súgó szűrés
keresés

Szécsi Margit: Költő a Holdban

alcím
Összegyűjtött versek
Szerző
Szécsi Margit
Kiadás éve
1984
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
502
A szócikk szerzője
Mórocz Gábor

Az 1940-es évek végétől publikáló Szécsi Margit 1984-ben maga állította össze költeményeinek reprezentatív gyűjteményét Költő a Holdban címmel. A kötet alcíme – „Összegyűjtött versek” – magyarázatra szorul, hiszen az „összegyűjtés” jelen esetben nem a lírikus összes, korábban megjelent versének újraközlését jelenti. Ehelyett a „széles merítésű válogatás” elve érvényesül a kötetben, amely a megelőző három évtizedben keletkezett Szécsi-költemények döntő többségét magában foglalja, nem tartalmazza viszont a pályakezdő évek verstermését. A verseskönyv sajátos módon szervezi új egységbe a költő szövegeit. Hol érintetlenül hagyja, hol viszont széttöri a lírikus korábbi köteteiben megformálódott kompozíciókat. Az előbbit valószínűsíti a verseskönyvnek az a feltűnő szerkezeti sajátossága, hogy tíz nagyobb egységének címei közül nyolc egyúttal kötetcím is (Angyalok strandja; Páva a tűzfalon; A trombitákat összesöprik; Új Heraldika; A madaras mérleg; Szent Búborék; Birodalom; A rózsaszínű dzsip). Valójában ezeknek az egységeknek sem mindegyike feleltethető meg teljes mértékben a már meglévő kötetkompozícióknak. Az utóbbi – a de- és rekontextualizáció – egyértelmű példája, hogy az 1969-es A nagy virágvágó gép versanyaga két külön – ráadásul nem is egymást követő – blokkba kerül, amelyek címe: Három mese, illetve Papírkorona. A Három mesében ráadásul egy olyan, elbeszélő költemény jellegű hosszúvers is szerepel (Eszem a gesztenyét), amely A nagy virágvágó gép c. kötetben nem található meg.

A Költő a Holdban legtöbb darabja a – nem ritkán próteuszi vonásokkal gazdagított – alanyi indíttatású költészet kategóriájához sorolható. A verseskönyvben a pozitív értéktartalmú önstilizálás legkülönbözőbb alakváltozatai sorjáznak egymás után. Szécsi nem retten vissza a lírai én kozmikus távlatú túldimenzionálásától, szakralizálásától sem (lásd: „az én lelkem a Mindenség lelke” – Páva a tűzfalon, illetve: „Úgy néztem magamra mindig, / ahogy csodára nézni illik” – Úgy néztem). A Madaras mérleg c. egység élén álló Címerben nem kevésbé magabiztos, ám összetettebb, filozofikusabb szubjektumfelfogás körvonalazódik. A költemény erotikus képzeteket keltő metaforája szerint a – külsődleges értelemben véve – hátrányos helyzetű versbeszélő aktív, szabadságával élni tudó lény: kiemelkedő intellektusa, lelki elszántsága és akaratereje révén képes az őt körülvevő világ fölébe kerekedni. Öntudatos hitvallásában az én személyes névmás különös nyomatékot kap: „én hálok a világgal, / nem énvelem ő.” Az önmagát a szubjektum–világ viszony keretei között szemlélő lírai én tehát asszertív hajlamainak kibontakoztatását tekinti „legsajátabb” létlehetőségének. De az önirónia is hangsúlyosan jelen van Szécsi költészetében, amely hatásosan ellenpontozza az önmitizálás gesztusait. Elsősorban retrospektív nézőpontot alkalmazó verseiben fordul elő ez a retorikai-poétikai alakzat, így a késő kamaszkori útkeresését megidéző Papírkoronában („Életemben csak a macska ugyanaz, meg a gyalupad / göndör aranycsiga-forgácsa”), vagy az 1951-es, romantikus indíttatású dunapentelei kalandjára utaló A nyurga Margitban („Pénzt, szerencsét, szeretőt / ő volt, ki mindent el mert érni, / s mert még így is árva volt, / mindezt lapátra felcseréli”). A Költő a Holdban tanúsága alapján Szécsi a népköltészethez, a népies műköltészethez, a városi folklórhoz, a populáris tánczenéhez kapcsolódó szövegek kifejezésmódját, valamint a szimbolista, a klasszikus és az új avantgárd alkotások poétikai megoldásait egyaránt áthasonítja, egyszersmind ötvözni is tudja. E sokhangú költészetet a versformák rendkívüli változatossága jellemzi. A kötetben az összegző igényű, dinamikus – olykor felfokozott, kevéssé arányos szerkezetű, esetenként túlírt –, látomásos, képzuhatagos hosszúversek, rapszódiák, versszatírák, verses felnőttmesék és tézisdrámák fontos szerepet kapnak ugyan, de nem uralják feltétlen érvénnyel a közel félezer oldalas óriáskompozíciót. E költemények közül kiemelkedik az ifjú Kassák rendhagyó hagiográfiájának szánt, többtételes, montázselvű, szimultaneista szemléletű és stílusú Madár-e az denevér, valamint a verseskönyv záródarabja, a zsoltárokat, liturgikus szövegeket parafrazeáló (és profanizáló), fegyelmezettebb felépítésű Piros kabátban. Mindkét alkotás magas szinten használja fel a vizuális költészet eszköztárát, amelybe az akrosztikon éppúgy beleértendő, mint a verzális kiemelések vagy a háromosztatú tördelés.

