súgó szűrés
keresés

Nemes Nagy Ágnes: Napforduló

Szerző
Nemes Nagy Ágnes
Kiadás éve
1967
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
90
A szócikk szerzője
Horváth Kornélia

A Napforduló Nemes Nagy Ágnes harmadik verseskötete. Felépítését tekintve négy részből áll: a Között, az Énekhangra és az Ekhnáton versciklusokból, valamint a Ház a hegyoldalon című párbeszédes elbeszélő költeményből. A kötet címe jelzi, hogy maga a szerző is egyfajta fordulatként értelmezte eme verseskönyvét. (A napfordulóhoz, valamint a napéjegyenlőséghez fűződő mitikus és népi hiedelmek több versében is visszaköszönnek: ilyen a kötetnyitó Fák, a Fenyő vagy A vihar). A szakirodalom is megerősíti ezt: Nemes Nagy Ágnes költészete egybehangzó vélemények szerint itt nyeri el a kiteljesedését, s jut el az objektív vagy tárgyias líra ama fokára, amely már a „lehető legszemélyesebbről” beszél: „a létezés (és benne az emberi létezés) értelméről.” (Rónay b) Egzisztenciális súlyú líra ez, ahol a lírai beszélő a nemlét fenyegetettségében, a semmivel szemben szólal meg és képviseli az életet.

A tárgyiasság és a személyesség Nemes Nagy-féle értelmezése kérdésében Kabdebó Lóránt szavai iránymutatóak: „Hozzá vagyunk szokva, hogy líránkban a személyiség meghatározásának költői formája is közvetlen kapcsolatot tart a külvilággal, az életrajzi és társadalmi meghatározókkal. […] Nemes Nagy […] egy másfajta viszonyítást, a személyiség meghatározásának egy nálunk kevéssé alkalmazott módszerét alakította ki”. (Kabdebó)

Ez az ún. objektív lírai beszédmódban megnyilvánuló létfelfogás az élő, eleven anyaghoz kötődik, amelyet a költészet a szóval és a szóból épített költői képekkel fejez ki és hoz létre. S szavait mértékbe, azaz versmértékbe (a versritmus szervezett formájába) rendezi: a versmérték pedig az élet, a létezés mértéke és rendje is lesz Nemes Nagynál. Hogy ez a költő számára folyamatos egzisztenciális küzdelmet jelent, arról jól tanúskodik a ~ kötet A formátlan című verse: „A formátlan, a véghetetlen. / Belepusztulok, míg mondatomat / a végtelenből elrekesztem. / Homokkal egy vödörnyi óceánt / kerítek el a semmi ellen. / Ez a viszonylagos öröklét / ép ésszel elviselhetetlen.”

Az élő anyag ilyetén felfokozott egzisztenciális és szemantikai értelmezése ugyanakkor e tekintetben erősen meg is különbözteti a két talán legjelentősebb „újholdas” költő, Nemes Nagy és Pilinszky írói szemléletmódját és lírai-versnyelvi beszédalakítását. Míg az előbbi az objektív, hermetikus költészetnek kifejezetten a tárgyakhoz kötött, az élet dolgait a maguk tapintható anyagszerűségét kiemelő válfaját valósítja meg (Rónay a), addig az utóbbi a tárgyakkal/dolgokkal nagyon is elvont, metafizikai, már-már transzcendentális perspektívában „él” a maga költői szavaiban.

Az eleven anyag Nemes Nagy-féle elgondolása erősen kapcsolódik a mitikus hagyományhoz, amely a dologban/tárgyban mindig isteni lényeget lát. Épp ezért lesz Nemes Nagy költészete „mítoszkereső és mítoszteremtő [de] (nem mítoszreprodukáló) líra.” (Rónay b). S emiatt válhat Nemes Nagy munkásságában visszatérő motívummá a kő, a fém és fa: ezek az anyagok az ős- és az ókorban is kitüntetett szerepűek, mert ezekből készítik az „isteneket”. Ám az elkészített „szobrok” vagy „képek” sosem pusztán az istenek ábrázolásainak szerepét töltik be, hanem ők az istenek maguk, az isteneket teszik jelenvalóvá (Horváth). A Szobrokat vittem című vers e megközelítésből is válik értelmezhetővé, s alighanem innen érthetjük meg a ~ kötet Ekhnáton ciklusának jelentéslehetőségeit is.

Ezzel összefüggésben e lírában nemcsak arról van szó, hogy a dolog/tárgy cselekvő és létező, hanem arról is, hogy a dolog vagy tárgy maga lesz az ember megváltója. Nem „ő” van az embernek alárendelve, hanem ellenkezőleg: az ember szorul rá a tárgyra, a dologra. Erre talán a legszebb példa a Széndioxid című verse: „Csak a növény a tiszta egyedül, / nem ismer kategóriát. / S a bűnös széndioxidot / éjszaka mégis ő cseréli át. / Tisztán ragyog reggel az égi sátor / a tölgyek néma megváltástanától.”

Mint látható, a dolog/tárgy Nemes Nagynál sokszor a növény, vagyis az élő anyag formájában jelenik meg. Legismertebb mintája ennek a fa motívuma, amely életművének számos verscímét alkotja (Diófa; Ecetfa; Tölgy; Éjszakai tölgyfa; Fenyő; Fügefák stb.). A fa emblematikus szerepe Nemes Nagy költészetében egyfelől a mitikus és mesei hagyomány eget és földet összekötő világfájának (ami egyben az életfa, valamint az égi Tejút megfelelője is) képzetéből táplálkozik (vö. a Között című vers három ismert, önálló versszakként elkülönülő, refrénszerű sorával: „Az ég s a föld között.”, „A nap s az éj között.”, „Az ég s az ég között.”). A fa motívumának Nemes Nagy-féle összetett szimbolikáját és metaforikáját azonban legerőteljesebben alighanem a Napforduló kötet első költeményeként, majd az összes további gyűjteményes kötet nyitóverseként szereplő alkotás, a Fák nyilvánítja meg. Itt a tárgyias beszédmód és tárgyias látványszerkezet a mítoszon és a jungi archetípusok elgondolásán keresztül, valamint a költemény nyelvi-poétikai megszerkesztettségének köszönhetően a világ és a személyiség legbensőbb megismeréséig juttatja el az olvasót.

Irodalom

Kabdebó Lóránt, Az önmegváltás útján. (Nemes Nagy Ágnes költészetéről) = Uő., Versek között. Tanulmányok, kritikák, Budapest, 1980, Magvető Kiadó.

Burits Eszter: Lét, mítosz, írás. Nemes Nagy Ágnes Között című versének elemzése = Személyiség és változás, Piliscsaba, 2014, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar.

Rónay György (a), Nemes Nagy Ágnes és az ún. objektív líra, Új Írás, 1971/11.

Rónay György (b), Nemes Nagy Ágnes: Napforduló = Uő., Olvasás közben. Kritikák, Budapest, 1971, Magvető Kiadó.

Horváth Kornélia, Fák, tárgyak, szavak. (Nemes Nagy Ágnes:Fák) = Uő., Tűhegyen. Versértelmezések a későmodernség lírája köréből, Budapest, 2000, Krónika Nova Kiadó.