Térey János: Nibelung-lakópark

Térey János életműve verseskötetekkel indult, majd jelentős kanyarodással összművészeti irányt vett. Ebben az irányváltásban a művészeti szempontok mellé szociológiai érvek is felsorakoztak, a színház mint irodalmat közvetítő intézmény általában jobb ellátásban tudja részesíteni az írókat. A Nibelung-lakópark az első könyv a drámai műnemben, amelyet aztán a színpadi előadások lehetőségeihez jobban illeszkedő Asztalizene, a Jeremiás, avagy az Isten hidege, valamint a Kazamaták követett. A drámai megszólalás mint irodalmi kifejezési forma alkalmat ad a párbeszédek mellett hosszabb monológok megírására is, és ezek jól illeszkednek a szerző lírai alkotásaiban megvalósított versnyelvéhez.

A ~ drámatetralógia, melynek darabjai a Wotan kockázik, Rajnapark, Siegfried lakodalma, Hagen avagy a gyűlöletbeszéd 2001–2002-ben készültek el,2004-ben jelent meg könyv alakban, s színpadra 2004 októberében ültette át Mundruczó Kornél a Budai Sziklakórház termeiben, majd más helyszíneken többször is előadták. A négyórás produkció a Siegfried lakodalma, illetve a Hagen avagy a gyűlöletbeszéd részekből vettjeleneteket tartalmaz. A 2008-as lipótmezei előadás megrövidített változatából film készült. A drámai költemény Wagner A Nibelung gyűrűje című hatalmas vállalkozását formálja újra, némely szerkezeti tulajdonságát, tartalmi összetevőjét megtartva, és sokakat elhagyva. A Nibelung-lakópark is előjátékkal kezdődik (Wotan kockázik), majd három, terjedelmileg különböző hosszúságú rész követi. (Leghosszabb a Hagen…, majdnem duplája a Rajnaparknak.) Cselekménye nem öleli fel a Ring teljes epikai eseménysorát, csak a negyedik rész, az Istenek alkonya történéseit komponálja újra. A szereplők nevei megegyeznek a wagneri operáéval, azonban mivel Térey 21. századi környezetbe helyezi át a drámai eseményeket, ezért mind foglalkozásuk, mind egymáshoz való viszonyuk és cselekedeteik motivációi is jelentősen átalakulnak. Siegfried és Gunther is elnök-vezérigazgatók nagy vállalati konszernek élén, Brünnhilde a Ragnaröck modellügynökség tulajdonosnője, Gutrune „plázacica”. Egyedül a gyűlölet és bosszú szereplője, Hagen alacsonyabb beosztású, torz testalkatú, s mindezekből szinte kötelezően alakul ki kisebbrendűségi komplexusa, majd annak átváltozása pusztítási monomániába. Az események a „felső száz” életének epizódjait veszik sorra, s noha a háttérben megjelenik az átlagos ember is mint tömeg, alapvetően olyan drámai viszonyokat látunk, amelyeket a hétköznapi befogadók nem éreznek magukénak, hiszen nem tartoznak ehhez a vékony réteghez. Míg Wagner az isteni, félisteni és mesei szereplőkben az emberi archetípusok bizonyos jellemvonásait kívánta megformálni, Térey szereplői inkább sematikus figurái az általános értékvesztés korszakának, az erkölcsmentes hanyatlásnak. Sokkal inkább jelentik a szerzői én szétosztódását a különböző nevek alatt megszólaló szövegekbe, mint olyan személyeket, akiknek akciói előmozdítják a drámai cselekményt.

A drámák befogadói számára ez határozza meg a szereplők egymás közötti viszonyait. A rendkívül gazdag, innovatív, költői, de egyben trágár, erősen szexuális és agresszív nyelv megszámlálhatatlan mennyiségű idézetet, parafrázist, átalakítást, kifacsarást tartalmaz a világirodalom nagy műveitől kezdve a 21. század elejének szakzsargonjaiig (beleértve a politikát), sőt a korszakban használt szlenges kifejezésekig. A különféle minőségű stílusszinteket kiváló arányérzékkel helyezi egymás mellé és keveri a szerző. Ez a nyelv teljesen fölébe kerekedik a drámai történéseknek, a szereplők cselekedeteinek. A gyors, pergő dialógusok között hosszabb monológokat olvasunk, melyek mintegy önállósulva kiemelkednek a szövegből, s jelentős esztétikai értéktöbbletet adnak a műhöz. Mindemellett pedig lírai áttételességüknek köszönhetően implicit módon tükrözik a szerző álláspontját jelenkori apokalipszisünkkel kapcsolatosan. A drámák szövege sok szerzői utalást tartalmaz elsősorban a történések kontextusát képező látványvilágról. Ezek a nagyszabású képek az olvasó számára könnyűszerrel elképzelhetők, ám színpadi előállításuk meglehetősen nehéz lenne, s a belefektetett energia megtérülése is kétséges, mert a cselekményben nincs olyan sok közvetlen utalás rájuk. Ezek az instrukciós betétek inkább filmszerűvé teszik az egész művet. A Nibelung-lakópark átfogó igényű drámai alapra helyezett, de összművészeti alkotás a posztmodern kor értékkiüresedéséről és cinikus pusztulásáról. A mű szerkezeti és műfaji kidolgozottságánál magasabbra emelkedik a nyelvezet, amely összetéveszthetetlenül Térey sajátjává formálja a szöveget.