Térey János: Őszi hadjárat

Térey János tragikusan fiatalon elérkezett halála után az olvasók és az értelmezők nagyon könnyen tekintik lezártságában teljesnek az életművet, noha biztosra vehető, hogy a pálya folytatása esetén újabb állomások, fordulópontok következtek volna. A befejezettség érzésére különösen csábíthat egy olyan összefoglaló kötet, mint az Őszi hadjárat, amely a költő egész addigi életművét átfogóan reprezentáló céllal született: az egyes korábbi verseskötetekből a legjobb verseket kiválogatva, sok költeményt újraformálva, átírva, s jó néhány új darabbal kiegészítve a korpuszt. A terjedelmes kötetről szólva a kompozíció és az összefoglaló jelleg mellett érdemes figyelni azokra a kezdeményekre, amelyek a további művekben teljesedhettek volna ki. Térey János költői pályája a magyar irodalom legutóbbi időszakának ívére illeszkedik. Az első verseskötet az átformálódó irodalmi élet és az új irodalmi intézmények megszületésekor jelenik meg, s a továbbiak publikálása, a pálya alakulása visszfénye az irodalmi megosztottság alakulásának - Térey igyekezett a különböző irodalmi oldalak, irányzatok között, középen állni. Az első kötet, a Szétszóratás (1991)fiatal költőket bemutató sorozatban jelent meg kis füzetkeként, majd innentől következtek az „önálló” jogon publikált könyvek. A Sonja útja a Saxonia mozitól a Pirnai térig (2003) c. kötet volt a határpont, amely kiválogatva a legjobbnak ítélt verseket először összegezte a pályát. Az összegzés következő állomása a harminc év verstermését összefogó Őszi hadjárat.

Térey legfontosabb poétikai jellemzője, hogy a 20. század végén olyan új költői megszólalásmódot tudott kialakítani, amely a költemények nyelvhasználatát eltávolítja a köznapi megszólalástól, tehát különlegessé teszi, ám ehhez nem a korábbi időszakban jellemző patetikus hangvételt használja, hanem a szóösszetételek, illetve szintagmák sajátos kombinációját, kiegészítve egyes (indulati, illetve reflexív) metaforák jelentéstartományaival. „A savak néha fényes jókedvet szimulálnak, / S – mélységben söprögetve – kinyitják az avitt / Raktárak lakattal lezárt raktárait,/ És mosolyoghatnékuk van! annyi a kavargó / Látkép a fürge elme vásznán, hogy könnyfakasztó” (Siegfried rajnai utazása).

Versnyelvébe különböző rétegnyelvi elemeket is beépít, ezzel szélesre tágítva a költemények stiláris palettáját. A szlengből, az argóból ugyanúgy találunk elemeket, mint különböző szaknyelvi területekről, így például a konyhaművészet, építészettörténet, hadtudomány, informatika. Ez a kevert stiláris kompozíció egyrészt felmutatja a nyelvi panelek kiüresedésének tényét, másrészt jelzi azt is, hogy szóbeli és írásbeli megnyilatkozásainkban egyre jobban ráhagyatkozunk kommunikációs csatornák technikai keretfeltételeire. Térey verseinek nyelve úgy őrizte meg költészeti hagyományunk eredményeit, hogy folyamatos megújulásukat is biztosítani tudta.

A kötet összeállításáról készült jegyzetében így fogalmazta meg az újrapublikálás indokát: „Élve az utolsó kézvonás lehetőségével korrigáltam fiatalkori írásaim számtalan esendőségét, enyhítettem bőbeszédűségüket – közelítve saját optimumukhoz –, de olyan mértékű beavatkozásra, mint amilyen a Szétszóratás új kiadását megelőzően került sor, a többi kötet esetében nem volt szükség. A megformált mű igazsága számomra fontosabb, mint az életrajziságé (ez utóbbi némely szerzőnél a saját szobor állításának vagy a fiatalságra való túlcsorduló emlékezésnek a képében jelentkezik).” A versekben megszólaló lírai hang személyes, nem kíván közösségi költészeti szerepbe lépni. Saját életének és környezetének változásait regisztrálja olyan módon, hogy felmutatja bennük az egyénin túl, az általános felé mutató minőségeket. „Mi vonz ide, az épített ugarra? / A mokka-cukrászdák szomorúbarna / Lambériái mellé, megpihenni? / Idő, mely önmagát újrateremti.” (Tizenöt éve Zugló) A versekben felvonultatott műveltséganyag, a rájátszások és szerepátvételek pedig a kulturális kiterjesztés részei: „Az elmúlt idő teljes tudatában / Helyszínelésre indulok, ha ősz jön, / S a pannon föld avarba takarózik. / Azért a lomb alatt is, a hó alatt is / Megismerem: lankás, baráti ország. A hűvös lét a forróbbikra épít.” (Hadrianus redivivus)

A 2006-ban megjelent Ultra című kötetével kezdődött el költészetének klasszicizálódási folyamata, amely formai, szerkesztési területeket birtokolt erősebben, de a világszemléleti beállítódás legbensőbb forrásában mindvégig romantikus maradt. A költői képek közé olyan motívumokat sző, amelyek részben a hagyományosan használt antik, részben a nem oly szokványos germán mítoszokból ismerősek, s ezeket mindig olyan erős valóságtartalmú, reflexív képi, gondolati anyagba köti bele, amely átértelmezi az egykori mitológiai/műveltségi anyagot, s mintegy újraélesztve azt napjaink részévé teszi. A szereplők hordozzákhajdani mitikus tulajdonságaikat, ám napjaink környezetében új magatartásformákat és ezekhez kapcsolódó új nyelvezetet kell kialakítaniuk, s ezzel aktuálissá teszik azokat a problémákat, szimbolikus viszonyokat és konfliktusokat, amelyeket az eredeti mitológiai művek hordoztak.

A kötet verseiben Térey szigorúan követi az általa választott versformákat; a ritmikai pontosság elmaradhatatlan kelléke alkotásainak. A formai fegyelem még jobban kiemeli a nyelvi keveredések és újítások esztétikai minőségét, a hagyományos formavilág ellentétben áll a témák és stílusok sajátos keverésével. Az őt körülvevő világot, épületeket, városrészeket, viselkedésmódokat, emberi tartásokat és ellenségeskedéseket, gasztronómiai különlegességeket és öltözködéskultúrát önmaga, részben kívülálló szerepén keresztül szűrve fogalmazta meg verseiben.