súgó szűrés
keresés

Németh László: Sajkódi esték

Szerző
Németh László
Kiadás éve
1961
Műfaj
esszé
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
434
A szócikk szerzője
Monostori Imre

Ez az esszé- és tanulmánykötet 1961-ben két kiadásban, majd az életműsorozatban 1974-ben (lényegesen bővített változatként) jelent meg, s az író három meghatározóan fontos életelve jegyében épül fel. Az egyik írói életelvet még 1934-ben fejtette ki egy Oswald Spenglerrel foglalkozó tanulmányában az alábbiak szerint. „Az utópia a legmagasabb fogalmazásában azt jelenti, hogy az ember nem egészen történelmi lény; ki van szolgáltatva a történelem rángatásának, de ki van szolgáltatva orra fölött a levegőnek is.” A másik életelv az összműkiadás első kötetének bevezető írásából, 1965-ből való. „A nemzetnek […] bármilyen rendszerbe kerül, élni, fejlődnie kell, különben elpusztul. A magyar írók sosem élhettek olyan rendszerben, amellyel egyetértettek volna, s mégis dolgoztak a magyarságért.” A harmadik életelvét itt, a Sajkódi estékben is megfogalmazta: „Aki hisz a pedagógiában, az csak optimista lehet.”

Tartalmát és szerkezetét tekintve a kötet jórészt a sajkódi magányban írt esszéket, cikkeket tartalmazza 1957 szeptemberétől 1961 márciusáig. Feszültségét az adja (különösen a 2011-ben napvilágot látott, még az 1956 novemberében papírra vetett följegyzéseinek [A magyar forradalomról] fényében), hogy a forradalom leverése utáni kádári „konszolidácó” viszonyai és csapdái között miként tudja folytatni és érvényesíteni az egész életét és munkásságát meghatározó írói programjait. Ebben a miliőben kell elhelyeznünk és értelmeznünk az 1956-os őszi, a forradalmat vállaló újságcikkeit, az 1957-es Kossuth-díját, a népi írókat elítélő 1958-as párthatározatot (Az MSZMP állásfoglalása a népi írókról), valamint a szovjetunióbeli látogatást 1959-ben.

Aligha véletlen, hogy A pedagógus hite című rövid írás került a kötet élére. Ez a Népszabadságban megjelent cikk ugyanis program és üzenet. Üzenet a nemzet számára. Arról szól, hogy mit lehet és mit kell tenni az adott történelmi helyzetben. (Ezt a gondolatkört erősíti és színezi három másik esszé a kötetben: A régi polgáristák [„Én például nyilván tanárnak születtem”], a lírai szépségű Hódmezővásárhely, valamint a tanár édesapjának méltó emléket állító A jó tanár című kisesszé. Ez utóbbiban írja, hogy a jó tanárt „a kárpótlást nem váró ajándékozás enyhe mámora vezeti végig az életen”.) Németh László az ezen ciklusbeli esszéiben összefoglalja mindhárom, fentebb érintett ideáját, illetve „társadalmasítja” és az őt körülvevő élet mindennapjaira aktualizálja azokat. Újra meghirdeti régebbi ideatételeit: az emberi teljesítmény értékeiről, az „értelmiségi társadalom” időszerűségéről, a „tanultabb emberfajta” kívánatos eljöveteléről. Mindezt a pedagógus optimizmusával, a nemzet érdekében és a mindennapi élet minőségének javítási szándékával. A kötet ezen ciklusának egy másik darabja az „igazi egyenlőség” és „demokrácia” alapfeltételeként a műveltségbeli kiegyenlítődést jelöli meg (a közös műveltség kialakításával); továbbá a fizikai munka megbecsülését hangsúlyozza és a „munkaismereti” iskolák rendszerét ajánlja (Tapasztalat- és álomátadás). Földi élete legnagyobb örömének a tanulást nevezi meg, amelyben az erkölcsi becsvágy „a legnagyobb életstimuláns”. Az igazi, a legnagyobb emberi siker: „a szépen fejlett, arányos, másokat melegítő élet”. Példaképe Égető Eszter, a „mai szent” (Ha most lennék fiatal). Úgy látja, hogy „az állam áll”, de polgárainak az életvitele még nem alakult ki: a feladat tehát ennek az új életmódnak a tudatosítása és megteremtése (Lakásépítés – országberendezés).

