súgó szűrés
keresés

Varga Imre: Önarckép nélkülem

Szerző
Varga Imre
Kiadás éve
1986
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
319
A szócikk szerzője
Tóth László

Varga Imre tizenhat-tizenhét éves volt első versének megjelenésekor, s nem sokkal később ő lett a fiatal szlovákiai magyar költők nagy port felvert antológiájának, az Egyszemű éjszakának (1970) a legfiatalabb, ám egyik legtöbbet emlegetett szerzője. S társai közül kész verseskötet-kézirata is neki volt leghamarabb; nem rajta múlott, hogy – politikai okok miatt – az övé kapott zöld utat a legkésőbb (Crusoe-szaltók, 1975). Amikor pedig az első négy kötetéből összeállított versválogatása, az Önarckép nélkülem 1986-ban napvilágot látott, a költő – Csehszlovákiában maradásának ellehetetlenülése miatt – már csaknem fél évtizede Magyarországon élt.

Az antológia költői közül Varga Imre volt képes a legtöbbet a maga szellemi fennhatósága alá vonni a világból, s aki mind gondolkodásában, mind verseiben a legradikálisabb lépéseket tette egyfajta teljességre és egyidejűségre törekvő világérzékelés helyreállítására. Ennek megfelelően a kortársi értelmezés is már kezdettől sokarcúságra és sokféleségre törő, egymástól távoli térbeli, időbeli és nyelvi-kulturális dimenziókat egyberántani képes, szüntelen átváltozásaival meghökkentő, próteuszi-weöresi alkatot látott benne, s a testi és a szellemi együttesét jelentő szintézisigény költőjeként szólt róla. Verseiben, s még inkább nagyobb kompozícióiban a rétegezettség vers- és személyiségszervező erővé lép elő, s a létező a létezőn túlival, a tárgyiasult a transzcendens tartományokkal ölelkezik, mintegy demonstrálva, hogy a világ töredezettségében, illetve ellentéteiben hordja egészét. Pontos képet rajzolt róla 1986-os válogatott kötete kapcsán Budai Katalin: „Lenyűgöz az az elegáns gesztus, ahogyan Varga Imre átlép a mindennapokból a mindenség felé, ahogyan az alanyiságba beöleli az univerzumot…” Ekkortájt erre utal szellemi rokonsága Szilágyi Domokos költészetével, továbbá a Kormányeltörésben Domonkos Istvánjával, nemzedéktársai közül pedig Szőcs Géza, Zalán Tibor, Géczi János és Sziveri János törekvéseivel. Varga Imre költészete kezdeti, az Önarckép nélkülemig terjedő szakaszának középpontjában tehát a személyiség és az önazonosság kérdése, a személyiség és a közösség egymáshoz való viszonyának vizsgálata áll – beleértve a múló időhöz, a történelemhez, a szűkebb-tágabb társadalmi környezethez való viszonyt is, ahol az egyes folyton átszalad a többesbe, s a többesben sem vész el az egyes. S míg indulása idején verseinek úgymond érthetetlensége, ’hipermodern avantgárdizmusa’ mellett társadalmon-kívüliségéért, szubjektivitásáért, nonkonformizmusáért, kozmopolita magatartásáért érte őt a legtöbb vád, 1977-es második, A medve alászáll című verseskötetének jellegzetessége a történetiség megjelenése, esetenkénti dominanciája, versnyelvének megszelídülése, versformáinak differenciálódása, bizonyos mérvű klasszicizálódása, a zenei és népköltészeti elemek nyomatékos jelenléte lesz. Mindeközben a közösségi problémákra, gondokra is fogékonyabbá vált, s nyílt szerepvállalással kapcsolódott be az ember szellemi kiskorúsítására, erkölcsi ellehetetlenítésére törő totalitarizmus elleni, illetve a (cseh)szlovákiai magyar szellemi-művészeti élet elszigeteltségének megszüntetéséért, sokirányú kiépítettségéért, nagykorúsításáért – autonómiájáért, a magyar művelődés egyetemébe való bekapcsolásáért – folytatott küzdelmekbe. Bizonyos értelemben szabadságharc volt ez, az alkotáshoz, önépítkezéshez, értékteremtéshez szükséges minimális/optimális szabad tér és mozgáslehetőség kiküzdése, amint azt egy, Görömbei Andrásnak adott interjújában is nyilatkozta az 1970-es évek vége felé: „Az én életem tehát szakadatlan küzdelem a szabadságért.” Csoda-e, ha már Csehszlovákiában is ilyen, egyre erőteljesebb hontalanság-érzetétől sugallt verssorok szakadtak ki – az igen jellemző József Attila tűnődése címmel – Varga Imre tollából: „Szerethetem-e hazámat, / ha ez a dzsungeli vadállat – / mint ösztön az értelemre – / rátör védtelen életemre. // […] // Szerethetem-e hazámat? / Csak a kérdés enyém, másoké a válasz. / S azoknak, akik asztalhoz intnek, / mondom keményen: nem megyek kibicnek.” A vers egyébként már a költő Magyarországra települését közvetlenül megelőző kötetének, a Boszorkányszombatnak (1981) egyik, leplezetlen közösségi és társadalmi indulattól fűtött, esztétikai értéke szerint is kiemelkedő, nyílt beszédű darabja.

Ám aki nem vállal ’kibic-szerepet’ az egyik országban, aligha vállalja a másikban. Magyarországra űzetve, másfajta körülmények és más dimenziók közé kerülve csakhamar kiderült, hogy Varga Imrének – az Önarckép nélkülem tanúsága szerint is, mely a költő régi hazájában írt versein kívül már az újban születettek egy részét is tartalmazta – lényegében az illeszkedés ugyanazon dilemmáival kell szembenéznie, mint odahaza. (Már a kötet címadó verse is, nem minden mögöttes olvasat nélkül, Örkény István ’fogságának naplójából’, a Lágerek népéből vett motívumokra épül.) Az immár valóságosan is megtapasztalt, személyi okmányaiban is dokumentált hontalanság, állampolgárság-nélküliség állapot a hazavesztésnek és a hazakeresésnek olyan lírai sűrítményeiben jelenik meg, mint a Levél barátomnak 1982. augusztus 8-án, a (Viszonylagosan) magyar táj, a Téboly veti szét és a Te vagy a város című versekben, illetve a szinte legendás Szelek városában, mely a magyar irodalom legfurcsább s ugyanakkor legmegrendítőbb, s azóta sem avuló Pozsony-, illetve búcsúversei közé tartozik.

Ez utóbbi kompozíció a válogatott verseskötetét szintén megelőző Ember/Világ rapszódia, avagy Észak- és Dél-Imre természetrajza (1985) hosszúversével, valamint a már azt követő Múltvesztőhellyel (1999) kiegészítve afféle kapkodó lélegzetű, múlttal-jelennel számot vető, gyötrő történelmi felismerésekkel, önkínzó szellemi kalandokkal és tragikus lelki élményekkel terhelt, torz közép-európai sorstrilógia részeként is olvasható.

Irodalom

Budai Katalin, A térképrajzolók munkája szaporodik, Élet és Irodalom, 1987. július 31.

Görömbei András, Új költői út modellje. Varga Imre Crusdoe-szaltók című verseskönyvéről, Kortárs, 1976/10.

Vilcsek Béla, Az éber álomtól a megtestesült szóig. Varga Imre „egyberostált” versei, = Uő., Hármaskönyv. Kulcsár Ferenc – Tóth László – Varga Imre, Dunaszerdahely, 2017, Szlovákiai Magyar Írók Társasága.