Benjámin László: Ötödik évszak

Benjámin László pályakezdő költőként került kapcsolatba a munkásmozgalommal. A Népszavában kezdett publikálni, 1948-ban a kommunista párt tagja lett. A fordulat évének időszakában az új irány egyik vezető költőjévé vált, 1950-ben már Kossuth-díjat kapott. Szocialista költőnek tartotta magát, lelkesen fejezte ki a bolsevik típusú szocializmus elvárásait. A történelmi viszonyok változása ébresztette rá arra, hogy álomvilágban élt. Legnagyobb tévedése az volt, hogy a világforradalom egyetlen nemzedéken belüli eljövetelét vizionálta. Sztálin halálának, majd 1956 levert forradalmának következményei rádöbbentették, hogy az emberiség útja sokkal bonyolultabb, ellentmondásosabb. 1956 forradalmát egy siratóversben örökítette meg, de ezt köteteibe soha nem vette fel. 1957-re kiszorult vagy kiszorította magát Kádárék irodalmi életéből, s csak 1961-ben kezdett ismét publikálni.

Az 1962-es Ötödik évszak c. kötetbe is átemelt Tánc reggelig c. vers 1955 táján keletkezett, még a meghasonlás lelkiállapotát érzékelteti. A vers első része realistának mutatkozó öngyötrő látomás a hazai parasztság sorsáról, a második pedig a költő vallomása arról, hogy ajándékkal indult el az emberek közé, gyönyörű kincsekkel, és most „kóválygok köztetek üres kézzel, megszégyenülten, és megint / hazátlanul.” 1962-ben jelent meg folyóiratban, majd kötetben is legfontosabb alkotása, a Vérző zászlók alatt. A versben kisebb módosításokkal refrénszerűen tér vissza az „újra ezt kezdeném” kifejezés, Benjámin életmagatartásának expressziója. A francia nyelvű mottó Louis Aragon-versidézet, mely a német megszállás alatt hősi halált vállaló Gabriel Périnek állított emléket. A mottó azt sugallja, az ő magatartását tartja követendő példának Benjámin László is. Viszont a szerző által elfogadott életműkiadásban már nem szerepel a citátum, talán mert Benjámin már nem egy konkrét sorsot akart középpontba állítani, inkább az emberiség tragédiáinak és reményeinek, a történelem hullámmozgására irányítani a figyelmet. Benjáminnak ez a verse életrajzi indíttatású személyiségtörténet, amely a magyar társadalom egészének sorsát példázza, s melyen átsejlik az emberiségsors. Az alkotás mindegyre számot vet azzal, hogy a vereség és a győzelem, a gyász és az ünnep, a kudarc és a remény olyan egymást cáfoló, máskor erősítő módon nyilvánul meg, hogy az ember számára kérdésessé válhat a létezés értelmessége. A kételyekkel, csalódásokkal való vívódás hívja elő a szövegben az „újra ezt kezdeném” mottóját. A kétségek soha nem feledhetők, de szükség van, ugyancsak örökre, az önbuzdításra is. A száztizenkét sorból álló, hat vagy nyolcsoros szakaszokra tagolt mű a vívódó, „a mindig-megcsalatott ember” újrakezdését hirdeti. Benjámin László kezdettől kifejezetten racionális szemléletű alkotó volt, s ennek szellemében egyszerűségre, világosságra és tömörségre törekedett. Elutasította a mítoszokat, mert szerinte azok idegenek a valódi világtól: a huszadik század értelemellenes szörnyűségeivel, a fasizmussal, a sztálinizmussal, másfelől a felvilágosodás elképzelt majdani kiteljesedésével indokolta esztétikai álláspontját. A Vérző zászlók alatt c. verset a korszak egyik reprezentatív alkotásának tekintették.

Személyes pokoljárásából kiutat keresve Benjámin a közélettől való eltávolodásban látja a megoldást; remélve, hogy a "műveljük kertjeinket " klasszikus-romantikus gondolat megajándékozza őt néhány jó év emberi csöndjével, mielőtt végleg elköszön az élettől. Azzal is számot kellett vetnie a költőnek az „Elmegyek meghalni” középkori gondolatának jegyében, hogy „minden voltam a földön csak boldog soha / nem.” Máskor Arany Jánoshoz fohászkodott a töprengő ember: „Apám, apám, apám! sirodnál térdepel kisfiad zokogva: / elrongyolódtam, rászorultam élet-halálban vígaszodra”. Az Arany Jánost is megidéző hangvétel egyre rokonszenvesebb lett Benjámin László számára, láthatóan sokat tanult az ő magatartásából, világszemléletéből. Az 1848 utáni nemzedék sorsa eleven tanulságot kínál az 1956 utániaknak is.

Az Ötödik évszak vers- és kötetcím szimbolikus jelentése szerint a képzelet az elérhetetlent, a megvalósíthatatlant is képes elénk varázsolni. De a tudomány titkokat leleplező, új horizontot teremtő világáról is lelkesülten ír a költő. Mi van a Hold túlsó felén című versében azűrhajózás kezdeti szakaszának történelmi jelentőségét emeli ki, az "ember-porszem” diadalmas útja a „világok-közötti pályán” a bennünket övező világ megismerését, birtokbavételét szolgálja. A költő végül is megnyugvást találhatott megélt sorsában: „Voltam, leszek: más korban, más csoportban / más keverék. / Ember játéka csak kutatni, hol van / a kezdet és a vég, / öröknek tudván az örök sodorban / egy testnyi csillagrendszerét.” (Rőzseláng)