súgó szűrés
keresés

Majoros Sándor: Meghalni Vukovárnál

Szerző
Majoros Sándor
Kiadás éve
2003
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Timp Kiadó
Oldalszám
159
A szócikk szerzője
Nagy Gábor

Majoros Sándor első novelláskötetét még az újvidéki Forum Könyvkiadó adta ki (A visszhangkísérlet, 1989). Majoros a délszláv háború miatt 1991-ben Budapestre települt. További három novelláskötet után jelent meg 2003-ban Meghalni Vukovárnál című regénye, amely részben ennek az áttelepülésnek a fikcionált története. Kontra Ferenc Gyilkosság a joghurt miatt (1998) novellái és Hász Róbert Végvár (2001) című regénye mellett az elsők között reagál a délszláv háború kataklizmájára.

A cím esszenciális sűrítménye a történetnek. Az első szó: kihullás térből és időből, az elbeszélhető történetek végpontja. A második szó: baljós helymeghatározás, a kilencvenes években a kizökkent idő tere, metonimikusan a Balkán, a háború asszociációjával.

Erős felütéssel indul a regény: „Harmincöt éves múltam, s még nem öltem embert.” A kapcsolatos mellérendelés mögött egy elhallgatott ellentétes alárendelés rejlik: ’Harmincöt éves múltam (már), s (ennek ellenére) még nem öltem embert.’ Ott visszhangzik ebben a mondatban a cím főnévi igeneve is, de már ezzel a kiegészítéssel: ’(erőszakos halállal) meghalni Vukovárnál’. A tyúkvágás, disznóölés naturális részletezése ellenére is ártalmatlannak minősülnek utólag ezek a békebeli tevékenységek a regény vezérmotívumához képest: a lefejezett nőt megbecstelenítő katonák minduntalan visszatérő látomása annak a metaforája, hogyan veszi át a hétköznapok felett a brutalitás az uralmat.

A Budapestre menekülés metaforikusan profán mennybemenetelként jelenik meg a szövegben: „Szabadkától egészen a Keleti pályaudvarig egyfolytában emelkednek a sínek: minden talpfa egy-egy fok az ég aljához támasztott, végtelenül hosszú lajtorján. És ott, a legtetején, abban a szikrázó fehérségben rejtőzködik Budapest.” Ez azonban rögtön illúzióként lepleződik le. Budapest nem jelenthet megváltást, hiszen az Ivo Andrics expressz viszi az utasokat. Andrić Híd a Drinán című regénye a soknemzetiségű Balkán első világháborúba sodródásával zárul.

A kettős regénytér határozza meg a mű időszerkezetét is. Az olvasói érdeklődést mindvégig ébren tartja az idősíkok és terek gyors váltakozása; a Budapestre érkező magyar menekült emlékei a Balkán még békés téridejébe vezetnek, álmai, képzelgései a háborús Balkánra viszik, jelene pedig, útkeresése, egy élet újrakezdése – valójában pedig a múlt utáni, a balkáni események értelmezéséért folytatott hajsza – Magyarországon, a fővárosban zajlik. Sőt a fordított értelmezés lehetősége is adott: lehet, hogy az egész budapesti jelenetsor fikció, képzelgés, a hős Vukovárnál, súlyos sebesülten, mozdulni képtelenül, életének bejárt és be nem járt válaszútjain töprengve fekszik a hátán...

A nem kevés odafigyeléssel Mohácsi Andrásként azonosítható én-elbeszélő budapesti lélekvezetője egy lány, Vína, meg az öreg kalapos. Közben szaporodnak körülötte a rejtélyek, minden benyomás csalóka és gyanús. „A háború lényegét a bizonytalanság adja” – olvashatjuk is egy helyütt, önértelmező érvénnyel.

