Somlyó György: Rámpa

Az író többszöri sikertelen nekifutás után, 1981 és 1983 közt vetette papírra a zsidóüldözések során szerzett személyes tapasztalatait, tehát majd negyven év távlatából dolgozta fel életének legválságosabb korszakát. Somlyó a Jókai utcában elszállásolt, svéd oltalom alatt álló munkaszolgálatos század tagjaként szenvedte el a Szálasi-kormány egyik utolsó szervezett deportálási akcióját. Regényében ezt az eseményt, a nagykövetségek által védett munkaszolgálatos alakulatok Józsefvárosi pályaudvaron lezajló bevagonírozását örökítette meg a szemtanú nézőpontjából. Az író - eredetileg A túlélő címet viselő - alkotása nehezen sorolható be bármelyik hagyományos műfajba, leginkább az önéletrajzi tudatregény fogalmával lehet megragadni sajátos prózaformáját. A szokatlan műfaji megjelölés azért tűnik indokoltnak, mivel a műben a narrátor funkcióját egy olyan intencionális tudat tölti be, amely az átélt eseményeket az áramló tudatélet élményvilágaként fikcionálja. A mű kuriózuma, hogy Somlyó a modern irodalom egyik 20. századi poétikai újításával, a tudatfolyamtechnika alkalmazásával formálta  visszaemlékezésének anyagát epikus művé. Az elbeszélői diskurzus ezért alapvetően egy egzisztenciális határhelyzet különböző tudattapasztalatok révén történő leírása köré épül fel: a főszereplő az 1944. november 28-án, huszonnegyedik születésnapján, a Józsefvárosi pályaudvaron szerzett sorsfordító élményeiről ad számot. A kiinduló határszituáció alanyaként hamis menlevéllel a kezében várakozó elbeszélő jelenik meg, aki folyamatosan beszámol az ellenőrzési procedúra alatt körülötte zajló eseményekről. Értelmezése szerint minden emberi léthelyzetnek három szférája van, ami ebben az esetben a poklot jelentő marhavagonok, a purgatóriumnak megfelelő sorban állás és az igazoláson átesett szerencsés kevesek paradicsomi állapotát foglalja magába. A mitikus topológia mellett az epikai fikció fenntartja a történelmi valóság érvényét, ahogy arról az olvasó értesülhet, a három terület érintkezésénél álló asztalnál egy civil megbízott és Ferenczy László csendőralezredes vizsgálja meg a dokumentumok valódiságát, mögöttük a passzívan szemlélődő Raoul Wallenberg svéd diplomatával.

A mű főszereplője a költő szerepében azonosítható, ahogy ő maga fogalmaz, az egyik olyan hivatásban, melyet a zsidótörvények meghagytak számára. A költő művészidentitása különösen fontos szerepet játszik a cselekményben, elsősorban annak köszönhetően, hogy az elbeszélő számára makulátlan eleganciája miatt Wallenberg is egy dandy képét ölti magára. A modoros, hiú életművész leghíresebb arisztokrata képviselője Montesquiou volt, ő ihlette többek közt Jean des Esseintes herceg (Huysmans: A különc) és Charlus báró figuráját (Proust: Az eltűnt idő nyomában) is. A „présziő dandy-költő” felidézéshez Somlyó művében viszont Whistler híres életnagyságú portréja, az Arrangement in Black and Gold: Comte Robert de Montesquiou-Fezensac (1892) szolgál mintául. Az arany képkeretre utaló színmegjelölés módosul a regényben, miután az író a svéd követ fekete-fehér öltözékéből kiindulva tévesen a Whistler anyját ábrázoló Arrangement in Black and Gray képcímet tünteti fel. Miközben az esztétikai képzelet kijátssza az író emlékezetét, a szövegben Wallenberg történelmi alakja az elbeszélő költő-hasonmásává lényegül át. A szelektálás pokoli körülményei közt mindvégig kívülállóként álldogáló dandy egyetlen alkalommal adja fel részvétlen tartózkodását, amikor elhárítva az adateltérést jelző kifogásokat, magabiztos közbelépésével hitelesnek nyilvánítja a hamis útlevelet. A rámpán való határátlépés drámai aktusában tehát a „Kivételezett Költőként” jellemzett Wallenberg egyedül a főhőst menti meg a bevagonírozástól.

Somlyó prózai írásában a deportálás-jelenet mellett az elbeszélői én tudattapasztalataiban múltbeli és jövőbeli események egyaránt megjelennek. A változatos narratív formákban, idősíkváltások közvetítésével elmondott történetegységekből – úgy mint a Györgyi iránti tragikusan rövid szerelem, a Vezető testvér pincebeli kihallgatása, a nyilas osztálytárssal, Fercsikkel való találkozások vagy a nagyapa elhurcolása – plasztikus kép rajzolódik ki a háború mindennapjairól. A mű további szövegszervező eljárása a vizuálisan jelölt intertextuális elemek beépítése, amely elsősorban filozófiai utalásokon (Kant, Heidegger, Platón) keresztül mozgatórugója a költői identitás folyamatos ön- és világértelmezésének. Az asszociáción alapuló tudatáram végső soron egy gondosan szegmentált, parataktikus (mellérendelő) mondatokból összeálló, ismétlések, beékelések, idézett szóbeli kijelentések, belső monológok által gyakorta megszakított epikai nyelvben ölt irodalmi formát. Somlyó György Rámpa c. műve a magyar holokausztirodalom feltehetően egyetlen tudatregénye, amely úgy jeleníti meg a költő megkettőzött alakjában a túlélés ambivalens tudatát, hogy a holokauszt esztétikai ábrázolása az önéletrajzi alany saját élményeinek összefüggésében nyeri el epikai hitelét.