súgó szűrés
keresés

Závada Pál: Jadviga párnája

Szerző
Závada Pál
Kiadás éve
1997
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
438
A szócikk szerzője
Bedecs László

A naplóformában megírt regény az 1997-es év nagy figyelmet keltő irodalmi eseménye volt. A figyelem megmutatkozott az elismerő kritikák és gesztusok számosságában is.

Az elbeszélő, Osztatni András, 1915-ben, a nősülése előtti napon kezd naplót írni – elsősorban a varázslatos, de veszélyes nővel, Jadvigával kötött házasságáról, aztán a családi gazdaság ügyeiről, majd a megszülető két fiáról és sok egyéb, hétköznapi teendőről. Hamar kiderül, hogy Andris és Jadviga kapcsolata tele van titkokkal, sérelmekkel, boldogtalansággal. Amikor férje halála után a napló Jadviga kezébe kerül, ő nemcsak folytatja, de a korábbiakat javítgatja, kommentálja vagy cáfolja, majd az ő halála után második fiuk, Miso is hozzáír, cáfol, magyaráz, széljegyzetel.

Az egymásnak ellentmondó bejegyzések között olvasóként tehát nem könnyű igazságot tenni, de abban biztosak lehetünk, hogy valaki hazudik. A regénynek nem csak ezen a metaszinten témája a hazugság, hanem a szereplők közti élő kapcsolatokban is, hiszen a házaspár boldogtalanságának, a köztük lévő feszültségnek az oka épp Jadviga menetrendszerűen ismétlődő hűtlensége és az ezekkel kapcsolatos hazugságáradat. A probléma egy másik szintje az élethazugságé – a szereplők ugyanis nem hajlandóak szembenézni a helyzetükkel, inkább hitegetik magukat, félrebeszélnek, magyarázatokat keresnek. Jadviga például hivatalosan András apjának nevelt lánya, de több jel is arra utal, hogy valójában az igazi lánya is, azaz a házasság egy vérfertőző kapcsolat – de akik elmondhatnák az igazságot, azok meg sem hallják a kérdéseket, ha egyáltalán van, aki merészel kérdezni. Hiába vagyunk eleinte jóhiszeműek a naplóírókkal, a sokadik füllentés vagy kínos alibikeresés után megvonjuk a bizalmunkat és a szimpátiánkat tőlük.

A mű első harmadának a szerelmi háromszögből fakadó feszültsége a legnagyobb regényeket idézi – a házasságkötés utáni csalódás, a rendkívüli szexuális problémák megismerése, a nászéjszaka el nem hálása egy egészen egyedi világot épít fel, ami aztán nagylélegzetű családregénnyé duzzad. De ez valójában pusztulástörténet: a család kihalásának, a szlovák kisebbség elsorvadásának, a falusi életmód eltűnésének szomorú története; a háttérben pedig kirajzolódik a történelem: világháborúk, nemzetiségi szervezkedések, Rákosi-kor.

A három ember három különböző nyelven beszél – az író képes volt őket nyelvileg is elkülöníteni, méghozzá archaikus szóhasználattal és mondatformálással. A legfontosabb, folyamatosan jelen lévő nyelvi szint a délkelet-magyarországi szlovák-magyar nyelv, amely a regényben szereplő három generációból az első kettőnél az anyanyelv szerepét tölti be. Történetileg is hiteles, hogy az adott falusi környezetben sokáig őrizte a hagyományait ez a hitelesen megjelenített közösség. Sokat elárul az identitásukról, hogy szélsőséges helyzetekben, nagy bajban, nagy örömben, az intim szituációkban kizárólag a szlovákot használják, a szlovákkal kevert magyar inkább a hétköznapi nyelvben jelenik meg: „Alye, Drahí moj, merkujtye!, súgta a fülembe, hogy vigyázzak: Csak lassan, és nagyon-nagyon szelíden tegye! De hát én tudtam ezt, és már előre igen el is határoztam magamat erre. Úgy tettem. S itt most már nem is tudok többet írni erről, mert a papíron is megnémít a gyönyörűség és megrendülés.” Miso viszont már csak töredékesen beszéli az ősök nyelvét – ő végeredményben már asszimilálódott. De mégis ő az, aki lefordítja a szlovák mondatokat számunkra; a két kultúra közötti közvetítő szerepét játssza, és ezáltal végső soron a regény közreadójává, sőt szerzőjévé válik.

De nem csak ő, hanem minden szereplő lelki sérült, kisebb-nagyobb traumákon átesett, zavart személyiség. A főhősöket a szexualitással kapcsolatos problémáik kebelezik be, a pusztulást épp az okozza, hogy voltaképp semmi más nem érdekli őket, csak vágyak kielégítése Mégis nagyon megrázó és felkavaró hatást kelt, ahogy a féktelen szerelmi szenvedély mindent elhomályosít – a családot, a barátságokat, a gazdasági kérdéseket is. Az csak még nyomasztóbbá teszi a regényt, hogy az önmagukból kivetkőzött, a családjukat csődbe vivő naplóírók próbálnak ideológiákat gyártani a tetteikre.

Sokféle találgatás látott napvilágot a regény óriási sikerének okairól, de az erotika, a piszkos fantáziák, a vállalhatatlan döntések és az ezekhez eszkábált naplóírói magyarázatok feszültsége csak az egyik ezek közül. Ugyanilyen vonzó a családregény zsánerének závadai újraformálása, és fontos a fikció és a szociológiailag is hiteles valóságábrázolás jól eltalált aránya, illetve a huszadik századi magyar történelem sorsfordító eseményeinek újszerű tárgyalása, ezen belül a szlovák kisebbség nézőpontjának felvállalása is.

Színes és sokrétű regény a Jadviga párnája, könnyen olvasható, mégsem könnyű olvasmány: elvárja, hogy a befogadó rendelkezzen bizonyos történelmi ismeretekkel, képes legyen apró jelekből megfejteni a szövegben elrejtett titkokat és ne jöjjön zavarba a posztmodern irodalom néhány elbeszélői technikájától, merész kísérletétől sem.

Irodalom

Alexa Károly, Magyar táj tót ecsettel, Kortárs, 1998/3.

Angyalosi Gergely, Egy regényforma hattyúdala, Holmi, 1998/6.

Márkus Béla, Üdvtörténetből hanyatlástörténet, Új Forrás, 1998/1.

Olasz Sándor, „hullnak szét a lapok”, Hitel 1998/9.