súgó szűrés
keresés

Ladányi Mihály: Kitépett tollú szél

Szerző
Ladányi Mihály
Kiadás éve
1974
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
83
A szócikk szerzője
Jánosi Zoltán

Ladányi Kitépett tollú szél című kötete a politika, a család, a szerelem, a természet, a városi élet motívumai mellett sűrítetten foglalja össze a szocializmus világára az ’50-es évek végétől figyelő költő műveinek poétikai és társadalomkritikai értékeit. Az Epilógus című versének utolsó sora: „csillagok kutyaláncon” később (1987) az életmű gyűjteményes kiadásának a korjellemző címévé lett. A korábbi nyolc könyvében bíráló vonásokat is megjelenítő (Kaszt; Üdvözlet barátaimnak), de a társadalom egyes jelenségeit még „javíthatónak” látó, olykor a vélt „tömegek” nevében megszólaló (Munkások; Lenin; Öklök és tenyerek), s egy értelmesebb jövőt a maga jelenében is megvalósíthatónak tartó költő hangja (Vörös Miatyánk; Spirituálé) fokozatosan válik mind szarkasztikusabbá (Ének; Mese; Rövid vers; Tüntetés), hogy e kötetében élesen szembekerüljön a rendszerrel. Vagabundus, csavargóelemekkel, a vagánysors motívumaival, a kisértelmiségi közérzetével telített, a városperem érzelmeit hűen kifejező, a perifériákról megszólaló versbeszédének szinte minden elemét e kritikai látószögbe állítja. Hangvételét magánéletének egyre nyomasztóbb helyzetekbe sodródása is sajátosan kontúrozta.

A Ladányi-líra ’70-es, majd ’80-as évekbeli közkedveltségének egyik legfőbb oka a társadalombíráló gondolatokat felszabadító, közérthető megfogalmazás és az érzékletes képszerűség volt. A költő tudatosan ölti magára a politikai hatalom peremén tengődő kulturális „közember”, az odamondó vagány, a kocsmázó, a szűkebb és nemzeti közössége érdekeiért kiáltó rendszerkritikus alkotó vonásait. Ezért szervesíti – sokszor az erős zeneiség ritmikájával – alkotásaiba a jassz, az argó és a profanizált-deheroizált mozgalmi nyelv szókincsét s frazeológiáit is. Érzelmi hangskálájának az azonosuló szeretettől a rajongáson, a hűségérzeten, a nosztalgián át a szenvedélyességig, a gúny és az ostorozó akarat számos módozatáig terjedő változatossága is a társadalmi erőszak alá kényszerített kisember érzelmi és politikai nyugtalanságát hitelesíti. Műfajai: a tájvers-keretek közé ágyazott társadalom- és önértelmezés (Őszi vers; Téli vers), a meditatív lét- és szerepanalízis (Meditáció), a primitív népi szöveg- (Törzsfőnök esti éneke; Tam-tam) vagy ima-parafrázis (Szeretem is; Könyörgés szerelem ellen), az iskolai (Olvasónapló), a hivatalos, a politikai (Agglegény esti védőbeszéde avagy reflexió a közösségi társadalom alakulásáról; Dialektika), az epigramma-szerűen aforisztikus (Hajnali villamoson; A haza; Kérdések), továbbá a közösségi vizualitásra alapozó (Fotó; Zoo, avagy egy házasságkötő terem freskói) vers. A közéletiséget integráló személyesség révén válik vershőse egy tisztább világ igényeit kifejező és a rendszert támadó alakká. Ez az egyszerre valós életszituációkból és szereppé erősített vágyakból szóló hang teszi Ladányi műveit jellegzetesen egyénivé, és ez különbözteti meg mind a – nyíltan vagy rejtjelesebb nyelven – nála radikálisabban lázadó, mind a vélt népérdeket a pártos szocialista költészet keretei között kifejezni törekvő kortársaktól.

A tisztaság és egy jobb élet iránti vágyakozás a költő korát, élethelyzeteit és saját sorsát is folyamatosan profanizáló szűrőkön át szólaltatja meg. A rendszer álságosságának – a komikumhoz, a groteszkhez és az abszurdhoz vezető – lefokozása, földre rántó deheroizálása adja művei alapvonásait. A hazugsággal (Dalocska), a nemzet becsapásával (Dialektika) átitatott rendszerben a család (Idill), a szerelem (Mint ki zsebeket kutat át) és a szabad emberi személyiség (Mostanában, Küldetés) is önmaga torzképeit teremti meg. Erre a gúnyolt, ironizált s olykor részvéttel is szemlélt csődhalomra a külső világból a megváltás fénye alig vetődik már (Megváltás-ügy). Ladányi művei pusztuló, züllő kisvilágáról számos fájdalmasan pontos szociografikus megfigyelést is magukba lényegítenek (Fotó; Anno...)

A kötet leghosszabb verskompozíciója a Nézem az utódokat. Ebben egyszerre szólal meg a szerző egykori és jelenkori önmaga és az ifjúságot képviselő hazai beat-nemzedék pozíciójából, s ad leleplező képet a közelmúlt és az adott történelmi idő állapotairól. „A haza szivarzsebe számomra lakhatatlan” (A haza) – írja országáról, ahol „torkig van” „a mesékkel, a legendákkal, az otthontalan honnal” (Madarak vágya), s hazáját keresve már csupa hiánnyal szembesül (Csavargó-dal). Ezért vetődik fel egyre gyakrabban a költői megszólalás értelmének mind sötétebb tónusú keresése, újrafogalmazási kísérlete is. „Családom szétzüllik körülöttem, / kigyúl a ház, amelyben élek, jég veri a tetőt, de / sebaj, elnevezem sorsnak, küldetésnek” (Küldetés). S nem üzen jobb kilátásokat a Mondóka és az Epilógus sem. Ezért lesz maga a költemény is fokozatosan, de menthetetlenül „kétségbeesett kiáltozás”, „rozsdás káromkodás” (Meditáció), „csökönyös, bezárt ajtó” csupán, hogy végül a „csillagok kutyaláncon” (Epilógus) metaforába sűrítse költészetének végkövetkeztetését.

Irodalom

Kartal Zsuzsa, Kitépett tollú szél. Ladányi Mihály versei, Magyar Nemzet, 1974. 06. 02.

Szilágyi Ákos, Kitépett tollú szél, Kritika, 1974. augusztus.

Simor András, Ladányi Mihály. Pályakép az Előtörténet költőjéről, Budapest, 1993, Z-füzetek/52.