súgó szűrés
keresés

Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág

Szerző
Duba Gyula
Kiadás éve
1974
Műfaj
szociográfia
Kiadás helye
Pozsony
Kiadó
Madách Kiadó
Oldalszám
229
A szócikk szerzője
Márkus Béla

A szerző szülőfaluja, Hontfüzesgyarmat szociográfiájának – alcíme szerint „jelentés a Garam mentéről” – fogadtatása párját ritkító volt: még mielőtt könyv formájában is megjelent volna, már az Irodalmi Szemle-beli közlését követően igen alapos elemzés készült róla. Kiss Gy. Csaba olyan „úttörő alkotásként” méltatta, amelyik a csehszlovákiai magyar irodalom ún. harmadvirágzásának idején elsőként tudósított a magyar nemzetiség életéről, „mintegy négy évtizedes késéssel” kapcsolódva a valóságirodalom olyan alkotásához, mint Fábry Zoltánnak a Kárpátalja nyomorát rögzítő vádirata, Az éhség legendája (1932). Más elemzések később viszonyítási pontokként jelölték meg a két világháború közötti időkből Erdei Ferenc munkáit, Veres Pétertől Az Alföld parasztságát (1939) és Illyéstől a Puszták népét (1937), az újabb alkotások közül pedig a fő ösztönző mintát, Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című, szintén a szülőfalu rajzába rejtett életregényét, ennek „északi testvéreként” aposztrofálva Duba vállalkozását.

A kritikusok szerint a társadalomrajz, az önéletrajzi regény, a családtörténet műfaji jegyeit is hordozó Vajúdó parasztvilág úgy indul, mintha igazolni akarná egy francia filozófus tételét: az egyén mentális struktúráját és lelki összetettségét a „boldog terek” legboldogabbika, a szülői ház határozza meg. A nyitó fejezeteknek a házról, az udvarról, a kertről szóló leírásai miközben szerepüket tekintve hasonlítanak Márai Sándor Egy polgár vallomásai (1934) című műve indításához, aközben az alanyi, azaz szerzői elbeszélő akaratlagos emlékezetének serkentői is. Egy parasztporta múltjának idézői, emlékezethelyek, mint az istálló, a kamra s főleg a legjelentősebb, a padlás, a gazdálkodás ereklyéivel, a családi múlt tárgyaival. Szemléletét, életfelfogását tekintve ugyancsak zárt terébe helyezi el magát, iskoláira, tanulmányaira is kitérve, vagyis a nevelődési regény mintáit is követve az íróként hazalátogató narrátor.

Az ő igazi „embernevelő iskolája” azonban – nosztalgiától áthatottan idézi fel – a szülőföld megannyi színes, játékosan szórakoztatva is felelősségre, kötelességre ébresztő hagyománya volt; az együttlét alkalmait megteremtő különböző népszokásokkal, vallási szertartásokkal. Noha szinte törvényszerűnek tartja kiüresedésüket – ezt a legényavatás ceremóniájával szemlélteti –, szeretné mégis, ha megőrződnének a nemzedékek közötti tapasztalatátadás formáiként, az évszázados életvitel, értékrend és értéktudat tanúsítóiként. Az életvitel a vegyes lakosságú falu közösségi magatartását is meghatározta s jellemezte: Hontfüzesgyarmat a szlovák és a magyar etnográfiai határ mentén fekszik, ezért a „nyelvi és a vele összefüggő nemzetiségi kérdés ott élt a táj valóságában. Nem úgy élt ott, mint a megkülönböztetés vagy az ellenségeskedés lehetősége, hanem mint a változó történelmi létfeltételekhez való alkalmazkodás mérőműszere. A nyelv nem különítette el egymástól a vidék lakóit, csupán jelleget adott nekik”.

