súgó szűrés
keresés

Fejes Endre: Rozsdatemető

Szerző
Fejes Endre
Kiadás éve
1962
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
332
A szócikk szerzője
Vasy Géza

A regény mottója Pascalt idézve a gondolkodás erkölcsi kötelességére hívja fel a figyelmet. Aki viszont először kezdi el olvasni a regényt, az korántsem létfilozófiainak nevezhető kérdésekkel találja szembe magát. A mű elöljáró beszéde egy gyilkosságról ad hírt, amely szinte csak baleset lehetne, ha az egyik főhős ökölcsapásába nem hal bele vitázó társa. Igaz, hogy az élet értelmességére hivatkozva kerülnek szembe egymással, de korántsem filozófiai, hanem gyakorlati, az átlagemberek számára lehetséges életformák és magatartások szintjén. Az elbeszélő pedig látszólag nem tesz mást, mint hogy oknyomozó személyként leíró hitelességgel megörökíti egy hétköznapjaiban és ünnepeiben, a háborúkban, a tragédiákban mindvégig átlagosnak bizonyuló család mintegy négy évtizedének a történetét 1918 és 1962 között. Ám a történet kibontása előtt ifjabb Hábetler János iránti rokonszenvét is megfogalmazza.

1945-től Magyarországon igen jelentős társadalmi változások zajlottak. A Hábetler család nagyon sok mindent átélt, megszenvedett, de tagjainak személyisége lényegében nem változott. Az önmagukhoz való hűség nem erényként, hanem korlátozottságként mutatkozik meg, s bár a második nemzedék családtagjai érzékelik és ki is fejezik ezt, nem képesek helyzetük lényegi megváltoztatására. Sorsképletüket a kritika már a megjelenése után hábetlerizmusnak nevezte el. A művet értelmező irodalmi vitában (1962–64) voltak, akik kifogásolták, hogy a család zártsága 1945 után sem oldódik, a fiatal nemzedék sem képes kiszakadni a család megbéklyózó hatalmából. A marxizáló kritika nem tekintette hitelesnek a munkásosztályról rajzolt képet, mely szerintük a párt vezetésével halad a szocializmus útján. Mások azért bírálták a művet, mert az akkor még határozottan elítélendőnek tartott egzisztencializmus káros hatását vélték benne fölfedezni.

A hatásokat vizsgálva inkább a naturalizmus zolai programját kellene kiemelni. Fejes is „jegyzőkönyvet vezet” megfigyeléseiről, s a tárgyilagos elemző álláspontja jellemzi. A környezet determináló volta is e hatásra utal.

Az író álláspontja szerint egységes munkásosztály egyelőre nincs. A félparaszti, félproletár származású utódok arra kényszerülnek, hogy beilleszkedjenek a társadalmi hierarchia alsó rétegeibe. Hábetler János ácsmesterként szabadult, de szakmáját nem gyakorolhatta, mert az első világháború kitörésekor katonának vitték. 1919-ben századosa révén kaphatott egy civil altiszti állást a hadseregnél. Felesége, Pék Mária, amíg meg nem született első gyermekük, cselédként szolgált a fővárosban. Így szerényen, de képesek voltak nevelni gyermekeiket. 1936-ban költöztek a Nagyfuvaros utcai szoba-konyhás lakásba. Ez a ház, legalábbis az ő emeletük, szinte családi közösséggé alakult. Az idősödő Hábetler szelíd lelkű, béketűrő ember volt, szemben indulatos feleségével és Jani fiával. A családfő sohasem panaszkodott, meg volt elégedve a sorsával. Soha nem politizált egyik rendszerben sem, egyetlen célja családjának boldogítása. Ifjan, Ferenc József hadseregében katonai engedelmességet tanult, s mint katonaviselt, használható ember lehetett a protestáns Tábori Lelkészi Hivatal munkatársa, majd múzeumőr-helyettes a Ludovika Akadémián, később a tiszti étkezde felszolgálója. Hazavihette a megmaradt ételeket, s így nemcsak családjának, hanem a lakóközösségnek is tudott segíteni a Nagyfuvaros utcában. 1945-ben nehezebbé vált a sorsa: az altiszti munkakört a fűtői, a kocsikísérői váltotta fel. Végül szívbetegsége miatt nyugdíjazták. Akár proletárnak is nevezhette volna magát, de nyilván ez eszébe sem jutott. Alighanem a lassan polgárosodó ország hasznos tagjának gondolta magát, s erre próbálta nevelni a gyermekeit is.

A Horthy-korszak képe nem diktatúraként jelenik meg a család és környezete életében. A Hábetler család számára idegen az 1945-ben színre lépő Seres András szemlélete, aki feltehetően régi kommunista, s az új rendszer mellett agitál. A szűkebb környezet kineveti, mert buta embernek tartja. S valóban az is, karrierje mindössze annyi, hogy hivatalsegéd lesz a tel-avivi követségen. Egyedül Jani áll ki Seres nézetei mellett, arra hivatkozva, hogy az emberek hitét nem szabad kinevetni. S tulajdon apját nevezte a legbutább embernek az egész nyolcadik kerületben. Jani és testvérei, a lányok már nemcsak egy új nemzedék, hanem egy új életforma neveltjei. Leginkább Janit köti szüleinek ómódi világa, de az is ő, aki a legjobban szeretne elszakadni tőlük, s vágyakozik egy lényegesen másfajta életre. Jani életének legnagyobb tragédiája, hogy ifjúkori szerelmét, Reich Katót, egy zsidó templomi énekes lányát és tőle született kislányát elveszítette, mindketten a zsidóüldözések áldozatai lettek. Gyötrő bánatát nem tudta feldolgozni még később, családapaként sem, ezért is vált elvadult emberré. Amikor Zentay, a rokon gyári munkatársa ittasan és számonkérően bírálja a családot, Jani türtőzteti magát, de amikor Katónak és gyermekének halála kerül szóba, rátámad a férfira a gyári rozsdatemetőben.

Felvetődik a kérdés, hogyan válaszol a családregény a mottó figyelmeztetésére? Az elbeszélő a bevezető fejezetben szólal meg közvetlenül, s bizonyos mértékig Zentay bírálatában. Sem történelmi, sem etikai, sem lélektani szempontból nem érvényesül az értelmiségi módra gondolkodó ember nézőpontja a kulcsjelenetig. A vegetatív, a lefokozott létezés szükségessége és lehetséges örömei, s a családnak ezen a szinten érvényesülő mitikus vonzereje a meghatározó. Erősebb a létrejövő, majd felbomló új családok viszonylagosan magasabb életszintjénél is. A hatvanas évek elejének optimistább közéletében talán megbocsátható volt az a gondolati türelmetlenség, amelyben többen, köztük Fejes Endre is számon kérték a társadalmon az emberek öntudatosodását.

Irodalom

Rónay György, Rozsdatemető = Uő., Olvasás közben, Budapest, 1971, Magvető Kiadó.

Földes Anna, A hábetlerizmus felfedezése és kritikája = Uő., Húsz év – húsz regény, Budapest, 1968, Szépirodalmi Könyvkiadó.

Fejes Endre, A Port Royaltól a Nagyfuvaros utcáig. Gondolta a fene, Budapest, 1977, Magvető Kiadó.

Pomogáts Béla, Oknyomozó családregény = Uő., Regénytükör, Budapest, 1977, Kozmosz Könyvek.

Veres András, A sikertelenség környezetrajza = Uő., Mű, érték, mérték, Budapest, 1979, Magvető Könyvkiadó.