Sütő András: Itt állok, másként nem tehetek

Sütő Andrásnak az 1970-es évek elején írt két drámája, az Egy lócsiszár virágvasárnapja és a Csillag a máglyán összetartozó művek. Mindkettő a 16. században, közvetlenül a reformáció utáni időszakban játszódik. Témaválasztásában a hitújítás vívmányainak és szellemisége megőrzésének, illetve továbbvitelének a kérdéseivel foglalkozik. Filozofikus jellegűek, műfaji előképük a hitvitázó dráma. Hitviták sorában elemzik és ütköztetik a magatartás-választás, az erkölcsi helytállás dilemmáit. Az időrendet követő, a drámai konfliktust a mű tetőpontjára állító dramaturgiájukban, egyszerre analizáló és stilizáló jellemábrázolásaikban a hagyományos történelmi drámák szerkezetét követik.

Az Egy lócsiszár virágvasárnapja az igazságkereső ember tragikus történetét adja elő. A mű alapanyaga Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihálya (1810), amelyet lényeges elemeiben változtatott meg az átdolgozás. Sütő hőse törvénytisztelő polgárból válik forradalmárrá. Tetteiben a kényszerűség dramaturgiája működik: úgy válik önmaga ellentétévé, hogy közben küzd a változás ellen, látva annak veszélyességét. Kolhaas lovait az úri önkény elveszi, szolgáját összeverik. A törvényhez folyamodik, s folytat haláláig tartó küzdelmet a törvény érvényesítéséért. Kolhaas naiv igazságkeresése felesége halálát okozza. Ekkor választja a fegyveres harcot, s lép a „térdeplő reménység” helyett a „fölegyenesedett reménytelenség” útjára. Megváltozott belső meggyőződését Luther wormsi beszédének szállóigévé vált szavai hitelesítik: „Itt állok, másként nem tehetek…” Sorsának paradoxona, hogy csak kifosztottságában ébred rá megalázottságára, illetve attól a rendtől várja a maga védelmét, amely más hatalmi érdekek védelmére készült. E belátás miatt nevezhető a felismerés drámájának; központi konfliktusa a főszereplő és Luther vitája. Hiába érvel Kolhaas azzal, hogy az egyén igazsága nélkül nem lehet egyetemes igazságról beszélni. A hitújító itt már a hatalmi gépezet része, aki a reformáció általános érdekeire hivatkozva fegyverzi le, s szolgáltatja ki a fejedelmi ítélkezésnek, amely javait visszaszolgáltatja számára, az ellene vétő bárót megbünteti, ugyanakkor halálra ítéli Kolhaast. Az ő példája arra világít rá, hogy a törvények erkölcsi érvénytelenségének idején a romlott hatalommal való szembeszegülés marad az igazság érvényesítésének egyetlen lehetősége. Az evangéliumi egyenlőséget és vagyonközösséget hirdető Münzer szellemét éltető barát, Nagelschmidt mondja ki az emberi teljesség önvédelmét sugalló, s a dráma legfőbb üzenetét magába sűrítő axiómát: „Ott kezdődik az ember! Amikor összetéveszti magát mindazzal, amitől megfosztották.” A darabot a kaposvári Csiky Gergely Színház Zsámbéki Gábor rendezésében mutatta be 1974. október 4-én.

A Csillag a máglyán az eretnekség vádjával megégetett Szervét Mihály tragédiáját dolgozza fel. A darab a hatalom által eltiport ember tragikumával együtt a hatalom birtokosának személyiségkrízisét is bemutatja. Szervét és Kálvin vitája áll a mű centrumában. Nagy drámai ellentétek festésével a szellem és a hatalom ütközik egymásnak. Sütő az érvek sokoldalú megvilágításával mutatja be a személyes összecsapásokban az igazság összetettségét és ellentmondásosságát. Kálvin cselekedeteit a történelmi szükségszerűséggel indokolja; a szent ügy, a kálvinista Genf megvédésének érdekeit, az Egész épségének a Rész igazságával szembeni megőrzését hozza fel érvként. Szervét saját hitvallását, a kálvini elveket továbbgondoló „Restituciót” védelmezi, s az igazság kimondásának belső kényszere hajtja, a szellem és a tudomány tisztaságának következetes képviselője. Az álmodozás jogát is óvná: a teljes emberi szabadság lehetőségét. Ő fogalmazza meg a mű kulcstételét: „Nem idomításra: gondolkodásra születtem.” Szervét hűsége eszméihez erősebb, mint halálfélelme. A szerző Kálvin feleségének, Idelette-nek a szájába adja a drámai konfliktust értelmező szavakat: „A kényszerben az ember elveszti az arcát.” Mindkét hős a hibátlan, tragikus nagyság lehetőségétől megfosztva áll a színpadon. A maguk szempontjából mindkettőjük álláspontja védhető, ugyanakkor kényszeredettség és a helyzetüknek való kiszolgáltatottság munkál sorsvállalásukban - az adottság és a lehetőség emberi küzdelme vetül ki alakjukban. Kálvinnak erkölcsi összeomlás a sorsa: a hatalom védelmének logikája szerint feláldozza barátját, Szervétet. Az áldozat hibája pedig naiv álmodozása, gyanútlansága és gyakorlati tehetetlensége. Későn döbben rá: nem elég felismerni az igazságot, érvényre is kell juttatni. Halálának oka, hogy a végsőkig ragaszkodik önmaga illúziójához: Kálvinhoz. A darab ősbemutatója 1975. december 12-én volt a Madách Színházban, Ádám Ottó rendezésében. 

Mindkét dráma kettős ítélettel zárul: a végrehajtott ítéletet az embertelen hatalom mondja ki, ám az erkölcsi következtetést az elpusztított főhős fogalmazza meg.