súgó szűrés
keresés

Kálnoky László: Lángok árnyékában

Szerző
Kálnoky László
Kiadás éve
1970
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
109
A szócikk szerzője
Sturm László

Az 1912-ben született költőnek a Lángok árnyékában még csak a harmadik verseskötete. A kortársak néhány (sokan mindössze egy: a Szanatóriumi elégia) nagy vers jelentős, de nem elsőrangú szerzőjeként tartották számon. Főleg mint műfordítót méltányolták. A Lángok árnyékában viszont meghozza az egyértelmű elismerést. Vas István szerint „a kivételes, nagy verskötetek közül való”. Hasonlóan fogalmaz Gömöri György is: „az utóbbi évek egyik legkülönösebb s egyben legérettebb verseskötete”. A De profundis című költemény pedig – amelynek „képei nemcsak politikai asszociációkat keltenek, hanem a civilizációs túlinformáltság csömörét is jelzik” (Csűrös) – elnyerte az év kiemelkedő versét jutalmazó Graves-díjat.

Kálnokyra itt is a korábbi létpesszimizmus a jellemző, de fordulópont is a könyv, amely egy évtizeddel későbbi, még nyilvánvalóbb, a kritikát még inkább meglepő új fordulópontot alapoz meg. Miben több ez a kötet, mint a korábbi kettő? Az első két kötetben a reménytelenség gyakran tehetetlen panaszként kapott kifejezést. Itt megjelennek az ellenállás, az aktivitás gesztusai. Igaz, ezek sem mutatnak igazi kiutat. Csupán erőt adnak egy „föl nem adható s meg nem nyerhető” harchoz (Kerüllek már…). Ám lehetővé teszik a helyzet árnyaltabb megítélését, sokoldalúbb megközelítését.

Az ellenállás legnemesebb lehetőségét talán a kötet egyik emblematikus verse, a Hamlet elkallódott monológja fogalmazza meg: „Üzletelésetekben semmi részem. / Szabadon fogok meghalni, s ha már / ellenfél nem lehettem, el nem állok / cinkosotoknak…” Ugyanezt a szerzésközpontú világot utasítja el a kötetzáró Walpurgis éj, amely a könyvön végighúzódó egyik motívumnak, a maszkok lefoszlásának is a zárópontja. A hatalomnak való ellenszegülés, az áldozatokkal való azonosulás többször megidézi Prométeusz alakját. Erre is a Hamlet-vers az egyik legjobb példa. De ugyancsak az ellenállás elferdült formájaként foghatjuk fel a hírnév kedvéért az epheszoszi templomot hajdan felgyújtó Hérosztratoszt. Az ő monológja azt érzékelteti, hogy az ilyen torz tettet kihívó közeg maga is felelős: „hibbanterényű jámborok”-ból áll. Ezeken kívül még több lehetőséget pendít meg Kálnoky, melyek a földi életet elviselhetőbbé, talán értelmesebbé tehetik. Esetleg van visszatérés a régiek hősiességéhez: „hogy még egyszer hallhassuk hőskorunk / naiv csataképeinek / iszap-csendbe süllyedő zaját” (Levegőért kapkodva). Esély lehet a korlátok pontosabb megismerése: „s késpengeélességű éjszakában / botorkálsz, hogy megtapogasd / a zsákutca végén a falat” (Zsákutca). A kötetvégi szatirikus versek sorozata pedig egyenesen támadó indulatot jelez.

A világ és az ember érintkezési pontjainak a megsokszorozódása megeleveníti a hagyományt. Nyílt és rejtett utalások sora bukkan föl a szövegekben. Trakl éppúgy beilleszthető világába, mint Shakespeare, Goethe, Csontváry, Babits, Radnóti, Pilinszky és még sokan mások.

Kálnoky a Lángok árnyékában kötet verseiben az egyénit archetipikussá mélyíti. „Létállapotokat tematizálnak ezek a versek, szerzőjük kilép az önéletrajziság és az antropocentrikus elfogultság világából” (Csűrös). Ezáltal a versek jellege is átalakul: „Nem filozofál már, mint olykor az előző kötetekben, hanem a látomásból bontja ki a gondolatot. Maga a szentencia sem csupán az intellektushoz szól: szójáték, zeneiség, alliteráció, festőiség jellemzi” (Alföldy).

