Herceg János: Módosulások

Menni vagy maradni? – ez a kérdés foglalkoztatja Herceg János regényének szereplőit. A semleges érzelmi töltésű cím nem árul el sokat tárgyáról, értelmezéséhez a szövegben találjuk meg a kulcsot: a módosulások a történelmi fordulópontok, a határváltozások, a rendszerváltások, amelyek hatására megváltozik az emberek, a közösségek élete. A változás nem törésszerűen, hirtelen következik be, hanem lassan, több éven át tartó folyamatként. Az elbeszélő nem minősíti a változásokat, nem is kutatja az okait, csupán rögzíti a tényeket, és leírja következményeit. A regény két nagyarányú módosulás: az első és a második világháborút követő sorsfordító átrendeződés köré szerveződik, amelyek során birodalmak hullottak szét, és új államalakulatok jöttek létre, megindult a lakosság kétirányú migrációja, sokan elvándoroltak, míg mások hazatértek. A módosulások arra kényszerítik az embereket, hogy hovatartozás-tudatukat újragondolják; próbára teszik az új helyzethez való alkalmazkodási képességüket. El kell-e hagyni otthonukat, mi történik azokkal, akik elmennek, és hogyan találják föl magukat az érkezők? – a huszadik század első felében az egykori Bács-Bodrog vármegye székhelyének, Zombornak ezek lesznek a legfőbb, állandósuló kérdései generációkon keresztül.

Herceg János elsősorban személyes emlékezetére hagyatkozik, regénye önéletrajzi jellegű, gyermek- és ifjúkorát eleveníti fel. Ugyanakkor a kulturális emlékezetet is folyamatosan működteti: egy mozgásban levő, alakuló, de mindenekelőtt heterogén, sokszínű város átalakulásának történetét írja. Nem saját személye válik a történet központi figurájává, szereplői egyenrangúak. Mintha sorra egy művelődéstörténeti vagy helytörténeti kézikönyv lapjairól léptek volna elő, megelevenednek a huszadik század eleji város meghatározó szereplői, Zombor híres szülöttei irodalmi alakokként ugyanazokon az utcákon bolyonganak, ahol a kisemberek. A Módosulások cselekménye csak annyira van megkomponálva, amennyire az emlékezés lehetővé teszi a szilárd eseményvezetést, többnyire azonban az írói figyelem időn és korokon átlépve csapong, fellazítva a regény szerkezetét. A Módosulások térregényként működik, s ez meghatározza olvasásmódját, a valósággal való megfeleltetés erőteljesen befolyásolja a befogadást. Az elbeszélő sétál a városban, attól a háztól indul, amelyben született, és végigjárja a város utcáit. Közben megáll egy-egy háznál, elmeséli a történetüket. A szegényparasztok negyedéből a módosabb iparosházak érintésével jut el a könyvtárig, a kaszinóig, a dalárdáig. Írókról, tanárokról, tisztviselőkről, iparosokról, vidéki különcökről ír, akiknek hóbortjairól fővárosi lapok tudósítanak, és szereplői Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényének is. Megfordult itt Gozsdu Elek, Herman Ottó, Schmitt Jenő Henrik, Nagy István olimpikon birkózó, Veljko Petrović szerb író és még sokan. A regény szereplői feltűnnek és letűnnek az emlékezés logikája szerint; valójában nem az ő személyük a fontos, hiszen a Módosulások főhőse nem más, mint maga a város.

Etnikai körkép is kirajzolódik a regényben: magyarok, svábok, zsidók, szerbek, bunyevácok, sokácok, szlovákok egymás mellett élésének, egymásra hatásának a folyamatába nyerünk betekintést. Az elbeszélő az asszimiláció bonyolult folyamatát a saját családján mutatja be: anyai nagyapjának őse elzászi francia telepesként érkezett a vidékre, ahol sváb környezetben elfelejti anyanyelvét, németre vált; lánya, az író édesanyja pedig „a horvát nyelvnek azt a táji változatát beszélte tökéletesen, amely semmiben sem különbözik a szerbtől. S isten tudja, mit csináltak vele, hogy az otthoni német és a falu horvát nyelvének kettősségét megtartva, mégis a magyart válassza magának mindhalálig”. A könyv a régi időknek kijáró nosztalgiával beszél az együttélés békeéveiről, amikor a boltok kirakatában ott díszeleg a „beszélj államnyelven" felirat, a kereskedő azonban mindenkihez anyanyelvén szól. A boldogság utolsó pillanatát örökítette meg Herceg János a Módosulásokban, amikor a hatalom elnyomja ugyan a népet, az egyszerű emberek lelki integritása azonban még sértetlen, egymás közti viszonyuk is előítélet-mentes, működik a természetes szolidaritás. Az idill mögött azonban felsejlenek a komorabb hangok is. A módosulások következtében megváltozik a hatalmi viszony, a korábban többségben levő magyarság kisebbségi helyzetbe kerül, egyre gyakoribbak lesznek az atrocitások. Egyik éjszaka például eltűnik Zombor szülöttének, Schweidel József aradi vértanúnak a szobra; hamarosan pedig a tűzoltók védőszentjét nézik magyarnak, Szent Flóriánt döntik le a talapzatáról. A Bácsmegyei Napló rekedt hangú rikkancsát egy napon úgy összeverték, hogy attól „fogva némán csúsztatta be az újsá­got a résnyire nyitva hagyott ablakon”; a nacionalista szervezet rendzavarói pedig csaknem minden alkalommal igyekeznek megakadályozni játékukban a műkedvelőket. A módosulás egzisztenciákat tesz tönkre, jelentős értelmiségi életpályákat tör derékba.

Azért is fontos ez a regény, mert kevés író fogalmazta meg ilyen művészi színvonalon a történelmi traumák következményeit. Herceg János mégsem fokozza a sorsábrázolásokat a tragikumig. Derű és harmónia uralja a légkört, akárcsak többi művében. A regény szorosan kötődik a szerző irodalmi szociográfiájához (Változó világban, 1950), visszaemlékezéseihez (Nyíló idő, 1979), valamint helytörténeti esszéihez (Régi dolgainkról, 1993). A Módosulásokban is hatalmas ismeretanyagot görget, miközben anekdoták füzéréből alakul ki az a regényvilág, amely egyetemes létélményként mutatja be a változás élethelyzetét. Amikor a regényért Herceg János megkapta az év legjobb vajdasági könyvéért járó Híd-díjat, a kritika etikai alapállását emelte ki: közelmúltunkból vett történelmi példázat jellegét méltatta, megállapítva, hogy irodalmi minőségével egyenértékű humanista üzenete.