A kötetbeli első ciklusra rímel az utolsó: a Szovjetunióban töltött öt hétnek a benyomásait rögzítő cikkek. Ezekben a szocializmus humanizálódásának és a harmadik világ (Oroszországgal együtt Kína és India) magára találásának lehetőségét és szükségességét fogalmazza meg. Azonosulni tud a klasszikus orosz irodalom, kultúra fő vonulatainak értékeivel, az orosz irodalom világszínvonalú képviselőit idézi bensőségesen személyes, fordítói tapasztalatai alapján. A szovjetunióbeli mindennapi életről szerzett benyomásait utópisztikus módon vetíti ki. Itt is, most is az emberiség, a világcivilizáció jövőjét fürkészi, az újfajta élet élésének a nyomait keresi, s nagyítja fel. Reménykedik és hisz a szocializmus megnemesíthetőségében (Két esemény közt; Pohárköszöntő;Itthon).

A kötet gerincét műhelytanulmányok és emlékezések alkotják. Az Anna Karenina fordítójaként elsősorban a két életformát, az Anna–Vronszkij-féle világot, illetve a Kitty–Levin páros életfilozófiáját szembesíti egymással (Orosz fordításaimról). Tolsztojt tartja az újkor legnagyobb epikusának, kinek műveiben a „hogy kell hát élni?” létfilozófiai kérdés áll a középpontban (Tolsztoj emlékbeszéd; Miért szeretjük Tolsztojt?). Nagy fölfedezés a számára García Lorca költői világa és színpadi művei, valamint Dürrenmatt filozófiája és dramaturgiája. Az előbbit igen közel érzi saját írói világához, költészet-, valamint drámaírói esztétikájához. Úgy látja, hogy az ő „mélymagyar” művészeti szemléletének a García Lorca „mélyspanyol” alapú esztétikája közeli rokona. Színpadi művei úgyszintén rokonai az övéinek: „valóság-megemelő” műfajt képviselnek. Parasztdrámáiban „az andalúz táj már összefolyik a paraszti élet ősi tájaival”, paraszt hősei mögött „mitológiai lények” húzódnak meg. Balladák játszódnak ezen a színpadon, s Yerma a „kozmosz törvényeinek” a betöltője is (García Lorca színpada). Dürrenmatt fiatal kora ellenére kiforrott, mély filozófiával és hatásos dramaturgiával rendelkező modern prózaíró és drámaszerző. Abszurdumokat mesél realitásként, víziói vannak, lecsupaszításai, parabolái szellemesek és elgondolkodtatók. Ez az író „akármihez nyúl, azt a nagy problémák magasába emeli”. Az emlékezések sorában „a kultúrába betört népi erő nagy jelképének” tekintett Szabó Lőrincről, a legtöbb színpadi szerepét eljátszó Tímár Józsefről, valamint az ellenségből baráttá lett Hatvany Lajosról ad szép portrét (Bevezető egy Szabó Lőrinc-esten; Színész és író; Hatvany Lajosról).

Irodalom

Erdei Ferenc, Németh László tanulmánykötetéről, Élet és Irodalom, 1961. június 10.

Bata Imre, A teljesebb Sajkódi esték. Németh Lászlóról, Új Írás, 1975/3.

Grezsa Ferenc, Sajkódi esték, Forrás, 1975/5–6.

Monostori Imre, Németh László 1956-os forradalomélménye és a hatvanas évek magyar szocializmusa, = Uő., Válogatott tanulmányok Németh Lászlóról, Budapest, 2016, Nap.