Domonkos István: A kitömött madár

A kitömött madár az újvidéki Forum Könyvkiadó 1968-ban meghirdetett, nagy jelentőségű regénypályázatára íródott. Harmadik díjat nyert, ám a recepció egy része azóta is a pályázat legkiemelkedőbb alkotásának tartja. A kritika az Új Symposion első nemzedékéhez tartozó, addig költőként ismert szerző prózai munkáját „a jugoszláviai magyar irodalom legjelentősebb teljesítményeként” üdvözölte, s egyaránt nevezte költői szenzibilitással megírt sikeres epikai alkotásnak, bűnügyi és művészregénynek.

A regény szerkezete újító szándékot jelez: minden mondat egy-egy bekezdésnyi terjedelmű, kisbetűvel kezdődik, nincsenek benne mondatzáró írásjelek, a szöveg helyenként versszerű tördelést kap. A korabeli kritika is elsősorban újdonságerejét emelte ki, azt, hogy „radikálisan robbantotta fel a történetet”. S mert a bűnügy csupán alibi a történet elbeszélésére, a regény szövegszerűségét tette hangsúlyossá. Holott A kitömött madár cselekménye mozaikszerűsége ellenére is könnyedén rajzolódik ki. Két elbeszélője van, akik fejezetről fejezetre váltakozva, élőbeszédszerűen, egyes szám második személyben mondják el történetüket. Az egyik elbeszélő Skatulya Mihály cigány nagybőgős, aki barátjának, Norvónak meséli el az életét. A másik pedig egy Szergyó nevű író, aki többnyire az előtte fekvő üres lapok felett vívódik, alkotói kételyeit fogalmazza meg, melyek önelemzésként hatnak. A két történet párhuzamosan halad. Közel azonos időben, mégsem ugyanakkor játszódik. Kettejük történetét a helyszín köti össze: az Adria partján járunk, ahova Skatulya Mihály minden évben leköltözik a Vajdaságból, hogy kora tavasztól késő őszig zenészként szórakoztassa a szállodák vendégeit. Ezúttal egy valószerű, de kitalált helyszínen, a Vörös-szigeten, a Szabadság Szállóban nagybőgős, emellett olasz csempészáruval üzletel. Végül kábítószer-kereskedelembe bonyolódik, és egy rendőrségi razzia során lelövik. Szergyó egy kétszáz ágyas szállodában lakik, ahonnan kilátás nyílik a tengerre, többek között a Vörös-szigetre. Leginkább azonban az a közös bennük, hogy mindketten egy nem túl szép, de annál nagyobb vonzerővel rendelkező nő, Lujza után vágyakoznak. Szergyó a szerelem beteljesülését és az érzelmek maradéktalan átélését reméli meghódításától, míg Skatulya Mihály nemcsak az érzékiség megélését, hanem minden kívánságának beteljesülését, aminek az anyagi felemelkedés egyik, de nem elhanyagolható összetevője. Lujzáról kiderül, hogy ő a külföldről irányított csempészbanda feje. Skatulya Mihálynak így a halálát okozza, Szergyót pedig a kétes üzlet folytatásával bízza meg lebukásakor.

A bűnügyi történetet az elbeszélői tudatállapotok leírása dúsítja. Már a korabeli recepció is azt feltételezte, hogy a cigány zenész alakja „az író eredeti szándékai ellenére” válik olyan valóságmozzanatok megjelenítőjévé, amelyek a két világ, a vajdasági szegénység és a tengerparti szabad és gondtalan élet közti gyötrelmes vívódást ábrázolják. A regény nem etnikai kérdést vet fel azzal, hogy éppen egy cigány zenész a főhőse. Skatulya Mihály valóságos életművész. Tehetséges, bohém, ugyanakkor az élet teljességét megélni vágyó ember, aki tele van életigenléssel. Az erkölcsi normákat hazugnak tartja, és a saját lelkiismeretére hallgatva él. Nem botránkoztatja meg az amoralitás, sőt, azt a világ tartozékának tartja, ezért, ha a társadalmi normák ellen maga is vét, nem gondolja bűnnek. Miközben a túlélésért küzd, meggyőződése, hogy többre képes, és többet érdemel, de a körülmények lehúzzák; túl mélyről jött, „lekéste a rajtot”. Ösztönös túlélő akkor is, amikor végignézi, hogy a katonák megerőszakolják a feleségét, vagy amikor újabb és újabb – sikertelennek bizonyuló – vállalkozásba kezd. A korlátozott tudatú elbeszélő nem lát rá életének egészére, A kitömött madár társadalombíráló jellege ezért nem is válik tudatossá.

A tenger a regényben többrétegű metafora. „Hát mi ez a tenger utóvégre, hogy úgy ragadunk rá, mint a legyek a mézesmadzagra?” – kérdezi. A válasz profán: „egy nagy lavór, melybe minden jöttment, francia, angol, skandináv, néger, japán, kínai belelógatja a lábát”. A kiszolgáltatott vendégmunkássors helyszíne, mégis mágikus ereje van, a jobb élet, a szabadság reményével kecsegtet. Ugyanakkor a zenésznek szökést is jelent az otthoni körülmények elől, ahol gyakran kihasználják és megalázzák. A kitömött madár legmegrendítőbb lapjain a két világ közti életsorsot jeleníti meg: „felbontottam a feleségem levelét, aznap kaptam, Teréz, Teréz, mit akarsz velem, még meg sem érkeztem, hagyjál békén, nincs pénz a háznál, a gyerekek egész nap éhesek, Misám, Misám, hagyjatok békében, hagyjátok békén Misát, menj kukoricát kapálni, szívem, vagy add el magad, igen, add el magad, mint ahogy én is eladtam magam [...], hagyjátok békén Misát, ő itt van a tengerparton, a kék Adrián [...], csodákat vihetnék véghez, ha csak egy pillanatra is sikerülne teljesen megfeledkeznem rólatok”. Skatulya Mihály a valóság és a vágy kettősségét éli meg akkor is, amikor az emigrálásról, a jobb életről, elszalasztott lehetőségeiről ábrándozik. Tragikusan szép halála előtti tudatfolyamának leírása, amelyben vágyait veszi lajstromba, egytől egyig hétköznapi tárgyakat, amelyeknek mindenki számára elérhetőeknek kellene lenniük. A regényben fontos szerepet játszanak az érzékelések; a hallás, a tapintás, a testiség és a szexualitás. „Aki sohasem volt zenész, az nem tudhatja, mi az élet, az nem tudhatja, mi a nő, annak fogalma sincs, mi az éjszaka” – fogalmazza meg Skatulya. És Szergyó is az érzelmek és az érzékiség rabja, férfi és nő kapcsolatából mégsem veszik ki a vágy, a rejtély és a titokzatosság. Bár a mai befogadó korántsem érzi radikálisan újítónak a regény megoldásait, kétségtelen, hogy korszerűségéből mit sem veszített. Nyelve és ábrázolt élethelyzete pedig Domonkos István főműve, a Kormányeltörésben című hosszúvers felé mutat.