A versek gyakran idézik az éjszakát, az őszt. A vízbe süllyedt múlt ismétlődő képzete pedig Atlantiszt. De nem csak ezért érzünk a művek többségében valami sötét áramlást. Mágikus jellegű világ ez, ahol minden megszemélyesülhet és átváltozhat valami másba. Hol egymásba alakulva, hol csak értelmetlenül egymás mellé sodorva keveredik itt létező és nemlétező, mozgó és mozdulatlan, élet és halál, konkrét és elvont, egyetemes és egyedi. Az Egy városhoz, a kötet első verse emblematikusan ragadja meg az atmoszférát: „A vicinálisvágány és a várrom, / mint víz alól, mindegyre felmerül, / oly egyszeri s tűnékeny, mint az álom, / de éles elviselhetetlenül”. Ezek a fel nem oldott, de el-eltüntetett ellentétek keresik a maguk kifejeződését a képekben, amelyek jellemzően morbidok, groteszkek, abszurdak, olykor horrorisztikusak. Összetettségükben a versek sokértelművé, példázatossá sűrűsödnek. A kapu például az elpusztult sivatagi város romjaiban a költői életmű sorsát is megragadja. A vár a történelmi mintában az elmúlással szembeni személyes hősiesség esélyét villantja föl. (Ihletében rokon Vas István Branyiszkójának és előképe, egyben méltó társa Kányádi Krónikás énekének.)

A folyó gyakori motívum. Megidézi az időt és annak hérakleitoszi visszahozhatatlanságát. A kiteljesedni nem tudó időben a létezés emberen is túlcsapó alapélménye a fuldoklás (a tüdőbeteg Kálnoky számára egyben életrajzi mozzanat is): „majd lenyomja az aggastyántanyák / füstjét a fuldokló mezőkre” (Az ősz); „Mint hogyha hánykódó bárkában ülnék, / s körém a fuldoklók sereglenének” (Hamlet elkallódott monológja).

A kötet tudatos szerkesztés eredménye. A Múlt című ciklus az emlékeket eleveníti meg, az emlékezés természetrajzát vizsgálja, a Lángok árnyékában ciklus a harc lehetőségeit próbálgatja, az utolsó, Kancsal világ címűt pedig a szatirikus hang uralja. (A későbbi, gyűjteményes kötetekben az eredetileg műfordításkönyve lezárásaként megjelent nagysikerű Shakespeare-paródia, a XIX. Henrik került a Lángok árnyékában végére.) Az egyes verseket nem csak a motívumláncok kötik össze, hanem gyakran szorosabban is illeszkednek egymáshoz: „Jól láthatók a kapcsolódások az olyan, egymás mellé került darabok között, mint az Egy városhoz és a Gyermekkor; a Lányarc és a Pusztuló arc; a Kettősség és a Futószalagon; a Várakozás és A távozó; az ars poetica-szerű Amit az ember a földön tehet és a Kassák Lajoshoz írott Tanulmányfej; ikerversként fogható fel a Nyári kert és a Csalogányok […] és groteszk pendant-ja egymásnak a Hérosztratosz meg a Hamlet-vers is – és így tovább” (Alföldy).

Irodalom

Alföldy Jenő, Kálnoky László, Budapest, 1977, Akadémiai Kiadó.

Csűrös Miklós, Pokoljárás és bohóctréfa, Budapest, 1988, Magvető Kiadó.

Fülöp László, Kálnoky László lírája = Uő., Élő költészet, Budapest, 1976, Magvető Kiadó.

Gömöri György, Bizarr valóság, otthonos kísértetek = Alföldy Jenő (szerk.), Menekülő szív. Kálnoky László emlékezete, Budapest, 2000, Nap Kiadó.

Vas István, Gyógyító pesszimizmus = Uő., Az ismeretlen isten, Budapest, 1974, Szépirodalmi Kiadó.