súgó szűrés
keresés

Tamás Menyhért: Vigyázó madár

Szerző
Tamás Menyhért
Kiadás éve
1981
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
111
A szócikk szerzője
Vasy Géza

Tamás Menyhért 1940-ben született a bukovinai Hadikfalván, ahová ősei a hírhedt 1764-es siculicidium miatt menekültek el Erdélyből. Ő alig volt egyesztendős, amikor közel húszezer ember indult el, hogy visszatérhessen az anyaországba. Bácskában kaptak otthont, ám a háborús események miatt 1944 nyarán menekülniük kellett a trianoni országhatárok közé. Csaknem egy évvel később telepedhettek csak le. Nagyobb részük Tolna megyei falvakba került a német földre telepített svábok helyére. Sokáig megőrizték szokásaikban, gazdálkodásukban, kultúrájukban, nyelvükben archaikus hagyományaikat.

Már a költő első verseskötete – Beszegzett ég alatt (1974) – az életmű fő motívumává tette azokat az élményeket, azt a léttapasztalatot, amelyben eggyé olvad a kisebb népcsoport és az egész magyarság sorsa. E könyv második fele a gyötrelmes poklokat megjáró, de a megmaradásig elvezető út epikus elemeket is felmutató, mégis lírai megragadása(Szövetségben a fákkal). A kötetben különösen kiemelkedő alkotások: Beszegzett ég alatt; Versek édesanyám, Kiss Emerencia sosem volt kapcsos könyvéből. A felnevelő közösség által hagyományozott életanyag esztétikai értelemben ugyan teljes értékűen megjelenhetett a költői művekben, de még tágabb és nagyobb hatású megörökítésükhöz a prózára volt szükség. Évekig tartó alkotói tépelődés után született a Vigyázó madár. A kisregény a szerző vallomása szerint „prózai költemény – próza (legalábbis én annak szántam)”, „az élőbeszédig, az élőbeszéd mélységéig-magaslatáig merülő lírai regény – lefelé szoruló füstjében apám (háttérben a család, a bukovinai székelység) kálváriás életének krónikája.” Ezt a tág horizontú világot mindössze néhány napba sűríti az író. A fővárosban élő fiút távirat hívja: apja nagyon beteg. A megérkezés, a halál, a temetés, az apára való emlékezés, a család, a falubeli ismerősök kérdezgetése, majd a visszaút a fővárosba adja a jelen időt. Közben folytonosan felidéződnek a fiú emlékei, apja vallomásai. Egymásba kapcsolódnak a személyesen megélt emlékek és a mások által felidézettek, amelyek nagyobb részt az apa fiatal korába vezetnek vissza. Az apáról a fiú, a család, a falubeliek egyaránt szépet és jót mondanak, s a regény érzékelteti, hogy ez nemcsak a közeli haláleset miatt van így. A család és a közösség számára is meghatározó volt az apa, a példa-ember szerepe. Legszebben a feleség elevenítette fel személyiségét: „Dolgavégeztével, erős felmelegedés után sokáig meleg maratt a gang, ide ült ki. Hátát nekivetette az oszlopnak, és mintha külön dóga lett vóna az égi s fődi világval, megosztotta magát a csillagokval, főddé, fává, madárrá változott, mikor milyen vót a lelkülettye, mintha reja maratt vóna a mező vigyázása, a termés, a gyökerek, az eső, a tiszta ég vigyázása…”

A regény címe és az apa világszemlélete egymásra utal. Kedvelte a darumadarat, amelyet vigyázó madárként is számon tartanak. A csoportosan élő madarak őrt állítanak, hogy időben észre vegyék a veszélyt. A magyaroknak, a székelyeknek is állandóan készenlétben kellett lenniük az őket sújtó sorscsapások miatt. Az első világháború rémségeit, az orosz hadifogságot, az anyanyelv elvesztésének félelmét Tamás Lajos is megtapasztalta. Az anyaországi demokráciának kezdetben örülhettek, de a Rákosi-kor embertelenségei, az erőszakos téeszszervezések idején is nehéz életük volt. Az apa egy távozó nemzedék jellegzetesen balsorsú képviselője, s vele azonosult felesége is, aki pontosan egy év múltán követte a halálba férjét.

A kisregény zárásának három emlékmozzanata emeli ki az író szándékát: hitelesen rajzolja meg édesapja arcát, személyiségét; örökítse tovább világszemléletét; s őrizze meg a családhoz, felnevelő közösségéhez való kötődését, hűségét.

Igen személyes hangon szólal meg a kisregény központi gondolati-filozófiai motívumaként a halál, a hit a túlvilágban, a kételkedés. Az elbeszélő többszörösen hivatkozik Holbachra, a francia felvilágosodás korának egyik legjelesebb enciklopédistájára, aki következetesen elítélte a keresztény vallást, s a természet rendszerére építette fel szemléletét, az ember legfőbb céljának a földi boldogságot tartotta. Az író sem helyesli, hogy a keresztény embert nem igazán érdeklik a természet törvényei, örökké akarna élni. Édesapja szemlélete áll hozzá közel, melyet egyfajta természetvallásnak is lehetne nevezni. Nincs ez ellentmondásban azzal, hogy a pap visszaemlékezése szerint az apa egyházi szempontból is példás életet élt. A kisregény végén olvasható apai tanács is a természetbe vetett hitet tükrözi: „Vigyél magadval a szüvedben néhány erős fát, meglátod, hasznát veszed még.” A szerző, aki már gyerekként is az erdőbe járt ki szomorkodni vagy örülni, gondolkodni is, a halotti torról is oda távozott, vagyis inkább közeledett apja emlékéhez.

A kisregény különös értéke, hogy az archaikus nyelvállapotot élőbeszédben szólaltatja meg, így őrizve meg annak kifejezőerejét, szépségét. S ez a nyelvhasználat egyfajta hűségnyilatkozat is. Az elbeszélő és a hazatérő fiú mai nyelvhasználata, valamint a szülőké, a nyelvjárást még használóké békésen megfér egymás mellett.

Ez a regény idővel ötrészes ciklussá gazdagodott. A legkorábbi rész, az Esőrácsok(1984) hősei Bukovinából hazafelé tartva a magyar földre érkezést várják az éjszakai özönvízszerű esőben. A viharban a menekülő, összebújó nyáj képzetét keltik. A Mérleges idő (1985) az 1945 nyarán Tolnában végre letelepedők első két életévét fogja át. Az Előcsend (1986) a Rákosi-diktatúra legsötétebb időszakát, a zsarnokságot állítja a középpontba. Végül a Balbina (1987) tartozik szorosan a hadikfalvi közösség történelméhez. Az édesanya mellett ő a regényciklus legvarázslatosabb szereplője. Az öt kisregény együtt is megjelent (Cserefának füstje, 1991).

Irodalom

Bakonyi István, Tamás Menyhért, Budapest, 1994, A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete.

Rónay László, Tamás Menyhért, Budapest, 2015, Magyar Művészeti Akadémia.

Cs. Nagy István, Tamás Menyhért világa, Életünk, 1983/2.

Botlik József, A prózaíró Tamás Menyhért, Somogy, 1988/5.

Faragó Laura, Csodabárány = Uő., Szülőföldem – zengőanyanyelvem, Budapest, 2003, Masszi Kiadó.