súgó szűrés
keresés

Wass Albert: Kard és kasza

Szerző
Wass Albert
Kiadás éve
1974
Műfaj
regény
Kiadás helye
Oakville. Ont.
Kiadó
Sovereign Press
A szócikk szerzője
Márkus Béla

A kötet előszavában a szerző emberi és magyar kötelességének nevezi szülőföldje, a Mezőség megírását, amelyhez úgy fél évszázad óta gyűjtögette az „anyagot”, lényegében őseinek, a cegei Wass családnak a kolozsvári Erdélyi Múzeum levéltárában őrzött „tizenhét vaspántos ládára való” okmányait, leveleit, illetve a marosvásárhelyi Teleki Téka dokumentumait. Könyve első része, melynek a Krónikás írás címet adta, az Árpád-kortól, 1050-től 1917-ig, az első világháborúig meséli el az Erőssnek nevezett család történetét, a második rész, a Szemtanúság ideje pedig, amelynek az eseményeit, mint mondja, a saját élményeiből vette, egészen az 1970-es évekig nyúlik. Habár a szemtanúság fontos alapja lehet a krónika hitelességének, a Kard és kasza esetében a kettő mégsem függ össze, nem alkot szerves műfaji egységet. Csaknem kilencszáz esztendőt végigpásztázni más elbeszélésmódot és nézőpontot igényel, mint a háromnegyed évszázadé. Az előbbi a mese, a rege, a monda, a romantikus cselekményszövés terepe s ideje, a képzelet táplálta fikcióé, az utóbbi a tényszerűbb, tárgyilagosabb leírásoké, a közelmúlt történelme diktálta valószerűségé, realitásé. A mitikusság a középkor világában kalandozva szemléleti jegy lehet, a legújabb kor és a szereplői azonban nem mítoszi nagyságúak és szerepűek.

Az Erőssek első házát egy Buzát nevű ember építette, Koppány törzsének leszármazottja, aki István király német lovagjainak és talján papjainak haragja elől menekült ide „az Öreg Isten hűséges magyarjai” védelmébe – forrásként az elbeszélő említi, hogy valami „krónika szerint”, de rögvest meg is jegyzi: mindez „csak találgatás”. Monda vagy legenda, hasonlóan ahhoz, hogy a Kós Károly és Makkai Sándor által is megörökített Buzát egyik fia Szent Lászlótól kapott nemesi címet, mert a kunoktól s egy vad bölénytől megvédte a királyt – erre utalhat a család utolsó lakhelye, Bölényes és erre a címerében (mint a Wass családéban is) a bölényfej. Már az alaphelyzet világosan kirajzol egy ellentétet: a szálláshelyüket szabadon választó Erőssék szembekerülnek a feudális földtörvénnyel, illetve a Szent Korona-eszmével, mely szerint a föld a koronáé, a király szava dönt, kié legyen vagy kitől vegye el. Czére Béla az összeütközések kiváltó okaként a pusztai birodalom népének egyenlőségeszméjét és a földművelő nép birtoklásigényét jelöli meg. Kiemelve, hogy a magyarságnak az államalapításra való áttérését talán csak Móricz és Kodolányi János ábrázolta hasonló hitelességgel. Hogy a Tóvidéknek vagy Tóhátnak hívott Mezőség mennyire „két kultúra, vallás, a keleti pusztákról hozott ősi istenhit és a nyugati kereszténység kemény harcának terepe”, a családon belüli véres viszályok, házassági perpatvarok és birtokharcok is tanúsítják. A viszályok elültével, a két világ kibékültével még jellegzetesebb vonásuk lesz az önállóságra, függetlenségre törekvés, szemben akár a támaszul szolgáló „idegenekkel” is. Ezt példázza Erőss György tiszt esete: Mária Terézia testőrszázadában szolgálva hat éve alatt elérte, hogy az erdélyi kálvinista egyház szinte minden javát visszakapta, amelytől a korábbi császárok megfosztották, ráadásul a királynő grófi rangot adományozott neki s leszármazottainak. Mindezek hallatán György apja, Tamás így fakadt ki: „Semmiféle rohadt Habsburg nem emelhet magasabb rangra egy Erősset, mint amire már ősünket emelte sok száz esztendővel ezelőtt Szent László király. Egy Erőss nem fogadhat el semmiféle osztrák rangot senkitől!” Efféle kelepcébe esik a Szemtanúság főszereplője, Miklós gróf is, aki – akárcsak a szerző, Wass Albert – Elena királyné gárdahuszárainál szolgált. Ekként hiába ment meg a bezárástól több magyar iskolát, védi meg a magyar népművészetet bemutató bonchidai jótékonysági mulatságot, továbbá az Erdélyi Gazdasági Egyesületet – sokan árulónak tartják, s amikor a második bécsi döntést követően közlegény a magyar hadseregben, az „alföldi parasztgyerek-tizedes” a szemére hányja, micsoda magyar az, aki beállt az ellenség katonái közé.

