súgó szűrés
keresés

Németh László: Változatok egy témára

Szerző
Németh László
Kiadás éve
1961
Műfaj
dráma
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
424
A szócikk szerzője
Monostori Imre

1959-ben egy erdélyi tanárnő folytatásokban küldte el Németh Lászlónak a Bolyaiak levelezését (és egyéb dokumentumokat), ami arra késztette, hogy mélyebben, részleteiben is megismerkedjék a kibontakozó nagy témával. Elsősorban a Bolyai Farkas és fia, János közötti hosszú és viharos konfliktussorozat ragadta meg, amely nem pusztán két nagy ember jószerével egy életen át tartó viaskodása, hanem általános érvényű emberi gyöngeségek, lelki, jellembeli betegségek klasszikus alapformákban való megjelenése. Ugyanakkor benne van a két kiváló elme egymás tudósi teljesítménye iránti megbecsülése is. Mindez a 19. század első felében, a modern Európától távoli, öt-hatezer lelkes Székely(Maros)vásárhelyen. Németh László – alapos matematikatörténeti ismeretek birtokában – újra és újra, különböző oldalakról közelítette meg a Bolyaiak világát: mintegy másfél év leforgása alatt tanulmányok, esszék, drámák, filmtervek, napló s „képzelt beszélgetés” műfajában alkotott egymással összefüggő írásműveket, melyek közül nyolcat a ~ kötetben jelentetett meg.

A kötet súlyponti darabjai: A Bolyaiak drámája (műhelytanulmány), az Apai dicsőség (színmű) és A két Bolyai (színmű). A Bolyaiak drámája váltogatott kultúratörténeti, illetve lélektani szempontok szerint mutatja be az akkori tudományos világ egyik nagy problémájaként a nem euklideszi geometria két évezreden át hiába ostromolt egyik kulcskérdését: az úgynevezett tizenegyedik axióma „kijavítását”, azaz egy forradalmian új világképhez vezető „posztulátum” megalkotását. Ebbe már beletört a bicskája az idősebb Bolyainak, de a „göttingai kolosszus”, Gauss is csak gondolkodott róla. Mígnem ez a lehetetlennek látszó levezetés Bolyai Jánosnak (majd ezzel csaknem egy időben az orosz Lobacsevszkijnek) sikerült. János többször hivatkozik arra – és joggal –, hogy „a semmiből egy új világot” teremtett: hiszen azt bizonyította, hogy a párhuzamosok elméletének fő problémája csak úgy oldható meg helyesen, ha nem egy térben, hanem különböző terekben gondolkodunk. Mint oly sok zseniális tudományos fölfedezésnek, ennek is kétkedés, fanyalgás lett a fogadtatása, habár a legnagyobbak elismerték újszerűségét. Ez a tudományos probléma a háttere Németh László Bolyai-drámáiban apa és fiú egymásnak feszülésének, melyben ott rejlik a 19. századi romantika és az eljövendő 20. századi racionalizmus ezzel ellentétes életfelfogása. Farkas, a „kaotikusan sokoldalú” „pedagógus apa”, a szenvedélyesen féltő, de eltévedt nevelő, aki minden becsvágyát a fiába helyezte, nem képes annak önállóságát tisztelni, sőt saját maga „continuatio”-jának tekinti. János viszont igen érzékeny, beteg ember, s a fiatalkori zsenialitása után már nem képes a hasonló szintű tudományos folytatásra.

A legkorábbi, Apai dicsőség című színpadi feldolgozás 1960 végén keletkezett, és 1961 tavaszán jelent meg a Kortársban. Érdekessége egy kísérleti elgondolás: a „jelenetező” dramaturgia szabályai szerint íródott – nem a görögök, a franciák, nem Ibsen és Csehov színpada szerint, inkább Shakespeare, Schiller és Brecht módszerével. (A Gandhi halálát [1963] szintén a jelenetező dramaturgia szerint írta.) Ez az első színpadra szánt Bolyai-változat jóval hosszabb és epikusabb, részletezőbb (talán dialogizált kisregény), s színesebb, mint az egy gócba összesűrített, a kemény gondolatiságot előtérbe helyező görögös változat (A két Bolyai), ám kevésbé feszes, kevésbé robbanékony, kevésbé színpadra kívánkozó. Apa és fia élete áll a történet középpontjában János kisgyerek korától apja haláláig. A befejezés is szelídebb, mint a másik változatban: János készülő. az emberiséget eligazítani vagyó Üdvtanát apja emlékének kívánja ajánlani: „Ez lesz az ő apai dicsősége.” (Ezt a változatot színházban nem játszották.)

E kötet egyik naplórészben írja Németh László: „A darab legrettenetesebb vonása, hogy alakjai […] mindig az igazságot mondják egymásnak: azzal ejtik a gyógyíthatatlan sebeket.” Erre épül a közvetlenül az Apai dicsőség után írt, és 1961. április 20-án a budapesti Katona József Színházban bemutatott A két Bolyai, Németh László egyik legsikerültebb színpadi alkotása. Hősei életéből kimetszi az 1833–34-es éveket, s ebbe a két évbe sűríti az előzményeket és a várható következményeket is. Apa és fia meggyőződéssel gondolják, hogy ebben az éles konfliktusban náluk van az igazság nagyobb fele: az apa – a maga módján – végül is csak jót akar Jánosnak. A fiú tisztában van apja szellemi képességeivel, ám elviselhetetlen számára természete. Küszködik a szeretethiánnyal, a magányossággal, a megbántottsággal, a rossz emlékekkel, a skizofrénia tüneteivel. A dramaturgiai építkezés csakis a lényegre összpontosít, a négy felvonás nyelvezete tömör, és a metaforikus költői nyelv felé mutat, a mondatok indázó természetűek, tartalmukban feszítően gazdagok. A „parallelák” új felfogása valójában megsokszorozza az elgondolható világot: egy mértan helyett annyi, „ahányat a feltételem kiszab” – magyarázza János, de hiába. A Róza-szerelem föllobbanása tragédiába kívánkozó konfliktusrendszert alakít ki: a harmincegy évesen nyugdíjba lépett hadmérnök-kapitánynak az apja nem adja meg a tiszti házassághoz szükséges kauciót. Apa és fia szavakkal ölik egymást, ami végül kenyértöréshez vezet: az apa kiutasítja házából fiát, aki – a színházi előadásban – még egyszer visszatér, s a tudomány keskeny pallóján találkoznak: a lipcsei matematikai pályázaton mindketten elindulnak.

 A színházi előadás tapasztalata nyomán Németh László, a „kísérletező ember” egy másik befejező részt is írt, amely ridegebb, mint a színházban előadott lezárás. János itt már nem jelenik meg a színen, az apja úgy küldeti el neki a lipcsei pályázat leírását (miközben János majdani professzorságáról s Gauss támogatásáról álmodozik), ám a „fiam” és a „köszöntelek” szavak nélkül. Ekként itt is némi feloldással végződik a két főszereplő, a Németh László-i karaktertipológia szerint a „szörnyeteg” és a „hős” szellemi párviadala.

 

Irodalom

Rákos Péter: Németh László: Változatok egy témára. Irodalmi Szemle, 1962. 2. sz.

Géher István: Kísérletek egy kísérleti dramaturgiával. Németh László: Változatok egy témára. Irodalomtörténet, 1962. 3-4. sz.

Hartyányi István – Kovács Zoltán (szerk.): Németh László bibliográfia. Budapest, 1992, Petőfi Irodalmi Múzeum.