsonyi szabadságig terjedő időszakig tart, míg az utolsó, harmadik rész (Sem azé, aki fut…) a további két évből emel ki epizódokat. A történet nem egyenes vonalúan halad előre, mert elsősorban nem az események határozzák meg, sokkal inkább a narrátorok emlékezetének dinamikája, ahogy a különböző történéseket – akár az iskola előtti, akár későbbi életükből vett –, cselekedeteiket értelmezik önmaguk számára. Ebből a különleges érzékelési, emlékezési, gondolati mozgásból származnak azok a nagyon fontos tanulságok, amelyek a gyerekekből mihamar felnőtteket alakítanak, s amelyek a katonai iskola zárt és szigorúan következetes fegyelme ellenében a belső személyes szabadság kialakításának módjait tanítják meg nekik.

Az epikai történéssor azonban csak felszíni réteg a regényben, a mélyrétegekben azok az összefüggések alkotnak szilárd vázat, amelyek az elbeszélés nehézségeiről, a világ legfontosabb tartalmainak kifejezhetetlenségéről, az emberi minőség szerkezetéről szólnak – ezek mélyen filozofikusak és művészetelméletiek. Az író kifinomultan pontos fogalmazásával és erősen lírai nyelvhasználatával alkotta meg ezt a szöveget, amely több, egyszerre érvényes értelmezési síkot nyit meg. A regényben folyamatosan találkozunk olyan metaforarendszerekkel, amelyek egymáshoz kapcsoltságuk miatt eltérő helyeken előbukkanó eseményeket, reflexiókat villantanak össze a befogadóban. A testi folyamatok hétköznapi sodrásától a barátság, bajtársiasság érzésének összekovácsoló erején át, a világ megtapasztalásának elbizonytalanító, mégis bódultan szilárd fogalmai és metaforái egy olyan hatalmas rendszerbe kapcsolódnak össze, amely önálló világleírásnak is felfogható, s amelynek alapja egy sajátosan szilárd belső tartás kialakítása. Ottlik többször nyilatkozta interjúiban, hogy az Iskola a határont többször kell elolvasni, hogy feltáruljon az olvasó előtt a maga teljességében. 

Az Iskola a határon középiskolai tananyag lett, érettségi vizsgán számon kérhető olvasmány. Ez azzal is járt, hogy értelmezéseinek egy részét az utóbbi időben éppen a fiatalabb korosztály problémaérzékenységéhez igazították, s ezzel bonyolult jelentésszerkezetét leegyszerűsítették.