Vannak rejtélyek, csodás jelek, amelyek a regény alapmotívumai közé tartoznak; funkcionálisan és szemantikailag is többértékű metaforák ezek: a bizonytalanság, az erőszak, a tévelygés, a háború metaforái. A mágikus jelek, talizmánok útvesztőbe vezetik a hőst. A metróaluljáróban talált érmétől hiába próbál Mohácsi szabadulni. A háborúban magával hurcolt Uliks (James Joyce Ulyssesének horvát fordítása) lapjai közt talált képeslap bélyegzője egy hónappal későbbi keltezésű. A laktanyai autójavító-műhely vezetőjének, az öreg Dúlénak kétes eredetű, feltehetően az autók meggyilkolt horvát tulajdonosaitól származó láncai pedig a vezérmotívummá emelt erőszak nyomai.

Ám a Meghalni Vukovárnál legfontosabb, egyszerre referenciális és önértelmező motívuma a menekülés. A menekülés a szülők nemzedékének alaptapasztalataként íródik a szövegbe. Ahogy a Tamási Áron-idézet kifordítása fogalmaz: „azért vagyunk a világon, hogy valahol meneküljünk benne”.

A regény vége felé a kalapos levezeti a hőst egy pincébe, Mohácsi cetlijének számkódjával nyitva ki az ajtót. A számokat – 1, 9, 5, 6, 7, 2, 7 – összeolvasva a hős születési idejét kapjuk: „Amikor világra jöttél, megkaptad a saját, kiporciózott haláladagodat.” A pincéből a gyárudvarra vezet az út, ahol Mohácsi az öreg Dúlét ölte meg, a holttestek kirablóját. S bár e szöveghely Borges Az Alef című novellájának felidézésével indul (az Alef „a világmindenség egy olyan pontja, amelyben a világmindenség minden pontja megtalálható”, hangzik a borgesi önmetafora), egyik megoldásként elfogadhatjuk az itt kínálkozó értelmezést, miszerint Dúlé és az öreg kalapos ugyanaz a személy: „És most mi legyen? Bebújok alá, maga meg rám engedi a hébért” – hangzik az öreg kalapos válasza. Mintha odaát, a túlvilágon, vagy az álmok („drógás” képzelgések?) világában is csak a bűneink volnának ismételhetők, újraélhetők.

Majoros regényében és a katonáskodáshoz illően drasztikus, vaskos nyelvi elemek jól megférnek a a humoros jelenetezéssel és a némileg megemelt, a népi gondolkodásmódra, szófűzésre emlékeztetően poétikus narrációval.

A mágikus realizmus latin-amerikai változata láthatóan hatott rá, a hazaiak közül az Ez a nap a miénk Gion Nándora áll hozzá a legközelebb. A regény önértelmező gesztusai gyakran szövegidézetekhez kapcsolódnak, Wellstől Huxleyn át a Száz év magány Márquezéig, Radnóti razglednicájáig és tovább. A mű ezzel hangsúlyozza saját fiktív, megalkotott voltát, mintegy eltávolítva magától a háború és menekülés naturális borzalmát.

A regény záró képében a hős és Vína sétálnak Budapesten: ahonnan egyszer továbbállnak, az a városrész eltűnik. „Addig farigcsálhatom a várost, amíg egyetlen fülke vagy netán kőkocka marad belőle, és ha ez bekövetkezik, leléphetek róla a semmibe?” A hős kérdése súlyos vád is: a háború otthontalanná teszi az embert, minden menedéket lerombol. A Meghalni Vukovárnál anekdotikus és játékos beszédmódja mögül keserű tapasztalat és létértelmezés sejlik föl, az olvasót is minduntalan menekülésre késztetve a különböző téridők és értelmezési lehetőségek között.

Irodalom

Nagy Gábor: Menekülés a történelem elől (Majoros Sándor: Meghalni Vukovárnál), Magyar Napló, 2004/5. = Uő: Az értelmezésig és tovább, Budapest, 2009, Magyar Napló Kiadó.

Varga István: Megszabadulni Vukovártól, Chttp://www.zetna.org/zek/folyoiratok/82/varga1.html