súgó szűrés
keresés

Szervác József: Mi fájna?

Szerző
Szervác József
Kiadás éve
1987
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
100
A szócikk szerzője
Tóth László

Valamiképp minden nemzedék a lázadás nemzedéke; így az 1970–1980-as évek fordulóján, az 1980-as évek első felében fellépő – Zalán Tibor, Tóth Erzsébet, Parti Nagy Lajos s mások nevével fémjelezhető – „arctalan nemzedéknek” is a korábbiaktól eltérő elképzelései voltak irodalomról, irodalmi életről, közéleti szerepvállalásról. Közülük is Szervác József fordult szembe költészetében talán a leghevesebben kora közállapotaival. Különállását azzal is jelezve, hogy nem kívánt értelmiségi pályára lépni, szakmunkásként érkezett az irodalomba, s outsiderségét mindvégig tudatosan vállalta. Huszonegy éves, amikor verseit az Élet és Irodalomban Nagy László bemutatta („lehetőségei veszélyesen szépek” – jegyezte meg róla), első kötete huszonnyolc évesen jelent meg (Szavak hazáig, 1980, benne a Már szinte múlt időben kimagasló nemzedéki versszociográfiájával), melyet újabb hét esztendő múlva követett a Mi fájna? S noha negyvenkilenc éves korában bekövetkezett haláláig még további három könyve jelent meg, Szervác életművének csúcsát ezzel a kötetével érte el.

Szervác Mi fájna? című verseskötetét talán az abból a feloldhatatlan ellentmondásból fakadó feszültség jellemzi leginkább, mely a verseiben megjelenített világ riasztó, már-már taszító valósága s e lírai darabok hagyományos versfelfogása, a klasszikus líra- és szépségeszményhez igazodása, képeinek, megoldásainak cizelláltsága között jelentkezik. Másfelől a már egyik korai versében a „Beállok / magam fölé tetőnek” magatartásával jelzett sorsvállaló, az eleve elrendeltetést mégis elutasító poézis az övé, mely még hisz a metaforák erejében, a szavak zeneiségének, a versbeszéd megemeltségének jelentésképző, illetve jelentésmódosító szerepében. Eszményeiben azonban – élete vége felé mindinkább – csalatkozott a költő, s az ebből fakadó düh egyre jobban szétdúlja versei belső harmóniáját. A Mi fájna? verseinek koherenciája a formai megjelenés és a belső világ közötti feszültség ellenére is sértetlen. Igaz, opusaiból kitűnik, kik voltak a tanítómesterei: ahogy verseiből helyenként kihallani Ady Endre hangját, s ahogy képei másutt Radnóti leheletfinom metaforáira emlékeztetnek, s ahogy József Attila is elhagyhatatlanul azonosítható mintaképei között Nagy László jelenlétét is jól érzékelni. Nem véletlenül utalhattak például többen is a költő verseivel kapcsolatban „a Nagy László-i örökség […] színvonalas vállalására” (Keresztury Tibor), s nevezhették őt „a Nagy László utáni küldetéses költészet […] képviselőjének” (Karádi Zsolt).

Magánköltemények közösségi gondokkal, társadalmi feszültségekkel – talán leginkább így jellemezhető a Mi fájna? lírája. Szervác versei, versvallomásai néha a durvaságig, trágárságig, nyersességig szókimondók (mint a Között című ciklusának egyik-másik kíméletlenül őszinte darabja): „pokolra szállt kölyökkorát” panaszolja, „Dalhatatlanná dúlt világát” leginkább Isten hiánya jellemzi („Tegnap meghalt bennem az Isten”); eredeti, nemegyszer meghökkentő képzettársításai, szókapcsolatai a nyelv legmélyebb összefüggéseit, sejtéseit/sejtelmeit tárják fel, legrejtettebb zugaiba világítanak be (Ágh István beszél vele kapcsolatban a költői nyelvről mint alkotásról, továbbá nyelvi avantgárdról. Nemritkán riasztó keménységű, visszataszító őszinteségű szerelmi énekei, átoknak is beillő vallomásai egy ősi, pogány, a külső szemlélő számára nehezen megközelíthető, ám őszinteségükben, megszenvedettségükben egy pillanatig sem kétségbe vonható rítusokba kódolt világot idéznek. Keresztury Tibor úgy látja, hogy Szervác „magával ragadó nyelvi-gondolati sodrásával” s a „jelentős művészi minőség öntörvényűségével […] A pusztulás, a halál, a temetés állandó képzetével […] a megvetettség, a széthullás, az erkölcsi züllés létközegét” festve „az eltékozolt életerők, megbicsaklott hitek” megjelenítőjeként lép elénk. Kötetében ennek megfelelően „kis koraszülött népekről” beszél, „laktató vadonról”, „hazányi járókáról” (Mi fájna?), „internált történelemről” vall, „nagykorúsításáért” könyörög (Följegyzés), hazája elvesz(t)ett/elvett múltját perli vissza (Ima), a jövőből való száműzetését deklarálja (Csak engedelmet), s állandó idegenségérzetét demonstrálja („idegenek szólítanak / idegen anyanyelvemen” a Szerelmes versben), kölyökkora a pokolban (1985. augusztus 18….), férfikora rossz tévedés (Kölyökkorom szerelmei)… Helyenkénti publicisztikai hevülete szociográfiai pontossággal társul, önelemző versei elevenbe vágnak. Felülstilizált átkokat halmozó ráolvasóinak azonban megtaláljuk mintegy a pandant-ját is a kötetzáró, dísztelen prózában megszólaló, nagyapját megidéző Történelmi tanulmányát. De kiemelendő e tekintetben az Azt mondod… ki-kihagyó lélegzetű, meg-megakadó mozaikverse, mely jelezi, hogy más, értelmező-elemző narratívákra is fogékony, csak a benne felgyülemlett indulatok minduntalan másfelé sodorják. Ugyanígy a kötet egy további hangfekvését kínálja versbéli hadikrónikásának ironikus-szarkasztikus számvetése a történelemmel (A hadikrónikás töprengései). S mindez a Mi fájna? kötetben akkor is maradandó értékeket jelent, ha poétikája később „a kisiklás, a fölbomlás sorsára jutott” is (Soltész Márton).

Irodalom

Karádi Zsolt, Szervác József: Előszó, Kortárs, 1995/6.

Keresztury Tibor, „Élünk ítélet s amnesztia nélkül“ –  Szervác József: Mi fájna?, Jelenkor, 1987/3.

Nagy László, Új hang. Szervác József versei elé, Élet és Irodalom, 1973. április 21.

Pécsi Györgyi, Hová haza? És haza hová? Szervác Józsefről = Uő., Írások és olvasások, Vasszilvágy, 2011, Magyar Nyugat Könyvkiadó.

Soltész Márton, „Én anya voltam és fiú és magzat egy halott anyában.“ Szervác József lírai önfelszámolása, Parnasszus, 2012/Nyár.