Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér

Sütő András az Anyám könnyű álmot ígér című művével egyéni műformát teremtett. Az író édesanyja kérésére kezd naplóírásba, hogy megörökítse életüket. A napló azonban szétfeszíti hagyományos kereteit: műfajilag felöleli a szociográfia, a regény, a riport, az esszé, a vallomás, az elbeszélésfüzér, a memoár, a dokumentum és az irodalmi publicisztika azonosító jegyeit. Sütő szülőföld-könyvet írt, melyben számot ad szülőfaluja, a mezőségi Pusztakamarás településtörténetéről, demográfiai viszonyairól, folklórjáról, lakóinak sorsáról, saját családja történelembe ágyazott életéről. Közösségi bemutatása valós és teljes ábrázolásra törekszik. Az egyedi események sorában inkább az általános emberi vonásokat keresi; viszonyításaival, gondolati párhuzamaival a világkultúrát idézi meg. A tények igazságát a művészi megformálás hitelessége emeli a provincia gondjaitól az emberi létezés legmélyebb tartalmainak a feltárásáig. Naplójegyzetei a több évszázados erdélyi emlékirodalom hagyományát folytatják. Az Anyám könnyű álmot ígér rokonságot mutat a népi írók szépirodalmi igényű szociográfiáival, így Illyés Gyula Puszták népe, illetve Tamási Áron Szülőföldem című műveivel. A mű a realista nagyregény mintájára gazdag, enciklopédikus igényű társadalomképet ad; nemzedékek szemléleti különbségében a történelmi átalakulásokat mutatja meg, akár a családregények. Anekdotákat, történeteket sorakoztat fel, esszészerű létfilozófiai elmélkedéseket közöl. A társadalomkutatás módszerei – a kommentár nélküli dokumentáció, a megfigyelés, az interjú, a riport, a statisztika, a beszélgetés – mellett felvonultat számos epikai formát: földrajzi leírást, családi krónikát, leveleket, kérvényeket, újságcikket, önéletrajzot; egyes történetei parabolaszerűek. Népdalszövegek közlésével, népszokások felelevenítésével, képzelt idill leírásával, lírai összegzéssel és vallomással, jelképessé emelkedő játékos párbeszéddel, zsoltárok megszólaltatásával, a litánia modorának alkalmi használatával az elbeszélő poétikussá teszi a prózai szöveget.

Szerkezetileg és szemléletileg a múlt és a jelen együttláttatása, a szimultanizmus és a teljességre törekvő ábrázolás, az élet ezernyi részletét megmutató mozaikosság jellemzi az Anyám könnyű álmot ígért. A pusztakamarási világ objektív, az író személyiségén is átszűrt, líraivá nemesedett bemutatása idő- és élménysűrítéssel él. A regénynek két fő idősíkja van: egy objektív vagy lineáris és egy szubjektív vagy vertikális. Az eseményszerű egymásra következés lélektanilag motiválja a múlt számbavételét, a személyes tanúskodást. A sokféle epikus perspektívát az író személyes jelenléte, alakító, vallomástevő, magyarázó, elemző magatartása rendezi egységes művé. A könyvet nyelvi és szemléleti gazdagság jellemzi. Az írói elbeszélést az intellektuális líraiság, a képzettársító erő, a metaforateremtés, az eszmei sugallatosság, ugyanakkor tárgyilagosság, természetesség, valamint a tragikumból táplálkozó humor és játék együttese teszi egyéni karakterűvé. Legfontosabb nyelvi eszköze a kép, amely rendszerint többértelmű, szimbolikus töltetű. A szerzői attitűd sajátossága a meleg, bensőséges, családi otthonosság, illetve az élet védelmező tisztelete, a közösségi gondokban való osztozás. Olyan emberi sorsok sokaságát mutatja fel, melyekben a kedély, a derű az önmegőrzés eszköze. Sütő a megmaradás fortélyát kutatja, s ennek során kegyetlen történelemről kell számot adnia. A megmaradás és megőrzés az írói megfogalmazásban céllá minősül: „Addig élünk, amíg módunkban áll visszafelé tekinteni”. A létfenntartás parancsa az alkalmazkodás kényszerét hozta magával. Gyümölcsoltó Gergely magatartását jellemzi a következő sorsesszencia: „A fű lehajlik a szélben, és megmarad, fiam”. A történelmi tapasztalat emberi szükségletté avatja a folytonos újrakezdést. A regény egyik összegző csomópontja, a néphagyományt bemutató, a halottakra emlékező temetői világítás jelképes jelenete a közös tulajdon, a szokás azonosságteremtő erejét teszi világossá. A világítás által „otthonos, meleg fényben úszik a temető”, és az elődök előtt tisztelgők arcára hullik a fény – a tradícióhoz ragaszkodó egyéni tudatok összeéréséből egyfajta lelki haza teremtődik. Az epikus kompozíció tetőpontja a nagyapó temetése. Az öreg élethagyatéka azt állítja: az embert nem lehet az emberre bízni. „Menten felfalja, vízbe fullasztja, megnyúzza egyik a másikat.” Tanúsága arra utal, hogy erkölcsi-szellemi ideálok nélkül a létezés gyötrelem. S míg a halotti tor pátoszmentessége ugyan a realitásba ragasztja a szereplőket, addig a szőlőpásztor – alakja a keresztényi szimbolika alapján többletjelentéssel bír – elhantoláskor mondott sírkerti szavai már a magasabb perspektívára utalnak.

A regény középpontjában a szűkebb pátria nemzetiségi jellege áll. A pusztakamarási magyarság szétszóródása, fizikai-biológiai és lelki-szellemi romlása elemi humán életminőségek – a közösségi identitás, a nemzeti tudat, a sajátosság méltóságának – elvesztését jelenti. A negyedrészben magyar falu kisebbségének anyanyelvéből való kiesése – az író értékelésében – emberi mivoltuk leértékelődésével jár együtt. Az egyén ebben a helyzetben hangsúlyosan képviseli a közösségét. Az esztétikai hatást a minduntalan az élők nyomában járó tragikum tapasztalata, illetve az ezzel szembefeszülő méltóság eszménye határozza meg. A saját családi példa, jobbágy Sütő Mihály esete sűríti egybe és mutatja fel drámai erővel a létharcot: „kinek tizennégy tagú csapata tíz halottal s négy élő harcossal mintegy önmaga útiránya: a megsemmisülés ellen küzdve vágta keresztül magát egyetlen ringó bölcsővel a történelem drótakadályain”. A mű kultúratörténeti jelentőségű. Az Anyám könnyű álmot ígér keltette fel a kisebbségi magyarságtól elzárt magyarországi közvélemény figyelmét a határon túli magyar irodalmak, s általánosságban a nemzeti kisebbségben élő magyarság sorsa iránt.