Vas István: Nehéz szerelem

Vas monumentális, hat kötetből és néhány további, csak folyóiratban megjelent fejezetből álló emlékezésfolyama majdnem ötven éven át íródott. Az elejét 1942–1943-ban írta, de megjelentetni csak 1957-ben sikerült, Elvesztett otthonok címmel. Később ez a mű a Nehéz szerelem elejére került. Eredetileg úgy tervezte, hogy külön kötetekben írja meg élete nagy köreit: a helyszíneket, a megélhetést, a munkát, meggyőződéseit, a politikai-történelmi hátteret, az irodalmat és a szerelmet. Ám amikor több mint egy évtized múlva folytatja az életrajzot – ahogy az előszóban sejteti: az ötvenhatos forradalom hatására, a forradalomban választásai igazolását megtalálva –, félredobja a régi tervet, és az elbeszélést az esszével ötvöző, részletező bemutatással egybefogja a fenti szempontokat. Némi zavart okozhat, hogy a különböző kiadásokban a mű részletei más címet kaptak. A Nehéz szerelem első kötete 1964-ben, a második 1967-ben látott napvilágot, a Mért vijjog a saskeselyű? két kötete már együtt, 1981-ben. Az utóbbit az életműkiadás a Nehéz szerelem harmadik–negyedik köteteként hozza, a cím alól pedig elhagyja „a líra regénye” meghatározást. A sorozat zárásává lett Azután két kötete a szerző halála évében, 1991-ben jelent meg, a tervezett Feloldozás öt elkészült fejezete pedig a Holmiban, 1992-ben. Vas többször beszélt arról, hogy zárásnak azt a jelenetet szánta, amikor 1956. november harmadikán Ottlikkal sétálnak Budapest belvárosában, és megered az eső – bár talán azt is sejtette az idő haladtával, hogy aligha jut el odáig. A cselekmény végül 1945-ig követi az életrajz és a korszak eseményeit. A tervek, kiadások változásai, a töredékjelleg sajátos nyitott műként is értelmezni engedik az emlékezéseket. Az életrajzot érintő interjúk, felesége, Szántó Piroska festőművész emlékezéskötetei például némileg kiegészítik a félbeszakadt művet.

Vas egyesíti az önéletrajzot az emlékirat korszakfeltárásával. Egységük jelzi, hogy számára a magánélet és a köz ügyei összefonódnak, sokszor érzékelteti a kettő saját életében tetten ért párhuzamát. Az esszé mindkét tematikát végigkíséri. Rejtettebb, de meghatározó a vallomás műfaj jelenléte, amely az önéletrajzot a megtérés, megvilágosodás szempontjából értékeli újra. Vasnál több megszerzett „bizonyosság” kerül középpontba: a költészet, életét átlényegítő, „megváltó” első szerelme, de szó szerinti megtérése, katolizálása szintén nagy témája – e három bizonyosság akár egyetlen egységes folyamatnak is tekinthető. A mindennapi történések gyakran kerülnek üdvtervre utaló távlatba. Az időpontokat többször köti vallási vonatkozásukhoz („Pál napja”, „Úrnapja” stb.), hangsúlyos helyeken tűnik föl a keresztény szimbolika (az Elvesztett otthonok például a „gyermek” születéséről szóló töprengéssel indul és az öröklétről elmélkedve zárul). Vas maga leginkább regényként említi művét, amivel a megformálás, értelmezés szükségszerű önkényességére utalhatott, például a 19. századi nagyregények hatására, vagy arra, hogy a szereplők sokszor egy-egy életelv megtestesítőivé jelképesednek. Tisztában van természetesen a magyar emlékirat-hagyomány értékével is. Kedvenc történelmi alakja, Rákóczi Ferenc emlékezéseit ő fordítja franciából magyarra, de többször fölveti műve kapcsolódását Villon Nagy Testamentumához is (amelyet szintén lefordított).

Vas a lehető legteljesebb képét adja életének, élményeinek, a korszaknak, az általa belátott irodalomnak, irodalmi-művészeti életnek. Saját hasadtságának tudatosítása (zsidó-magyar, zsidó-keresztény, hedonista-keresztény, kommunista-keresztény, költő-hivatalnok stb.) elvezette az Azutánban megfogalmazott felismeréshez: „ennek a kornak szellemi légkörét én volnék leginkább hivatva érzékeltetni, aki a kor ellentétes feszültségei közt a zaklatott középen állok”. Kirajzolódik az elmagyarosodott budapesti zsidó család sajátos élete, iskoláinak többnyire gyötrelmes története, apjával való ellentéteinek sora. Korán az irodalomhoz fordul, de a középiskolában reménytelennek tűnik társai mellett. Fölfedezi az avantgárdot, és bekerül Kassák körébe, aki költővé fogadja: ez élete egyik fényes, meghatározó pillanata. Bécsi éve alatt rengeteget olvas, egyszerre ragadja magával a freudizmus és a szocializmus. Ekkor jelennek meg első művei és itt ismerkedik meg Etivel, Kassák nevelt lányával, későbbi első feleségével. Hazatérve terhes hivatali robot várja, de mellette ott van a szerelem és a fokozatosan alakuló irodalmi elismertség. Kassákkal magánéleti és irodalmi okokból is ellentétbe kerül, Illyés van rá eszméltető hatással versben és prózában egyaránt, Babits és Kosztolányi lesznek új mesterei, közben részt vesz a Nyugat harmadik nemzedékének a szerveződéseiben. Jóban van Weöressel, Zelkkel, Takáts Gyulával, Kálnokyval és másokkal, de leginkább Radnótival. Radnóti halála után főleg Ottlik veszi át a bizalmas szerepét, aki a háború végén lakásán bújtatja a költőt. A fontosabb szereplőkről részletes elemző portrékat kapunk, számos meglátással a művészek alkotásait illetően.

A terjedelem megkívánja a tudatos és változatos szerkesztést; ezer apró fogást alkalmaz az író. A fejezetek hol egymásba kapcsolódnak, hol hangulatilag folytatják vagy ellentétezik egymást. Az időrendet követő elbeszélést élénkíti az időrend olykori megtörése, az előre- és visszautalások, a motívumláncok pedig szorosabb egységbe fogják a részeket. A bizonyosság-élmények és az alagútba kerülés szorongásai szinte ritmikusan váltakoznak. A szöveget a margón végigkísérő alcím jellegű jegyzések tagolják, hangsúlyokat, iróniát sugallnak, mintha olyasféle eredeti írói vázlat részei lennének, amelyek nem mindig a tervek szerint valósultak meg.