Azokról az időkről, amikor ama történelmi létfeltételek a magyar nemzetiség egésze számára – a kötet egyik fejezetcímével szólva – a jogok nélküli életet jelentették, az író-elbeszélő nem a számonkérés indulatával, hanem higgadt tárgyilagossággal szól. Középpontban édesapjának a történelmi-társadalmi változásokat, a parasztvilág átalakulását követő élettörténetével. Az 1945 és 1948 közötti – a vagyonok elkobzásától a magyar nyelvű iskolák bezárásáig, az anyanyelv használatának tilalmáig terjedő s a Köztársasági Elnök 88/1945. jelzésű dekrétumát követő – diszkriminációs intézkedések történetekben való megjelenítésére kevesebb szót szán, mint a jogfosztottság három formájára, a deportálásra, a közmunkára és a kitelepítésre. A deportálás csehországi munkaszolgálatot jelentett, egész családok elhurcolását. Köztük az elbeszélőét, aki dokumentummal, egy igazolvány számával és szövegével igazolja, hogy az apja, „J. D.” úgy akarta elkerülni a kényszerhelyre telepítésüket, hogy „reszlovakizálásra” jelentkezett. Hiába vallotta azonban szlováknak magát, mégsem térhettek vissza az otthonukba, sőt – ami majd a Halódó parasztvilágban (2001) cselekményszervező tényként jelenik meg – a földjüket is elkobozták, mivel a deportálásra kijelölteket háborús bűnösnek nyilvánították.

Az apa sorsa példázza, hogy a jogfosztottság, a vagyonvesztés okozta kilátástalansághoz képest a mezőgazdaság szocialista átszervezése új távlatokat nyitott a falusi élet, a paraszti világ előtt. Az író fő gondja – állapítja meg Görömbei András – a régi és az új világ szembesítése mellett az „átalakulás, a vajúdás szükségszerűségének és bonyolultságának hiteles megjelenítése”. Az elbeszélő a vajúdás hozta új termelési mód, a közös (szövetkezeti) gazdálkodás szükségszerű voltát cseppet sem teszi kétségessé, noha – a „búcsúzik a lovacska” Nagy László verse nyomán a korszak egyik toposza lett – ő is elsirattatja a lovakat. Az apa nem késlelteti a vajúdást, bár a munkás-paraszt szövetség alapjául szolgáló osztályharcos felfogás sablonja szerint késleltetője lehetne, lévén az „ingadozó” középparaszti réteg képviselője.

Duba Gyula nemegyszer beszélt arról, hogy számára az írás „vallomásos tanúságtételt, személyes állásfoglalást” is jelent. Ez a szerepfelfogás indíthatta arra, hogy megírja szociográfiája folytatását, iker- vagy ellenpárját. A Halódó parasztvilág elbeszélője azonban – noha életrajzi adatai alapján azonos a szerzővel – fiktív figura, Nagybene Péter író, aki sok kételyt táplál „az írott szó ereje és mélysége” iránt, s akinek szociográfiát szerző volta az öccsével folytatott vitájában kerül szóba. A ma íróját „ismerős idegenként” fogadják odahaza, meghasonlásánál azonban erősebb lehetett a reszlovakizált apáé, akiről be kellene bizonyítaniuk, hogy nem volt háborús bűnös. Így nem vagyonuk kárpótlása a valódi tét, hanem a család becsülete.

Irodalom

Görömbei András, A csehszlovákiai magyar irodalom 1945–1980, Budapest, 1982, Akadémiai.

Kiss Gy. Csaba, Számadás a szülőföldről, Tiszatáj, 1974/5.

Szeberényi Zoltán, Duba Gyula, Dunaszerdahely, 1997, Nap.

Zalabai Zsigmond, A műfaj neve: önismeret, = Uő., Mérlegpróba. Madách, 1978, Bratislava.

Zsilka Tibor, A szociográfiai mű poétikája, = Mű és érték, vál. Szeberényi Zoltán, Bratislava, 1976, Madách.