súgó szűrés
keresés

Vas István: Teremtett világ

Szerző
Vas István
Kiadás éve
1956
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
390
A szócikk szerzője
Sturm László

A Teremtett világ Vas hatodik verseskötete. Az ekkor negyvennyolc éves költőnek sokáig kellett várnia rá, az 1948-as Római pillanat óta nemhogy verseskönyve nem jelent meg, de folyóirat-publikációja is alig. A kommunista hatalomátvétel után nemkívánatosnak minősült túl „polgári” szemlélete. Bár – talán meggyilkolt barátai iránti hűségből – belépett a kommunista pártba, ez is csak rontotta a helyzetét, mivel később kilépési szándékát is bejelentette. Igaz, korábban is előfordult már hasonló hosszú szünet a pályafutásában az 1938-as Menekülő Múzsa és az 1947-es Kettős örvény megjelenése között, akkor a háború és a zsidóellenes intézkedések miatt nem jutott a kötete nyilvánosság elé.

A költő a Teremtett világban bő válogatást ad a teljes addigi pálya költeményeiből, a terjedelem majdnem háromnegyedét ezek foglalják el. A későbbi nyolc év versei ezek után következnek, melyek az első kiadásban körülbelül száz oldalt tesznek ki. Ezt a mennyiséget Vas az 1963-as összegyűjtött versekben még mintegy harmadannyival bővítette. Mivel többségük nyílt korkritika, alighanem a cenzúrától tartva hagyta ki azokat az első kiadásból. A rossz közérzet és a félelem azért egyértelműen kiérződik az 1956-os változatból is. És minden vers alatt ott a keletkezési évszám, aláhúzva az egyetemes érvényesség mellett a korhoz köthető jelentést. Jellemző, hogy a vád mellett igen erős az önvád hangja. A mérgezett vetés a hajdani hitet önáltatásként láttatja, a Romanus sum újjáéleszti az előző kötet Róma–Bizánc ellentétét: „Eljátszottam egy még megszületetlen / Róma előtt Mucius Scaevolát. […] Róma nem épült fel, de a helyében / Pöffeszkedik az új, hazug Bizánc.” A kinti és a benti ösztönzőket párhuzamban látja, így a kiút sem csak politikai-hatalmi a számára. A helyzet sokoldalú, alapos lírai átgondolását nem csak a nála szokásos „intellektuális” hang jelzi, hanem a versek ciklusszerű csoportosítása is. Ciklusnak tekinthető a Napló, a Perzsa dalok, a Változatok egy csuvas dallamra, a bibliai témájú és a badacsonyi versek sora. Mindegyik hosszabban követ egy-egy gondolatmenetet. A Napló feljegyzésszerű, sóhajszerű verseiben például felújítja az 1944-ben megtalált hangot, önutalással jelezve, hogy újra vészkorszak van. Visszatérő ok a tépelődésre a meghalt társakhoz, az Etihez – első feleségéhez – és a Radnótihoz kötő hűség. A közösen hitt eszmék kiábrándító megvalósulása után mi jelenti a hűséget: a kitartás vagy az átértelmezés? A Rapszódia a hűségről szerint van feloldás, de az túlvezet az evilágin. Paradox módon a kommunizmus tapasztalata egyféle reményt is kelt, hiszen bizonyítékul szolgál az eszmék erejére. Ugyanakkor az eszmék nevében jósolja meg a kommunizmus bukását, a nácikhoz kapcsolva (rájuk is érvényesen), de egyértelmű áthallással. Az 1945 február 12–13 – később, talán mert jóslata ’56-ban részben megvalósult Így lett vége az új cím – látszólag követi a kor szovjetdicsőítő verseinek sémáját, ám életrajzi és részlethűsége, filozófiai átgondoltsága messze azok fölé emeli, a befejező sorai pedig könnyen aktualizálhatóak: „s hiába harsog évekig / a hazugság, sohse győzhet, / mert mindig a régi verembe vetik / az új rettegtetőket.”

A badacsonyi versek ezzel szemben a normális élet lehetőségét villantják föl, a szépség, az illatok, édes ízek ünnepinek tűnő hétköznapiságát, a szépség közösségteremtő erejét, amely a magányt éppúgy felülmúlja, mint az erőltetett kollektivitást. A megművelt táj és a hozzá szervesült életforma bizonyítja, hogy a kozmikust, a természetit, de a társadalmit is azáltal nemesíti meg az ember, hogy a széttartó mozgásokkal szembe a rendezettet, a ritmusosat, az örömtelit állítja. Az így értett hétköznapiság Vas költészetének visszatérő témája és problémája, melyet az Ultima realitas ars poetica-szerűen is megfogalmaz: „Sőt néha magam is szégyellem magam, / Hogy így beszélek, ilyen hétköznapian, / Hogy mindig ezeket emlegetem, a köznapi dolgokat […] A léttelen létre, az ősi-sötét bálványra fütyülök – / Nekem az a csoda, ami ide fel, az elmúló fényre lökött. / Csak az a csoda, ami elmulik, ami egy percig marad itt”. Ennek jegyében a búcsú számos versben kap meghatározó szerepet, úgy tűnik, az élet változékonysága, az elmúlás (és keletkezés) állandósága az eszmélkedés feltétele.

A kötet címe emberi és isteni teremtést, művészit és köznapit von egymáshoz. Ezeken belül is szétágazik a jelentés. Hiszen teremtett világ a szó rossz, mesterkéltséget kifejező értelmében a fojtogató politikai és ideológiai rendszer. Ám a badacsonyi megművelt táj az emberi teremtés vonzó képét őrzi.

Irodalom

Fenyő István, Vas István, Budapest, 1976, Akadémiai.

Sturm László, Vas István, Budapest, 2017, Magyar Művészeti Akadémia.