súgó szűrés
keresés

Bodor Ádám: Sinistra körzet

alcím
Egy regény fejezetei
Szerző
Bodor Ádám
Kiadás éve
1992
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
157
A szócikk szerzője
Horváth Péter

Az elsőrangú novellistaként számon tartott Bodor Ádám számára az igazi szakmai áttörést legtöbbre taksált prózaműve, a Sinistra körzet hozta meg. A regény sikerét jól mutatja, hogy rövid időn belül három kiadást ért meg, s remekműnek kijáró széles körű kritikai fogadtatásban részesült. Az előzményekhez tartozik, hogy a Holmi szerkesztősége által 1990-ben meghirdetett novellapályázaton az író Természetrajzi gyűjtemény Sinistra körzetben című munkájának ítélték oda a fődíjat. Ezzel egyidőben Bodor több kisepikai szöveget is közreadott irodalmi folyóiratokban, ezen írások egybeszerkesztésével nyerte el a mű végleges formáját. A 15 fejezetből álló kötet egyszerre kínál lehetőséget a novellafüzérként, illetve regényként történő olvasásra, a műfaji kettősség poétikai szerepét az alcím is alátámasztja.

Bodor prózaírói gyakorlatát a szemlélet magas fokú koncentrációja, a variációs ismétlések szövegszervező szerepe, a nyelvi ökonómia, a homogén elbeszélői tónus mellett a világfikcionálás zárt körzetre fókuszált technikája jellemzi. Az író alaptémája, a totalitárius hatalom irodalmi megjelenítéséről a következőket mondta: „Az elbeszélés helyszíne akkor szerencsés, ha egyben alkalmas terep az írói tapasztalatok lecsapódására, vagyis ahol az írói látomás a leghitelesebben tud kibontakozni. Az én esetemben életrajzi és alkati adottságoknál fogva a kelet-európai történelmi táj, a sorompók, a szögesdrótok szövevényes világa, az ebből eredő közérzet és életszemlélet ez a terület. Egyszersmind olyan hely, amelynek az alkotás, a képzelődés során megnyílnak a rejtekei, feltárulnak a mélységei, olyan meglepetésekkel, amelyek a történetet fordulatról fordulatra tovább vezetik.” (A börtön szaga)

Sinistra körzet a Kárpátok hegycsúcsai közt fekvő különös atmoszférájú világ elzárt közösségének életképeit mutatja be. A címben szereplő ’sinistra’ szó eredeti ’vészterhes’, ’baljóslatú’ jelentése jól érzékelteti az ábrázolt periférikus vidék sötét hangulatát. Bodor műveinek az egymásba épülő zárt tereken alapuló felépítése ezúttal is felismerhető, Sinistra, Dobrin City, a természetvédelmi terület és a medvéket őrző rezervátum a topológiai struktúra belső tagolódását mutatja. A kompozíciónak a regény főhőse, Andrej Bodor körzetbeli megjelenései adnak keretet. A gyakori előre- és visszautalások ellenére az egymásra következő fejezetekből kirajzolódik a főszereplő történetének íve, aki megérkezve Sinistrára több évet tölt el ott, hogy távozását követően egy rövid látogatás erejéig újra visszatérjen régi életének helyszínére. Elbeszélése a múlt eseményeit személytelen és részvétlen hangnemben idézi fel, nagyrészt a történések, dialógusok objektív rögzítésére koncentrál, melyet részletezett tájleírások egészítenek ki.

Bodor regényfikciójának tárgya a totalitárius elnyomás, amely az emberi létmód méltóságát kifejező individuális szabadság megsemmisítésének elve szerint kapcsolja össze a természeti rendet és a katonai diktatúrát. Sinistra önmagában a totalitárius hatalom manifesztációja, ahol az általános érvényű determináltság a társadalom kollektív identitásában ölt testet. Bodor fontos újítása, hogy a természetet is a totalitarizmus részeként ábrázolja: a zord hegyvidék kiismerhetetlen, antihumánus erőként telepedik rá az itt élők sorsára, akik jövőperspektíva nélkül küzdenek meg környezetükkel és egymással. A hegyivadászok ellenőrzése alatt álló közösségben mindenki kiszolgáltatott, ezért az egyéni életstratégiák az alkalmazkodás különböző módozataira korlátozódnak, a körzet lakosai ellenállás nélkül fogadják el alávetett helyzetüket a hatalom rendjében. A főhős fejlődését is a környezethez való idomulás, a katonai apparátussal való együttműködés jellemzi. Andrej eredetileg azzal a céllal érkezik Sinistrára, hogy megtalálja mostohafiát, s rávegye a közös hazatérésre: a találkozás alkalmával Béla Bundasian elutasítja a szökés lehetőségét, majd felgyújtja magát, az önpusztításban mutatja fel az emberi szabadság végső, destruktív lehetőségét.

A regényzárlatban a hegytetőről visszatekintő Andrejt „jóleső meleg” járja át, amikor megpillantja „sítalpainak ezüstös szalagját” a tisztásokon, s elégtétellel nyugtázza, „mégsem tűnök el erről a tájról nyomtalanul”. A holdfényben megcsillanó, cementhordástól keletkezett fagyott sínyomok a búvópatakok barlangjába befalazott helybeli férfi megölésének emlékét őrzik. Az emberi bűn tehát az egyetlen, ami maradandó nyomot hagy a sinistrai természet látképén, ennélfogva a totalitárius determináció elől elmenekülő individuum is kizárólag ebben ismerheti fel múltját sajátjaként.

A rendszerváltás magyar prózairodalmán belül a Sinistra körzet attraktív szerzői fogások és radikális formai újítás nélkül, a térségi tudathoz kötött írói látomás, valamint a természet és a diktatúra hatalmának kiszolgáltatott ember ábrázolásával vívott ki magának különleges rangot.

Irodalom

Bán Zoltán András, A főmű. Kritika, 1992/7.

Reményi József Tamás, Törzskönyvezett sorok. Bodor Ádám: Sinistra körzetKortárs,1992/6.

Radvánszky Anikó, Az ember természete és a természet embere A magyar irodalom történetei III., Szerk, Szegedy-Maszák Mihály, Veres András, Budapest, 2007, Gondolat Kiadó.

Szilágyi Márton, A tárnicsgyökér fanyar illata,Tiszatáj, 1993/2.