Ernelláék Farkaséknál

Az Ernelláék Farkaséknál az egyik legnagyobb kritikai sikert arató magyar film a 2010-es években. A néhány szereplővel, egyetlen térben forgatott kamaratörténet kortárs társadalmi problémákat is érint, legtöbbször mégis a mindenki számára ismerős, egyetemes emberi kapcsolatok pontos, játékos ábrázolása miatt méltatták. A rendező, Hajdu Szabolcs a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Simó Sándor legendás rendezői osztályában folytatta tanulmányait 1995 és 1998 között. A kisközösségek, családi viszonyok és párkapcsolati kérdések korábbi munkáiban is hangsúlyosan jelentek meg. A Macerás ügyek (2001) a szerelem és barátság verzióit vizsgálta, a Fehér tenyér (2006) főhőse egy kisfiú, aki a tornasport kemény világában nő fel, a Bibliotheque Pascal (2010) egy kelet-európai anya küzdelmeiről szóló mágikus realista vízió. A színészként és színházi rendezőként is dolgozó Hajdu általában maga írja forgatókönyveit, filmjeinek állandó szereplője alkotótársa és felesége, Török-Illyés Orsolya.

Az Ernelláék Farkaséknál koncepcióját erősen meghatározta, hogy a film nem kapott semmilyen állami támogatást, és mint ilyen, rendszeren kívüli független alkotásként, nagyon alacsony költségvetésből valósult meg. A forgatás költségeihez magánemberek járultak hozzá, a felmerülő problémákat elsősorban a stáb áldozatkészsége oldotta meg. A szűkös anyagi háttér a terjesztést támogató marketing lehetőségeit is meghatározta, ezért a bemutatást követő első időszakban egy sajátos forgalmazási stratégiát, a „lakásvetítések” rendszerét alkalmazták. Megfelelő technikai feltételek birtokában bárki jelezhette, hogy otthonában, szűk családi vagy baráti körben szeretne vetítést tartani, és az alkalomra általában az alkotók egyike is ellátogatott vendégként. Azok, akik éltek a lehetőséggel, olyan különleges programban vettek részt, amely egyúttal az egyetlen, intim lakótérben játszódó film közegére is reflektált. A nyilvános premiert 2016-ban az 51. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon tartották, ahol az alkotást Kristály Glóbusszal jutalmazták, Hajdu Szabolcs pedig a legjobb színésznek járó díjat is elnyerte.

A történet elején Farkas és Eszter otthonába váratlanul megérkezik Eszter nővére, Ernella, férjével és kamasz lányukkal, Laurával. Ernelláék egyenesen Skóciából jönnek, ahová a jobb élet reményében költöztek, azonban végül nem találták meg számításukat. Farkasék átmenetileg befogadják a rég nem látott rokonokat, de a kis lakásba összezárva egyre több a félreértés és a súrlódás a családtagok között. A két pár egymással folytatott presztízsharcán a múlt kibeszéletlen sérelmei és a bizonytalan jövő miatt érzett szorongás lesz úrrá. A szülők viszonya saját gyerekeikkel sem felhőtlen, különösen Farkas és az ötéves, nehezen kezelhető Brúnó találja meg nehezen a közös hangot. A párbeszédek és a félreértett, félremagyarázott helyzetek egyszerre drámaiak és felszabadítóan humorosak. Végül, ha csak átmenetileg is, helyreáll a béke, és miközben közös vacsorához készülődnek, Daniel Johnston lírai dala (Life in Vain) csendül fel.

Az Ernelláék Farkaséknál eredetileg a Maladype Színház megbízásából írt színdarab. A filmes adaptáció során elsősorban a stilizált színpadi megoldásokon módosítottak, a gesztusokat a mozgóképes realizmus igényeinek megfelelően visszafogottabbá tették. Míg a színdarabban a gyerekek szerepeit is felnőttek játszották, a filmben Hajdu és Török-Illyés Orsolya saját, a karakterekkel azonos korú gyermekei, Lujza és Zsiga a színészek. Eszter és Farkas szerepében a rendezőt és feleségét láthatjuk, a másik párt a színpadi változatban is szereplő Tankó Erika és Szabó Domokos alakítják. Bár a színészek játékstílusa nagyon természetes, olykor teljesen spontánnak tűnik, a jeleneteket nem improvizálták. A szövegeket előre és pontosan begyakorolták, a dialógusok a színpadi változathoz képest töredezettek, hasonlítanak a hétköznapi beszédhez. A színészvezetés technikáját és a valóság ábrázolásának módját a kritikák gyakran John Cassavetes munkáival állítják párhuzamba, akit Hajdu maga is példaképének tart. A filmet több szinten is inspirálták a rendező saját élményei, és azon túl, hogy színészként a családtagjait instruálta, egyéb konkrét kapcsolódási pontokat is találhatunk. A forgatási helyszín a Hajdu-család fővárosi otthona, egy tipikus városi polgári-értelmiségi miliő, amely erősen meghatározza az atmoszférát. A film egyik különlegessége, hogy nem kevesebb, mint 13 fiatal operatőr közreműködésével készült, akik közül 12 Hajdu tanítványa volt a Budapesti Metropolitan Egyetemen. Az operatőrök mindegyike önállóan forgatott le egy-egy kijelölt részt, a végeredmény vizualitása azonban kifinomult és egységes. A látványt a zárt tér keretei, a szubjektív nézőpontok, a kézikamerás felvételek dinamikája és a természetes fény jellemzi.

A film könnyed iróniával, mély ember­ismeretről tanúskodva ábrázol alapvető emberi kapcsolatokat. A kivándorló család dilemmáiban a kortárs magyar társadalom egyik fontos kérdése, a hazához fűződő viszony átalakulása, illetve a gazdasági szükségszerűségből szétszakadó családok előtt álló kihívások is megfogalmazódnak. Hajdu érzékenysége a modernizmus nagy alkotóihoz hasonló, történetét olyan gördülékenyen és szeretettel meséli, hogy abban a nézők a világ minden táján magukra ismerhetnek.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala