súgó szűrés
keresés

Tolnai Ottó: Rovarház

Szerző
Tolnai Ottó
Kiadás éve
1969
Műfaj
regény
Kiadás helye
Újvidék
Kiadó
Forum Könyvkiadó
Oldalszám
193
A szócikk szerzője
Toldi Éva

Tolnai Ottó regénye az újvidéki Forum Könyvkiadó 1968. évi regénypályázatára íródott, és díjat ugyan nem kapott, csupán közlésre megvásárolt pályamű lett, az irodalomtörténeti összegzések szerint mégis a Rovarház az a paradigmaváltó mű, amely elsőként tett kísérletet a magyar prózapoétikai hagyomány egészének gyökeres átértelmezésére. Domonkos István ugyanekkor keletkezett, A kitömött madár című regényével együtt olyan újszerű beszédmódot valósított meg, amelyhez hasonlót a magyar irodalom majd csak évekkel később mutat fel.

Legnyilvánvalóbbak azok az elemei, amelyek a hagyományos prózához képest hiányoznak belőle. A regényszövegből hiányzik a központozás, nincsenek benne írásjelek, ami felveti a műfajiság kérdését is. A Rovarház próza és a szabadvers köztes területén helyezkedik el. Egyfajta avantgárd kísérletezés a nyelvvel, amely a szavak helyzeti energiájának kiaknázásával vet számot, többek között akkor is, amikor például az ében szó hangzását, kombinatorikus lehetőségeit mutatja be verssorokra tördelve: „ében parkett ében / ében cigaretta / ében víz / ében égő / ében üveg / ében csengő / ében fonál / ében kés…”

A szövegalakítás legjellemzőbb jegye az improvizáció, amely mind nyelvi, mind vizuális síkon megjelenik. Gyakran távoli képzeteket társít a szabad asszociáció, amelyek a motívumok vissza-visszatérése, ismétlődése folytán állnak össze egésszé, „pókhálós szerkezetet” hozva létre.

A parttalan beszédfolyam az olvasó figyelmét igénybe veszi, a befogadásnak a szövegtagolás akadályát is le kell küzdenie a megértés érdekében. A központozásnélküliséghez jól illeszkedik, hogy a regénynek folyamatosan elbeszélt cselekménye sincsen. De még rekonstruálni is csak nehezen lehetne azokból a töredékekből, amelyeket elbeszél, s amelynek a síkján megjelenik a gyermekkor, a tengerpart, az állatkert rejtett pavilonja, a rovarház. Habár nagy részét egyfajta állatkerti feliratokból, zoológiai ismertetőkből álló bestiárium teszi ki, helyszíne is a vivárium, mégis nagy fenntartásokkal lehetne csak azt a kijelentést megkockáztatni, hogy a regény valójában egy állatkerti rovarházban tett látogatás története. Ellenáll a tartalom ismertetésének.

A szövegkollázs többnyire rendezetlenséget mutat, az elbeszélt történet hiányát érzékeljük, azonban helyenként megjelennek olyan epizódok, amelyek között a legközvetlenebbek a gyermekkori világot megidézők. Annak a magánmitológiának a csíráját látjuk, amely Tolnai Ottó életművében kiemelkedő jelentőségű lesz a továbbiakban, és amelyet folyamatosan gazdagít. Eredményeképpen pedig „Észak-Bácska múltjának valóságos imaginárius múzeumát” rendezi be (Thomka).

A regénynek nincsenek hősei sem a hagyományos értelemben, kiderül azonban, hogy egy baráti társaságról van szó, akiknek elveszettségét, életük ziláltságát és töredezettségét képezi le a szöveg. A regényfiguráknak nincs epikai kidolgozottságuk, sokkal inkább a Tolnai verseiben feltűnő alakokhoz, különc figurákhoz hasonlítanak. Közérzetregény is a Rovarház, melyben a szabad asszociációk mellékes szálain gyakran társadalomkritikai élű megjegyzések olvashatók: „mind a két tanti férje fejes ürge azt beszélik nyelvükkel gombolják a sliccet”. Olvashatunk arról is, hogy a narrátor megy az utcán, számlálja a lépéseit, és leírja sorban a számokat százig, néha pedig zárójelben azt is, mire gondolt séta közben. Előfordul, hogy korhangulatot idéző mondatokra találunk: „a tévé is eljutott hozzánk miért ne jutott volna el a marihuána”. Másutt: „néhány pár vastag gyapjúharisnya állandóan legyen tartalékban s ha kitör a háború oda se fütyülsz veszed a vastag gyapjúharisnyákat és mész”.

A regény nyelvezetének érdekessége az a kettősség, amelyben az avantgárd technika helyi nyelvi jellegzetességekkel ötvöződik. A regény elbeszélője és figurái ilyenként nem függetleníthetők tértől és időtől, a tányérrózsához és a vajlinghoz hasonló szavak mélyen gyökerező regionális beágyazottságot jelenítenek meg. Az élőnyelv spontaneitása és a diáknyelv vulgaritása mentén rajzolódik ki egy kallódó nemzedék életvilága. Az első személyű elbeszélő önéletrajzi megszólalását a szöveg naplójellege is érzékelteti, amelyet a regény noteszszerű feljegyzésekként említ. A Rovarház értelmezői között vannak olyanok is, akik szinte kulcsregény jelleget tulajdonítanak neki, a regényfigurákat Tolnai Ottó baráti körével azonosítják (Thomka).

„A naptár éppen azért van hogy agyam melléktermékeit levezesse”, mondja az elbeszélő a szöveg létrehozásának módjára utalva. Másutt titkosírásként említi tevékenységét, amelynek különösségét fokozza, hogy a szöveg nyelvi és nem nyelvi „kompozíciós műveletekből” alakul ki, és a grafikai elemek azonos mértékben határozzák meg jelentéseit. A vizuális elemek gyakran nem mutatnak túl a töredékesség és esetlegesség megidézésének gesztusán. Ilyenek például azok az oldalak, amelyeket teljes egészében kitölt a ’földieper’ vagy a ’sokat’ szó. A vizuális improvizáció megnyilvánulásmódjait ezek, amelyek közül a teljesség igénye nélkül említünk néhányat. Ezt látjuk, amikor egy oldal i vagy egy oldal á betűt, egy teljes oldalt kitöltő, bekeretezett a betűt „olvasunk”.

A regényben vannak olyan jelek, amelyeket jelentéseseknek mondhatunk. Ilyenek például a fekete színű oldalak, vagy azok, amelyek a kitépett noteszlapok helyét érzékeltetve üresen maradtak. Megjelennek benne nagybetűs szavak, kifejezések is, amelyek néha teljesen esetlegesek, máskor kiemelik a jelentést, például kiáltássá vagy provokációvá válnak. Másutt a szövegkörnyezetből kiderül, hogy az idő múlását érzékelteti képi eszközökkel: féloldalnyi átlósan leírt a betű után egy teljes oldal, majd újabb fél oldal a betű következik.

A recepció szerint a Rovarháznak „nincs üzenete”. Célja csupán az, hogy „kitöltsön egy teret, mégpedig a könyv, a papír üres felületét” (Bányai).

Világirodalmi párhuzamai a francia új regény részletező leírásaiban kereshetők. A magyar irodalomban leginkább Szentkuthy Miklós Prae-jével rokonítható.

Irodalom

Bányai János, Szöveg és írás, Híd, 1970/5.

Kulcsár Szabó Ernő, A magyar irodalom története 1945–1991, Budapest, 1994, Argumentum Kiadó.

Thomka Beáta: Narráció és reflexió, Újvidék, 1980, Forum Kiadó.

Thomka Beáta, Tolnai Ottó, Pozsony, 1994, Kalligram Kiadó.