Nem önzésből, hanem „okos célszerűségből” cselekedett: monológja évszázadokra visszamenően megerősíti családjának a románokkal, „oláhokkal” kapcsolatos „stratégiáját”. A történet a magyarság körében óriási vérveszteséget okozó Basta-rémuralmat követően betelepített nagy tömegű babonás és alázatos románokkal kezdődik, és a Horea–Closca-féle mészárláson át az 1848–49-es dél-erdélyi szörnyűségek, majd az első világháborús pusztítások után a kisebbségi időszak, illetve a „népi demokrácia” gaztettei, törvénytelenségei elviseléséig tart. Mit lehet tenni a „gyűlölködés poklában”? – az orosz hadifogságból 1954-ben hazatért, majd két év múlva a magyarországi forradalmat követően letartóztatott, megvakított és halálra ítélt gróf próbált nagyapja tanításának szellemében élni: „magyarnak lenni Erdély földjén, annyit jelent, Miklós, mint mindig egy lépéssel előrébb lenni... […] okosabbnak lenni, hajlékonyabbnak lenni... meghajolni a viharban, mint a mezőségi gyertyánfa, földig hajolni, ha kell... de meg nem törni soha! A fenyő hasad, a tölgyfa törik, de a gyertyán hajlik, mint az acélrúgó és kiegyenesedik újra meg újra. Erdély földjén csak a gyertyánembernek van jövendője”. A Sütő András naplóregénye (Anyám könnyű álmot ígér) „A fű lehajlik, de megmarad” népi bölcsességére emlékeztető tanítás azonban – és ez is bizonyítja a mű második részének „elsietett” voltát (Kovács Ferenc) – egészen másra buzdít, mint az előszóban megfogalmazott: „Hont foglalni alkalmas a kard […] Megtartani a hont azonban csak kaszával lehet. Kaszával, ekével, izzadságos, becsületes munkával. Hont veszejt, ki másra bízza a munkát”. De talán amiatt, mert az Erőss család életében a kard helyét a vadászpuska vette át, és a kaszákkal is „más” vágta a gabonát, szénát, a záró rész csodatevő vak embere hegyi beszéde, akiknek szól, az erdélyi magyarság számára üres szentenciaként hangozhatott akkor is és ma is: „Magatok sorsát magatokban hordozzátok, magyarok. Tartsátok be a törvényt, s a törvény megtart benneteket”.

Első szülőföldi kiadás:
Marosvásárhely, 1996, Mentor Kiadó

Irodalom

Kovács Ferenc, Wass Albert – redivivus, Korunk, 1991/8. = Wass Albert emlékezetére. A kő marad..., (összeáll.) Turcsány Péter, Pomáz, 2004, Kráter Műhely.

Czére Béla, Wass Albert: Kard és kasza, Kortárs, 1997/10. = Wass Albert emlékezetére. A kő marad..., (összeáll.) Turcsány Péter, Pomáz, 2004, Kráter Műhely.

Demény Péter, A mitikus regény, Látó, 1998/9. = Wass Albert emlékezetére. A kő marad..., (összeáll.) Turcsány Péter, Pomáz, 2004, Kráter Műhely.

Jászó Anna, A., Wass Albert prózai műveinek stílusa, PoLíSz, 2002. dec.-2003. jan. = Wass Albert emlékezetére. A kő marad..., (összeáll.) Turcsány Péter, Pomáz, 2004, Kráter Műhely.

Pomogáts Béla, Erdélyi krónikás, A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága. Anyanyelvi Konferencia, 2015/4.