A Költő a Holdban folyamatosan előtérbe állít retorikai szenzációval nem – vagy csak csekély mértékben – szolgáló, de kristályosabb, letisztultabb, hol rezignált bölcsességet, hol bensőséges életörömöt kifejező epigrammákat, dalokat is. E verscsoport emlékezetes darabja a szabályos haiku terjedelmét mindössze négy szótaggal meghaladó Születtem, amelyben a lírai én ellentmondást nem tűrő kiválasztottságtudata egy szelídebb, a „másik” értékeit elismerni képes öntudat irányába mozdul el. A kisebb formák kitüntetett jelentőségét mutatja annak a szerkesztési elvnek a jelenléte is, hogy a Költő a Holdban hosszabb versblokkjait rövid (négy-, öt-, hat-, nyolc,- kilenc- vagy tizenkét soros), mottószerű gondolattömörítő versek vezetik be. A kötetből nem hiányoznak az alig néhány szóból álló, antipoétikus játékversek sem. Figyelemre méltóak a költő dezillúziós eszmei tendenciákat hordozó anagrammái (Történelem; Társadalom; Birodalom [A morbid ól]). E művek arra utalnak, hogy az alkotói horizontját kiszélesítő Szécsi Margitot erőteljesen foglalkoztatják a nyelvi aleatorikában rejlő poétikai lehetőségek is. A Szécsi-líra hatástörténete szempontjából fontos adalék, hogy a Költő a Holdban  szerzőjének anagrammái felszabadító erővel hatottak a költészetét az ezredfordulón látványosan megújító – többek között közéleti témájú anagrammákkal is kísérletező – Buda Ferencre, aki a nyolcvanas évektől több, jellemzően kultikus hangnemű lírai és publicisztikai alkotásában (Margit a keskeny úton; [Margit, drága Margit, hát vége]; Rendkeresés) fejezte ki fenntartások nélküli tiszteletét egykori mentora iránt.

Irodalom

Bata Imre: Költő a Holdban. Szécsi Margit összegyűjtött versei. Népszabadság, 1984. júl. 28.

Halmai Tamás: Kleopátra aranyhajói(Szécsi Margit-széljegyzetek). Bp., 2020, Cédrus Művészeti Alapítvány.

Olasz Sándor: Külvárosi Antigoné. Szécsi Margit pályaképéhez. Alföld, 1984. 11. sz.

Pomogáts Béla: A moralista látomásai. Szécsi Margit verseiről. Napjaink, 1984. 9. sz.

Rónay László: A költő erkölcse. Szécsi Margit összegyűjtött versei. Magyar Hírlap, 1984. júl. 14.