súgó szűrés
keresés

Csiki László: Szombat. A búvár hazamegy

Szerző
Csiki László
Kiadás éve
1977
Műfaj
vers
Kiadás helye
Bukarest
Kiadó
Kriterion Könyvkiadó
Oldalszám
152
A szócikk szerzője
Tóth László

A Szombat... kötetet két verses- és két prózakötete előzte meg Csiki Lászlónak, melyet egy újabb próza- és egy drámakötete követett, mintegy jelezve, hogy a költészet talán nem is a legfontosabb műneme az írónak, vagy legalábbis a többit azzal egyenértékűnek tartja. Jól látszott már első könyveinek alapján is, hogy Csiki nem az addig kitaposott utakon halad, s mondandóinak mindegyikben új nyelvet, hangvételt és formát keres. Így a Szombat...ban is, az előzőekhez viszonyítva, „A költészet más tájait” kutatva „védtelenné és esendővé” válik, ami „az asszociációknak nagyobb szabadságából fakad, melyek feloldatnak a formális logika béklyóiból, hogy egy más rendszerben hasznosíthassa őket” (Mózes Attila). Miközben láthatóan ugyanaz a szenvedély hajtotta Csiki Lászlót, mint az erdélyi lírában az előtte járók közül a „láz enciklopédiáját” író Szilágyi Domokost, s ugyanaz a minduntalan groteszkbe futó filozofikum vonzotta, mint az „asszociációi hálószobáját” megjelenítő Tű foka Páskándi Gézáját, vagy nemzedéktársai közül leginkább Király Lászlót és Kenéz Ferencet. Figyelme –, áll kötete fülszövegében –, „a vers és tárgya közötti viszonyt” fürkészte, hogy olyan rendszert építhessen „egy-egy »tárgy« köré”, mely azt, lehet, nem is engedi látni, s mely „talán nem is létezik, csak ebben a hálós körülírásban”. Azaz, mondja, „valamiféle hálót kellene létrehozni a képek, hasonlatok, asszociációk segítségével valami nem létező alá”, melyben az talán mégis felfoghatóvá, megfoghatóvá válik („Annyi voltam, amennyit láttam” – így szól például a Megközelítések V. szentenciájával). S ez a kettősség, a körülírásával láthatóvá tett nem létezőnek ez az egyszerre érvényesülő konkrétsága és viszonylagossága teremti meg Csiki verseiben, versként tárgyiasuló szövegeiben a feszültséget. A kötet alcíme: Verskönyv haladóknak – bár első hallásra fölényeskedőn hangzik – egy olyan szövegértési módot is feltételez, mely olvasóját egyúttal a költő alkotótársává avatja, verseinek értelmező továbbgondolására, képzeletbeli továbbírására, a maga ismereteinek a versek terébe történő beírására sarkallja (mint például a Névtelen levél a komor olvasóhoz is). Csiki verseiben minden mozgásban van, a formák és mondandók egyetlen pillanatra sem találnak nyugvópontot, kérdéseinek nincs megoldásuk, azaz kötetének világa ebben az örök változékonyságban formálódik ki, akárhonnan közelítünk hozzá, mindig más arcát mutatja. Miközben, figyelmeztet bennünket a költő a Szilágyi Domokost megidéző, s az ő modorában írt Feddő ének kardra és trombitára című travesztiája fölé illesztett mottóban, „…mindez játék, torna. / Ha nem írnám, nem is volna”, és ennek szellemében brillírozza végig kötetét. Így érve el, hogy a Szombat... gondolati, nyelvi, ritmikai, képi, formai bravúrjai egyszerre hitelesítik is, ugyanekkor idézőjelek közé is helyezik az általa teremtett világot. A költő bármit képes versének terébe bevonni, kettős látásának sajátos optikájával egyszerre festi is, parodizálja is azt a valóságot, melyet verseivel éppen megteremt, miközben ő maga valójában megfoghatatlan marad („kiabálás közben hallgatok…”, vagy: „valaki itt ül, és azt képzeli / lát engem” – mint a Színészeim. A jövő boldog magánya harmadik, Csendesen című tételében). Poeta doctus, aki mindent tud, de semmit nem vesz komolyan, relativizálva magát a költészetet is, ám épp e viszonylagosításával jut el annak tulajdonképpeni lényegéhez. S e valóságjáték fontos láncszemei a Csiki költő- és nemzedéktársait megidéző elmés travesztiák, paródiák. Ide tartoznak heteronimja, Al New versei is, melyek párhuzamosan születtek a poétatárs, Király László még nevükkel is egymásba kapaszkodó Al. Nyezvanovjának verseivel. A két költő alteregói – ahogy Csiki egyik interjújában fogalmaz –, azt mondják, amit a ceauşecui diktatúrában, azaz „ott és akkor, Romániában, abban a helyzetben” költőik nem mindig mondhattak, írhattak, mert „rá kellett lőcsölniük valakire” a véleményüket.

S noha Csiki szövegelései, logikai és gondolati bakugrásai, technikai fogásai sokat hoztak magukkal a 20. századelő klasszikus avantgárdjának iskolájából, valóságanyaga, élményvilága, világszemlélete már jellegzetesen a század 1960–1970-es éveire, s azon belül is szigorúan közép-(kelet-)európai – konkrétabban: romániai, erdélyi – léttapasztalatokra vall. De sok mindent megelőlegez már az 1980-as évek posztavantgárdjából, vagy az évtized végére felívelő posztmodernből is. Hasonló folyamatok, bomlások és építkezések zajlanak Csikinél versben, mint – ha szokatlan is az összevetés – Esterházy Péter prózájában. (Az ige ideje múlt – szögezi le például egyik versének leleményes címével, s az önálló entitásnak értett nyelvet beszélteti és játszatja: „Hja, lassacskán felnőttek a melléknevek! / Korzóznak tarka szófajok, / s egy szintagmabokorban / sír egy határozatlan, magányos névelő”.) Ám ha a maga idejében Csiki önfeledt útkeresése egyfajta múló felbuzdulásnak tűnhetett is („éljen a tegnap alóli felszabadulásom” – írta a Kiáltványban), az irodalomban és az irodalomértésben azóta végbement folyamatok a Szombat... valósággeneráló gesztusait, darabjait összességükben – esetenkénti harsányságuk és deklarativitásuk ellenére is – mára időtállóvá avatták.     

 

Irodalom

Márkus Béla, Láztalanul? Öt új romániai magyar verseskönyv, Tiszatáj, 1979/69.

Mózes Attila, A költészet más tájain, Igaz Szó, 1978/4.

Pécsi Györgyi, Csiki László, a dilemmás író = Uő., Honvágy egy hazáért. Irodalmi tanulmányok, Budapest, 2019, Nap Kiadó.

Tóth László, Amit a tudomány sem tud… Beszélgetés Csiki Lászlóval = Uő., Szó és csend. Tizenegy beszélgetés, Tatabánya, 1996, Új Forrás Könyvek 26.