súgó szűrés
keresés

Örkény István: Macskajáték

Szerző
Örkény István
Kiadás éve
1966
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
92
A szócikk szerzője
Thimár Attila

Örkény műveiben igyekszik az elesetteknek és kiszolgáltatottaknak támaszt, védelmet nyújtani. Vagy az abszurd humorral gúnyolja ki az elnyomókat, vagy a kiszolgáltatott helyzetben élők iránti megértő iróniát alkalmazza. A Macskajátékban ez utóbbi történik.

A kisregény törzsét Orbánné (Erzsike) és testvére, Giza, a „Szkalla-lányok” levelei és telefonbeszélgetései adják. A legelső lapoktól kezdve ebbe a magánszférába vonja be az olvasót a szerző, hogy lépésenként egyre több részletet mutasson be a két testvér életéből, akár azok intim vonatkozásaiból is. E kapcsolatnak a jelenbeli (1960-as évek vége) és történeti vetülete is előkerül, hiszen a sajátos párbeszédeik egyik szála gyermek- és fiatalkorukhoz kapcsolódik. Ennek vezérmotívuma (voltaképpen egész történetüknek) egy fénykép, amelyen mindketten domboldalról szaladnak lefelé, de a kép helyszínének környezete nem látszik, s ezért különféle helyzetekben különbözőképpen emlékeznek vissza rá. Vitatkoznak azon, hogy apjuk éppen a vörösöktől vagy a fehérektől érkezik-e haza, miközben elébe szaladnak, és a katonák sebezték-e halálra, vagy öngyilkos lett. A kisregény kijátssza a kétféle nézőpontból adódó lehetőséget, folyamatosan újraértelmezi a képen látható szituációt, miközben a két testvér kapcsolata folyamatosan változik (veszekednek és kibékülnek). Ez az időbeli hosszmetszet Magyarország történetét mutatja be az 1910-es évektől a hatvanas évek végéig. A két idős nő alakjában nemcsak két eltérő személyiség konfliktusának mélységeit ábrázolja Örkény, hanem a két világrend, a szabad, nyugati és a szocialista diktatúra által meghatározott keleti világ embereiben kialakult önszemléleti különbségeket is.

A mű középpontjában Orbánné sorsának különös tragédiája áll, az epikai cselekmény körülötte szerveződik. A történések több nézőpontú bemutatását teszik lehetővé folyamatos társalgása nővérével, a nyugatra disszidált Gizával, valamint a mű második felében egyre több levélíró (Ilus, Orbánné lánya és Orbánné a szomszédnője, Egérke) leveleinek megmutatása. A lassan kitáguló epikai térben egyre több részlet tárul fel Orbánné életéből. E módszer segítségével válnak árnyaltabbá a hatvankét éves, mégis kamaszként szerelmes nő életének szokatlan fordulatai.

Orbánné személyes sorsában nemcsak az idősödő asszony életének melankolikus tragédiája jelenik meg, hanem a kor és a korabeli társadalompolitika éles kritikája is. („Az ember hozzákopik a körülményeihez. Akit semmibe vesznek, semmivé válik.”) Nővére, Giza, aki disszidált, és akiről fia gondoskodik idős napjaiban Garmisch-Partenkirchenben, a magyar valóságtól elszakadt bajor arisztokratikus világban könnyen képviseli a hagyományos polgári világszemlélet elveit: „Nincs olyan macska a világon, amelyért én hanyag öltözékben szaladgálnék az utcán.” Orbánné viszont éppen ennek az életmódnak és szemléletnek magyarországi ellehetetlenülését veti fel: „Ne hidd, hogy buta büszkeségből utasítom vissza a te ruhacsomagjaidat, én azért nem kérek belőlük, mert inkább rontanak, mint javítanak a helyzetemen. De nemcsak a ruháid nem illenek az én körülményeim közé, hanem a nézeteid sem.” A mű csúcspontját jelentő, legélesebb indulatú telefonbeszélgetés végén elhangzik a menni vagy maradni örök dilemmáját firtató testvéri kérdés („akkor miért nem jössz?”), majd a válasz Orbánné szájából: „Mert itt akarok felfordulni, Gizám.”

A kötet mottójában kiemelte az író, hogy amit fiatalkorban természetesnek veszünk, az idősebb korban meglehetősen visszásnak tetszik: „ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon nevetünk”. Orbánné romantikus, de a valóságban immár csak áttételesen, a főzésen keresztül megélhető szerelme az elhízott operaénekes Csermlényi Viktor irányában egyszerre komikus és tragikus. „Az a fajta ember, akinek egy élet kevés. Ő az élet teljességét akarja magának kiharcolni. Hős, méghozzá tragikus hős, de, tejcsarnoki méretekben” – mondta nőalakjáról az író. A „tejcsarnoki méret” a korabeli magyar valóság számunkra ismerős, de egyben abszurd világát jelenti. A mű záró epizódjában Orbánné öngyilkossági kísérlete ebben a kettős helyzetben értelmezhető, pontosabban ezért nem vehető komolyan, s ezért következhet vidám és a feloldás hangulatát sugárzó zárás a műben. A váratlanul megérkező Gizával a macskajáték-fogalom jelentését beszélik meg. A macskajáték, a macskák nyávogását utánzó viccelődés az, ami segít felülemelkedni a hétköznapok szorító kisszerűségén, a kilátástalan sorsok tragiko-komikus fordulatain.

A mű először kisregény formában jelent meg, s ezután dolgozta át színdarabbá Örkény István (első bemutató: Szolnoki Szigligeti Színház, 1971 január 15.). A színpadon, különféle rendezésekben előadott darab azóta is népszerű a hazai közönség körében, az árnyaltan kidolgozott karakterek nagy szerepjátékra adnak lehetőséget a színészeknek. Mind a regénynek, mind a színpadi változatnak olyan erős a kötődése a Kádár-rendszer magyar valóságához, hogy elsősorban Magyarországon értik meg igazán a műben húzódó konfliktusokat és az abszurd humort, noha sok nyelvre lefordították. „Minél messzebb megyünk Magyarországról, annál kevesebb szűrődik át a tartalomból, amiért ezt a darabot megírtam” – fogalmazott Örkény. A kisregényből Makk Károly rendezett filmet 1972-ben.

Irodalom

Bodnár György, Jeruzsálem hercegnője, Kritika, 1966/12.

Almási Miklós, Örkénytől Örkényig, Kortárs, 1974/2.

Nádas Péter és MészölyMiklós, Örkény Istvánról (két rádióbeszélgetés), Jelenkor 1995/4.

Szirák Péter, A távbeszélés szenvedélye (A Macskajáték regény- és drámaváltozata), Alföld 2008/1.